hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Horváth Ildikó béremelésről, orvoslétszámról

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár volt a vendége.

A műsorban elhangzott, hogy eddig kiegyenlítettlenek voltak a bérek, nagy egyenlőtlenségek voltak a rendszerben. Általánosságban elmondható, hogy a 2019-es januári fizetésükhöz képest 2022 januárjára az eddigi két és félszerelésére nő majd a bérük; közel négyezer védőnőt érint a látványos béremelkedés.

Július elején 8 százalékkal emelkedett az ápolók, egészségügyi szakdolgozók fizetése is. Két ciklus alatt így két és félszeresére nőnek az egészségügyi szakdolgozói bérek. „2018 év végéhez képest 2022-re 72 százalékkal több alapbérük lesz az ápolóknak” – húzta alá az államtitkár.

A Magyarországon jelenleg dolgozó orvosok létszámát tekintve Európa középmezőnyébe tartozunk. „A területi különbségek mindig nagyon lényegesek. ... extra erőfeszítést kell tenni azért, hogy a kisebb településeken megtartsunk orvosokat úgy, hogy ott a lakosság számára stabil, állandó, magas színvonalú egészségügyi szolgáltatást tudjunk nyújtani” – nyilatkozta Horváth Ildikó, aki hozzáfűzte: a házi gyermekorvosok feladatköre, illetve a számuk növelése, stabilizálása kiemelt prioritása a kormánynak. A jövő évi költségvetésben 184 milliárddal többet szánnak az egészségügyre a 2020-as esztendőben. Az alap- és a szakellátásra, valamint a gyógyszerekre is egyformán több pénz jut jövőre.

(forrás: Hír TV)
hirdetés

Könyveink