hirdetés
2025. július. 13., vasárnap - Jenő.
hirdetés

Kérdőívek: van, aki üdvözli, van, aki álcselekvésnek tartja

Addig, ameddig közvélemény-kutatnak, addig nincs reform – magyarázta az ATV-nek Mihályi Péter egészségügyi közgazdász.

Az bebizonyosodott az elmúlt 30 év alapján, hogy az egészségügyi rendszert nem lehet toldozgatni-foltozgatni” – mondta Kásler Miklós a Spirit FM rádióműsorában, ahol kitért azokra a kérdőívekre is, amelyeket az egészségügyi dolgozókhoz is eljuttatnak. A válaszokat a tervek szerint figyelembe veszik az egészségügy megújításánál. A miniszter kiemelte a betegségmegelőzés fontosságát, valamint azt, hogy legyen összhang az emberi erőforrás és a finanszírozás között. "Nem mindegy, hogy a lelet vagy a beteg utazik és sorban áll a kórházakban" - fogalmazott a miniszter, hozzátéve: „ezek mellett el kell látni az általános kategóriába tartozó betegségeket, alapellátástól kezdve végig a kórházi rendszerbe. De nem mindegy az arány.”

Mihályi Péter egészségügyi közgazdász szerint álcselekvés és időhúzás a kérdőívezés, ilyesmit korábban is csináltak. Mihályi arra hívta fel a figyelmet, a „megújítás mindig törvényjavaslatokból áll, hiszen egy államban élünk, ahol a dolgokat törvénnyel lehet megváltoztatni. Addig, ameddig közvélemény-kutatnak, addig nincs reform” – magyarázta. Reform az lenne a közgazdász szerint, ha helyreállítanák a biztosítási rendszert, a kórházak visszakerülnének az önkormányzatokhoz, szabályoznák a hálapénz elfogadásának büntethetőségét és a lakásrendelők működését.

A Független Egészségügyi Szakszervezet üdvözli, hogy kikérik a dolgozók véleményét. Ettől ugyanis azt remélik, hogy olyan alapvető hiányosságokra is fény derül, mint a mostani jutalmazás, amiből még mindig nagyon sok ember kimaradt, akár olyan is, aki a jogszabály szerint jogosult lenne, és nem látjuk a jogorvoslati lehetőségeket – magyarázta Soós Adrianna elnök. Hozzátette: remélik, hogy a reform hatására végre nem kevesebb pénz fog jutni az egészségügyben dolgozókra, és az ott ellátott betegre, hanem több.

Az ATV kérdésére az orvosi kamara közölte: őket eddig nem vonták be az EMMI és a BM közös felmérésébe.

(forrás: ATV)

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...