hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Jobban szeretjük az adóhivatalt, mint a kórházakat

A válaszadó cégvezetők kétharmada negatívan ítéli meg a kórházak teljesítményét, derül ki a hazai kkv-k első embereinek véleményét kikérő kutatásból, melyet a profit7.hu idéz.

Úgy tűnik, sikerült eredményeket elérni azzal a jó ideje hangoztatott törekvéssel, hogy adózóbarátabbá váljon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ugyanis a hazai vállalkozók körében ez lett az egyik legnépszerűbb – vagy legalábbis elismert – közhivatal – derül ki a Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet felméréséből.A hazai kkv-k vezetőinek véleményét feltáró kutatást négy hullámban (2010. október, 2014. július, 2015. július, 2016. január) végezték, összesen 1207 válaszadó adatainak vizsgálatával.

A kórházak hatékonyságának megítélésénél magas azok aránya, akik semleges véleménnyel rendelkeznek, vagy nem tudnak értékelést adni. A vizsgált négy időpontban az arányuk 49 és 58 százalék között mozgott. Az inkább negatív véleményt megformálók aránya minden évben a válaszadók egyharmada (27%-31%) körüli volt. Az inkább pozitív véleménnyel rendelkezők aránya 2014-ben volt a legmagasabb, amikor elérte a 20 százalékot, 2015-ben pedig a legalacsonyabb, amikor mindössze 13 százalék volt.

A pozitív és a negatív véleményt megformálók körében azt láthatjuk, hogy mind a négy vizsgált időpontban nagyon magas a kórházak hatékonyságát inkább negatívan értékelők aránya. Arányuk a legalacsonyabb 2014-ben volt, amikor 62 százalékot ért el, a legmagasabb pedig 2015-ben, amikor 71 százalékra emelkedett arányuk.

További részletek a portálon

(forrás: Profit7)
hirdetés

Könyveink