hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Ilyenek lesznek az egészségügy igazgatásának új intézményei

Elkészült, s a kormány honlapján elérhető az egészségügyi ágazat háttérintézményei felülvizsgálatáról és átalakításáról szóló kormány-előterjesztés tervezete.

„Az előterjesztés célja – ahogy a hatásvizsgálati lap fogalmaz  – az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága szakmai irányítási jogkörébe tartozó ágazati háttérintézmények működésének racionalizálása, a háttérintézmények számának csökkentése, az esetleges párhuzamosságok kiküszöbölése, a potenciális szinergiák hatékony kihasználása, átlátható, rugalmas, szakmailag felkészült intézményrendszer kialakítása.”

A tervezet (mely innen letölthető) száz ember elbocsátásával s (öt évre előretekintve) kereken 600 millió forint megtakarításával számol.

A csomag tartalmazza az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ, valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet  megalapításáról szóló kormányrendeletek tervezetét.

Ezeket kíséri egy - még a vegyesvágottak között is párját ritkítósalátarendelet tervezete, amely összesen mintegy 61 jogszabályban igyekszik átvezetni a szervezeti változtatások következményeit.

(forrás: kormany.hu)
hirdetés

Könyveink