hirdetés
2025. július. 08., kedd - Ellák.
hirdetés

Hatékonyabb beszerzést hozhat a modellváltás?

A modellváltást követően az egyetem már nem köteles központosított közbeszerzési eljárás keretében lebonyolítani a kiemelt – eddig központosított eljárási körbe vont – termékek beszerzését, ugyanakkor önkéntes módon ez a lehetőség továbbra is megmaradt. A változás hatásairól és előnyeiről dr. Pavlik Lívia kancellár és dr. Farkas Dénes beszerzési igazgató beszélt a semmelweis.hu-nak.

A Semmelweis Egyetem 2021. augusztus 1-jét követően állami felsőoktatási intézményi szervezeti forma helyett közérdekű vagyonkezelő alapítvány fenntartásában működik tovább, ez pedig a beszerzési folyamatokban is változásokat hozott. Bár a modellváltást követően az egyetem már nem köteles központosított közbeszerzési eljárás keretében lebonyolítani a beszerzéseket, továbbra is a közbeszerzési törvény hatálya alatt maradt – emelte ki dr. Farkas Dénes, a Beszerzési Igazgatóság igazgatója, hozzátéve: eddig azért vonatkozott az intézményre ez a szabályozás, mert költségvetési szerv volt, a modellváltást követően pedig a finanszírozás formája miatt.

A Semmelweis Egyetemen folyó oktatás, gyógyítás és kutatás-innováció ugyanis döntő részben, 50%-ot meghaladó mértékben állami finanszírozásból valósul meg a modellváltás után is, ezért az intézmény egésze közbeszerzés-köteles maradt, hiszen közpénzt elkölteni csak a közbeszerzési törvény keretei között lehet. Változás ugyanakkor, hogy dönthetünk arról, egyetemi szinten saját hatáskörben bonyolítjuk le az ún. kiemelt termékek beszerzését, vagy az erre szakosodott központi beszerző szervezeteket vesszük igénybe. Költségvetési szervként utóbbi opció kötelező volt, most csak egyfajta lehetőség – hívta fel a figyelmet dr. Pavlik Lívia. A kancellár rámutatott: a Semmelweis Egyetem jogszabályi környezettől függetlenül egy nagy és bonyolult szervezet, ez pedig önmagában meghatározza nemcsak a beszerzési, de az ügyintézési folyamatokat is.

„Összetett intézmény vagyunk, amelyben a különböző területek felelős vezetői relatíve nagy felhatalmazással rendelkeznek, és ez nem véletlen” – emelte ki. Az egyetem decentralizált működése lehetővé teszi, hogy a döntések ott szülessenek meg, ahol ehhez a legtöbb információ áll a rendelkezésre, így a szervezeti egységeknek viszonylag nagy mozgástérük van a beszerzés tekintetében is. Ugyanakkor minden szakterületről nem állhatnak rendelkezésre információk a szervezeti egységeknél, ezért ennek az átfogó szakmai tudásnak centralizáltan, a központi szakigazgatóságoknál kell jelen lenniük – mondta el dr. Pavlik Lívia.

„A modellváltás könnyítéseket és számos lehetőséget is hozott számunkra, amelyekkel élhetünk, de nem szabad kidobni a fürdővízzel együtt a gyereket is. Vannak ugyanis olyan jól bejáratott beszerzési módozatok, amelyeket akkor sem szabad pályán kívülre helyezni, ha már nem szorítanak rá minket kötelező jelleggel ezek alkalmazására” – magyarázta. A modellváltással nem borultak fel a beszerzési folyamatok, nem arról van szó, hogy ami eddig fekete volt, az ezután fehér lesz és fordítva. Egyszerűen több dologban érvényesülhetnek a megfontolásaink, a döntési lehetőségekben sokkal inkább előtérbe kerülhetnek a saját szempontjaink – tette hozzá. A jogszabályi környezet változásával ugyanis az egyetem már nem köteles a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) és a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) rendszereivel együttműködni, azonban lehetőség van önként csatlakozóként igénybe venni ezeket az országos szinten központosított beszerző szerveket és azok szolgáltatásait.

Dr. Pavlik Lívia szerint például az egyetem könnyebben tud majd saját maga számára testreszabott kommunikációs és rendezvényszervezési szolgáltatásokat beszerezni így, hogy már nem köteles a Nemzeti Kommunikációs Hivatalhoz (NKOH) fordulni ezekkel kapcsolatban, amelynek amellett, hogy hosszú volt az időigénye, szakmai hozzáadott értéket nem hozott az egyetem számára.

Ami a beruházásokat illeti, korábban minden 700 millió forint feletti infrastruktúrához kapcsolódó magasépítési beruházás esetén a Beruházási Ügynökséggel (BMSK Zrt.) kellett az egyetemnek együttműködni: ők beszerzési és bizonyos műszaki feladatokat is elláttak. A jövőben rájuk ugyanolyan lehetséges partnerként tekintünk, mint bármely más piaci szereplőre, és ha úgy gondoljuk, hogy náluk van meg a szükséges szakmai kompetencia, vagy bizonyos munkálatokban ők segíthetnék a legjobban az infrastruktúra-fejlesztéssel összefüggő beszerzési tevékenységünket, akkor hozzájuk fordulunk majd – mondta el a kancellár.

További részletek az egyetem honlapján

(forrás: semmelweis.hu)

Könyveink

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...