hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Kincses: Erősebb beavatkozásra készül a kormány

A belügyminiszter biztató jelzéseket adott, amikor az orvosbérek emeléséről esett szó – idézi fel a találkozót a Népszavának adott interjúban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

(...)Azt látjuk, hogy a belügyminiszter nem csak az orvosi kamarával, de más szervezetekkel, meghatározó szereplőkkel, köztük az egészségügy véleményvezéreivel széles körben konzultál. Láthatóan ezt valamilyen miniszterelnöki jóváhagyással teszi. Az is köztudott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma is belevágott egy hasonló feladatba, munkacsoportokat hoztak létre, ott is készül valamilyen megújítási koncepció. Ebből számomra az következik: van kormányzati szándék arra, hogy végre történjen valami az egészségügyben. Egyébként már tavaly karácsony előtt megjelent egy kormányhatározat, ami jó néhány feladatot adott az ágazat átalakításával kapcsolatban a kabinet néhány tagjának. Akkor az Emmi-nél el is kezdődött valamiféle munka, amibe még a kamarát is bevonták. Csak aztán a járvány elleni védekezés került a fókuszba. Most úgy tűnik, hogy a járványhelyzet felerősítette problémákat, és a kormány vélhetően erősebb beavatkozásra készül.

Azért csak van valamiféle sejtése, hogy mi a célja Pintér Sándor kéréseinek, kérdéseinek.

Miniszter úr az egyértelműen közölte, hogy a járvány rávilágított arra, jöhetnek olyan krízishelyzetek, amikor az egészségügy reagáló-, stressztűrő képessége, a működés megőrzése nemzetbiztonsági kérdéssé válik. Azt gondolom, ezért kezdődött el a munka pont a Belügyminisztériumban. De a miniszter úr azt is mondta, az a munka, amit ő csinál, arról szól, hogyan lehet a járvány után egy fenntarthatóbb, minőségi szolgáltatást nyújtó, ugyanakkor a járványhoz hasonló kihívásokra gyorsan és problémamentesen reagáló egészségügyi rendszert kialakítani. Egyértelmű, hogy erről tárgyalni akar a kormány, és a miniszter úr ehhez készít javaslatot. De ennek az előterjesztésnek a célját, szerkezetét nem ismerjük. (...)

Nem unja még a reform-koncepciógyártást? A rendszerváltás óta készít már reform-terveket. A mostaniaknak mi értelmét látja?

Félreérti a helyzetet: mi nem egészségpolitikai koncepciót írunk. A belügyminiszter konkrét témákban kérte az orvosi kamara véleményét. Ehhez viszont „üres papírt” adott, nem volt elvárás a megrendelésben. Nyitott kérdéseket tett fel konkrét ügyekről, például arról, mit gondol az orvostársadalom az ellátórendszerről, a hálapénzről. Szóba nem került, hogy úgy általában az egészségüggyel mint nagy rendszerrel mit kellene csinálni.

Kásler Miklós, a humántárca vezetője is kért önöktől javaslatokat?

A miniszter úr nem kért tőlünk semmit, de mi jó néhány javaslatunkat eljuttattuk a tárcának. Ilyen volt például, hogy az összes egészségügyi dolgozó, aki Covid-fertőzötté válik, minden külön eljárás nélkül kapjon száz százalékos táppénzt. Az szintén kértük, hogy ezt a karanténra kötelezettek is kapják meg, hiszen a foglalkozásuk révén éri őket hátrány. Ezt az Emmi-nél nem sikerült elérnünk. (...)

Ön szerint van realitása, hogy a kormány az önök által kért arányban megemeli az orvosbéreket? Amikor ez szóba került látott esetleg Pintér úr szemében egy villanást, kapott bátorítást? 

Igen. Pintér Sándor is érti, de minden kormányzati találkozón elmondjuk, hogy bármilyen változásnak, megoldásnak az alapja a bérrendezés. Egyébként a kamara bértáblája az Emmi-ben sem verte ki a biztosítékot, tárgyalási alapként ott is elfogadták. Tudomásul kell venni, ha megbízható egészségügyet akarunk közszolgáltatásként Magyarországon, és nem akarjuk, hogy az orvosok tömege hagyja ott a közellátást, de akár az országot, akkor annak feltétele a bérrendezés. Ha ez nincs meg, akkor nem nagyon van miről beszélni. Minden változás orvosi érdeksérelmeket is okozhat, amit kompenzálni kell, és ennek az alapja a MOK által kidolgozott bértábla elfogadása. A járvány egyértelművé tette, hogy a közösségi védekezést nem lehet a magánellátásra alapozni. Azaz a megfelelő közellátás biztosítása nemzetbiztonsági érdek, annak pedig előfeltétele a bérrendezés és a hálapénz kivezetése, mert a kettő összefügg. Azt Pintér úr is jól látja, hogy amíg a hálapénzrendszer ellenérdekeltsége megvan, addig minden kormányzati kezdeményezés kicsorbul. (...)

A teljes interjú a Népszava oldalán

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink