hirdetés
2021. március. 07., vasárnap - Tamás.

Folytatják a jövő évi költségvetés vitáját (Bővítve!)

Kétnapos üléssel kezdi meg az őszi ülésszakot az Országgyűlés jövő hétfőn – tájékoztatta az MTI-t a házbizottság szerdai ülése után György Bálint, a parlament sajtószolgálatának vezetője.

A képviselők hétfőn napirend előtt megemlékeznek az augusztus 5-én elhunyt Zwack Péter volt országgyűlési képviselőről. Az interpellációk, kérdések és azonnali kérdések után, a napirendi javaslat szerint a hulladékról szóló törvényjavaslat zárószavazásával, majd egyebek mellett a 2013-as költségvetést megalapozó jogszabályok részletes vitájával folytatódik a parlament munkája.

Kedden, a napirend előtti felszólalások után tarthatja a Ház a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló, a Fidesz szerint az osztrák megoldáson alapuló, úgynevezett trafiktörvény zárószavazását, amely többször is szerepelt már az Országgyűlés napirendjén, ám a kormánytöbbség még az előterjesztés elfogadása előtt úgy döntött, csak az Európai Bizottság véleményének kikérése után határoz az indítványról. A javaslat végleges szövege szerint az állam monopóliumot szerezne a dohány-kiskereskedelem felett, így dohánytermékeket a jövőben csak korlátozott számban kiadható koncessziós szerződések alapján működő kereskedők árulhatnának.

A Népszabadság a közelmúltban számolt be arról, hogy augusztus 17-ig emelhetett volna kifogást az Európai Bizottság vagy valamelyik tagállam a februárban Brüsszelbe eljuttatott trafiktörvény tervezetével szemben, de a bizottság nem fűzött véleményt a jogszabályhoz, vagyis az elképzelés nem akadályozza az áruk szabad mozgását.

A határozathozatalok sorában módosulhat a Magyar Agrár-, Élelmiszer-gazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény is, amelyet néhány hete, a nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján, július 12-én fogadott el a Ház. A jogszabály szerint az érdekvédő szervezet tagja lesz mindenki, aki agrárgazdasági tevékenységet folytat. A tervezett módosítás szövegét szerda délutánig még nem terjesztették a parlament elé.

Kedden a tervek szerint a jövő évi büdzsére vonatkozó javaslat újra megnyitott részletes vitáját folytatják le a képviselők 8 órás időkeretben, valamint megkezdik a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásához szükséges törvényjavaslat általános vitáját is.

A házbizottság ülésén szó volt a kormány őszi törvényalkotási tervéről is. György Bálint tájékoztatása szerint az Új Polgári Törvénykönyv vitáját várhatóan már szeptember végén megkezdi az Országgyűlés.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink