hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

György István: Továbbra is sikeres az oltási akció

Sikeresen folytatódott a januári oltási akció, amelynek második hetében több mint 142 ezer oltást adtak be három nap alatt, közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, emlékeztetett arra, hogy a januári oltási akcióban minden hét második felében, csütörtök és péntek délután, valamint szombaton 10 és 18 óra között várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Ezeken a napokon előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval lehet az oltást beadatni.

Az akcióban 101 kórházi oltóponton és további 115 szakrendelőben várják az oltásra jelentkezőket, valamint a háziorvosok is oltanak. Hozzátette, hogy az oltóanyagok rendelkezésre állnak mind a központi oltóhelyeken, mind pedig a háziorvosoknál.

György István elmondta, hogy sikeresen folytatódott a januári oltási akció. Míg január első hetében több mint 135 ezer vakcinát adtak be három nap alatt, az oltási akció második hetében három nap alatt 142 ezer oltást sikerült beadni. Ezek 77 százaléka harmadik oltás volt. Az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy ismét csaknem 20 ezren vették fel az első oltást.

György István arra biztatott mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, hiszen előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval van erre mód. Kiemelte: az oltás azért fontos, mert az omikron variáns rendkívül fertőzőképes, valamint azért is, mert a kormány döntött arról, hogy a jövőben a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul.

Beoltanak egy férfit a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina negyedik, emlékeztető adagjával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton  MTI/Vajda János
Beoltanak egy férfit a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina negyedik, emlékeztető adagjával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton MTI/Vajda János

Azt kérte, aki már négy hónapnál régebben kapta meg a második oltást, vegye fel a harmadikat is, különben az igazolványa nem lesz érvényes. Az oltási igazolvánnyal kapcsolatos információk néhány napon belül jelennek meg.

Az orvostudomány egyöntetű álláspontja, hogy az idő múlásával a szervezet védettségi szintje csökken, míg a harmadik oltás felvételével 90 százalék körülire emelkedik. Nem szabad bízni abban, hogy az átesettség megfelelő védettséget jelent, az orvosi protokoll szerint azoknál, akik megfertőződtek és még nem kapták meg az oltásukat, javasolt, hogy "a gyógyulást követően azonnal oltassák be magukat".

Elmondta azt is, hogy a kormány foglalkozott a negyedik oltás kérdésével. A negyedik oltás különösen ajánlott az idősek, a krónikus betegek, az immunválaszt csökkentő kezelést kapók és a transzplantáltak esetében, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felsorolt betegségcsoportokban.

Az 5-11 év közöttiek korcsoportjában már mintegy 67 ezer oltást adtak be. Továbbra is érkeznek az oltóanyagok, jelenleg további több mint 50 ezer gyerek mindkét oltására elég oltóanyag van tartalékban.

Ahhoz, hogy meg tudjuk fékezni a járványt, mindenképp az oltottak számának növelése szükséges, hangsúlyozta György István.

Pfizer: újabb 54 ezer adag vakcina érkezett az 5-11 éveseknek

Újabb, 54 ezer adag koronavírus elleni oltóanyagot tartalmazó Pfizer-BioNTech-szállítmány érkezett Magyarországra az 5-11 évesek oltásához. Ez a negyedik ilyen szállítmány. Az oltóanyag 21 napos eltéréssel, kétadagos oltási rendben alkalmazható.

(Pfizer)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink