hirdetés
2022. január. 17., hétfő - Antal, Antónia.
hirdetés

Fojtogatják az online gyógyszerforgalmazást

Január elsejétől gyakorlatilag megszűnik a gyógyszerek csomagküldése – az erről szóló törvénymódosítást kedden fogadta el a parlament, írja a Népszava.

A Semjén Zsolt (KDNP) által október közepén benyújtott egészségügyi "jogsalátával" egyebek mellett módosították a gyógyszertörvényt is. Így a jövőben bármilyen gyógyszert kizárólag a gyógyszertárak szakdolgozói (gyógyszerész vagy szakasszisztens) vihetnek házhoz. A vényköteles készítményekre eddig is ez a szabály vonatkozott. Ám a vény nélküli termékeket a páciensek a gyógyszertári vállalkozások által üzemeltetett webshopokból is megrendelhették, amit aztán csomagküldő szolgáltatók vittek el a betegeknek.

– Úgy véljük, hogy ez az intézkedés rendkívül hátrányosan érinti a betegeket és a gyógyszertárakat egyaránt, különösen egy ilyen járványhelyzet idején – reagált az új szabályra Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szakmai igazgatója. Marjai elmondta, összesen több mint 500 patika fogott bele az internetes gyógyszerforgalmazásba. Az elmúlt két-három évben 50-80 százalékkal növekedett az internetes gyógyszerforgalom. Havonta körülbelül 150 ezer megrendelés érkezik be a netes gyógyszertárakba, és ez a szám a második, harmadik járványhullám idején 300 ezerre is felment. A most elfogadott törvénymódosítás szerint: „Magánszemély helyett és nevében eljárva, üzletszerűen végzett bevásárlói és kiszállítói szolgáltató tevékenység keretében gyógyszerkiszállítás nem végezhető.” Azt, hogy ez a szociális segítőknek is meggátolja-e a segítségnyújtását, akik az otthon ápoltak nevében járnak el, egyelőre nem tudni.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke értelmezése szerint ők nem üzletszerűen, hanem az önkormányzatok megbízásából végzik feladatukat. Hozzátette: örül annak, hogy végre megszületett ez a jogszabály, és szerinte téves, hogy ezzel a kamara által kezdeményezett változással megszűnik az online rendelés. Annak a szabályai változatlanok, csak a jövőben az így rendelt orvosságokért vagy a beteg elmegy a gyógyszertárba, vagy a webpatika üzemeltetője viszi ki neki.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink