hirdetés
2020. augusztus. 14., péntek - Marcell.
hirdetés

Hatvanmilliárd forint járványügyi védekezésre

Hatvanmilliárd forintnyi forráshoz jut Magyarország a járvány elleni védekezéshez, jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban, miután aláírta az erről szóló megállapodást az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal (CEB). A pénzügyminiszter elmondta: a kedvezményes finanszírozási forrás többek között maszkok, gyógyszerek, tesztek, fertőtlenítőszerek, valamint intenzív ágyak beszerzését biztosítja.

hirdetés

Magyarország európai viszonylatban is a legsikeresebben védekező országok közé tartozik, ez az időben meghozott intézkedéseknek és a védőeszközök eredményes beszerzésének is köszönhető. A járvánnyal összefüggő közvetlen támogatások és a védekezési költségek elérték a 600 milliárd forintot, mondta el Varga Mihály. Mint fogalmazott: noha a veszélyhelyzet megszűnt, a járványügyi készültség továbbra is fennmarad, emellett fel kell készülni a koronavírus-járvány esetleges második hullámára is.

Az aláírt megállapodásnak köszönhetően a CEB 175 millió euró, azaz több mint hatvanmilliárd forint összegű forrást nyújt a járványhelyzethez kapcsolódó központi költségvetési kiadások fedezésére - ismertette Varga Mihály.  Elmondta: a kormány a jövőben is maradéktalanul és azonnal biztosítja a védekezéshez szükséges kiadásokat. Így továbbra is biztosított az orvosi és gyógyszerészeti kellékek beszerzése, az egészségügyi rendszer megerősítése.

A CEB a strasbourgi székhelyű Európa Tanács hitelintézete, a kontinens legkorábban, 1956-ban alapított nemzetközi fejlesztési bankja. A bank eddig több mint 2 milliárd euró összegű finanszírozással járult hozzá magyarországi szociális célú fejlesztésekhez, legutóbb, idén júniusban 50 milliárd forintnyi forrást nyújtott oktatási intézmények építéséhez.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink