hirdetés

Megkezdte működését a TritonLife Magánkórház Kaposvárott

Az elmúlt hét folyamán a gyakorlatban is megkezdte működését a csoport hatodik magánkórháza, a TritonLife Magánkórház Kaposvár, és a prof. dr. Szabó István által vezetett kiváló ortopéd team már túl is van az első kilenc protézis beültetésen.

„Óriási és régen várt lépés betegeink számára, akik az egész országból érkezve bizalommal fordulnak hozzám és munkatársaimhoz. Az engedélyezett magántevékenységemet végre én is abban a nagyszerű városban végezhetem, ahol élek és dolgozom. Ez a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórháznak is jó, hiszen kevesebbet utazom más városokba, a pácienseinknek is kényelmesebb, és nekem is több időm marad a betegekre, oktatásra és a családomra. Ráadásul Kaposváron tudjuk tartani az értékes emberi erőforrást, helyi orvoskollégáimat és kiváló szakdolgozó munkatársaimat” – mondja Szabó István, nemzetközi hírű ortopédsebész professzor, a TritonLife csoport ortopédiai kiválósági központjának egyik vezetője.

„A Covid, a nemzetközi logisztikai láncok bénultsága és sok hasonló késleltető akadály legyőzését követően végre itt tartunk. A Kapos Medical nevű helyi járóbeteg ellátó cég akvizícióját követően, melynek tulajdonosaival partnerségben működünk tovább a régió szakorvosi ellátásában, elindulhatott fekvőbeteg ellátó tevékenységünk, ami a modellünk szempontjából kritikusan fontos lépés. Ezzel a lépéssel a közép-dunántúli régióban is elérhetővé válik teljes szolgáltatási spektrumunk, mind a szakorvosi járó-, mind a fekvőbeteg ellátásban. Az országos terjeszkedésünk szervezése, a források előteremtése nagyon komoly energiákat emészt fel, de ennek ellenére szépen, és terveink szerint haladunk. A jövő héten már talán be is jelentjük következő vidéki nagyvárosi indulásunk részleteit” – nyilatkozta Haraszti Péter, a TritonLife alapító-vezérigazgatója.

„Nagyon sok teendőnk van még Kaposváron, hiszen ez csak az első lépés. Az ortopédián kívül el kell indítanunk a fekvő nőgyógyászati, sebészeti és egyéb kulcsszakmáink tevékenységét, amin gőzerővel dolgozunk. A már szerződésekkel rendelkező szakembereink országos hírneve, presztízse és szakértelme bizalommal tölt el, hiszen tevékenységünkre óriási igény mutatkozik a középdunántúli régióban is. A fekvőellátás mellett, a Kapos Medical akvizíció után bővítjük járóbeteg ellátó kapacitásunkat is, tevékenységünk egy a korábbi Kapos Medical rendelőket méretben jóval meghaladó helyre kerül hamarosan, az egész közép-dunántúli régió legnagyobb magán járóbeteg szakorvosi centrumát létrehozva. Tevékenységünkkel választási lehetőséget kínálunk a betegek számára, mellékállás lehetőséget biztosítunk a helyi orvos és szakdolgozó gárdának, ezzel kiegészítve jövedelmeiket, helyben tartva őket, extra bevételt termelünk a helyi nagy kórháznak a tőlük megvett szolgáltatások által, amely tényezők a Kaposi Mór Megyei Oktató Kórház számára is hasznosak, és végső soron csökkentjük a kórházi várólistákat is” – teszi hozzá dr. Fábián Lajos, a TritonLife csoport társtulajdonos elnöke, és szakmai stratégiájának irányítója.

A TritonLife Csoport hazánk egyik legnagyobb, leggyorsabban fejlődő, országosan terjeszkedő járó-, és fekvőbeteg ellátással, valamint laboratóriumi diagnosztikával foglalkozó magánegészségügyi szolgáltatója. 2021 végére 11,5 milliárd forint nettó árbevétel mellett intézményeiben már évi 1800 gyermek látta meg a napvilágot, összességében már kb. évi 6000 műtétet végeztek különböző szakterületeken, és 250 000 orvos-beteg találkozás történt intézményeikben.

(forrás: TritonLife)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...