hirdetés

Kásler a harmadik oltásról, a delta variánsról és a kollégákról

Magyarországon eddig sporodikusan fordultak elő delta variánsos megbetegedések, de senki sem tudja megmondani, hogyan alakul a helyzet a jövőben, hangsúlyozta a miniszter.

Kásler Miklós azután adott interjút a Hír TV-nek, hogy az országban már több mint 5,5 millió oltást beadtak, és ennek nyomán életbe lép a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozata. Mint az InfoStart idézi, a jó hazai helyzethez vezető három kulcsmozzanat közé sorolta az emberi erőforrások minisztere a kormány vakcinációt gyorsító lépéseit, azt, hogy a magyarok jelentős része be akarta oltatni magát, és hogy az egészségügyi dolgozók elképesztő teljesítményről, kitartásról, önfeláldozásról tettek tanúbizonyságot, heroikus küzdelmet folytatva. A későbbieket az fogja meghatározni, hogy az átoltottság tömegességét lehet-e még növelni itthon, illetve jönnek-e olyan vírustörzsek, amelyek új tulajdonságokkal rendelkeznek.

Azzal kapcsolatban, hogy egyes friss mérések szerint a kínai oltások után nem mindig termelődik ellenanyag, Kásler azt mondta, másfél hónapja indult a magyar kutatás, hogy meghatározzák a sejtes és az antitestes immunitást mind az öt itthon használt vakcinánál. Amíg ennek az eredménye nincs meg, addig nem lehet az eredményekről és azok kritikájáról sem beszélni.

A harmadik oltás szükségességéről nincs még elég ismeret, nincs erről konszenzus az orvosok között, mondta. Európa jelentős részén megjelent a delta (indiai) variáns, amely a britnél (alfa) 40-50 százalékkal gyorsabban terjed, számos esetben 18 éven aluliakat fertőz meg, és a betegség lefolyása több esetben súlyos. "Ezért szigorít Anglia, Németország szinte a pánik széléről kommunikál erről a helyzetről, Horvátországban is elég súlyos a helyzet és sok más helyen is". Magyarországon eddig sporodikusan fordultak elő delta variánsos megbetegedések, de senki sem tudja megmondani, hogyan alakul ez a helyzet a jövőben.

A miiniszter hangsúlyozta, "a magyar egészségügy egyetlen pillanatra sem ingott meg, legfeljebb egy-egy tévedés fordulhatott elő, ez a magyar egészségügyet egyáltalán nem jellemezte, bármilyen nemzetközi összehasonlításban a kollégák jelesre vizsgáztak".

(forrás: Hír TV, Infostart)

cimkék

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...