hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Fertőző betegek szállítására alkalmas eszközt állítanak szolgálatba

A koronavírus-járvány a nemzetközi mentőrepülések logisztikáját is kihívások elé állította. Egyaránt nagy hangsúlyt kapott a fertőző betegek szállítása és az alkalmazott orvosszakmai módszerek. A TrustAir-nél a nemzetközi légi betegszállítások szervezése biztonságos és zavartalan volt az elmúlt hónapok során is, azonban egy új, speciális, izolációs orvosi szállítóeszköz beszerzésével és használatbavételével a cég már a koronavírusos betegek szállítására is felkészült.

Tapasztalatok szerint az idei év tavaszán kialakult fertőzéshullám az egészségügyi ellátórendszerek túltelítettségéhez vezetett. A fertőzéses esetek ellátása megnövekedett terhelést jelentett az egészségügyi rendszerek minden szereplője számára. Az eddigi tapasztalatok alapján, az egész világon a koronavírus hosszú távú jelenlétére kell berendezkedni.

Magyarországon eddig jellemzően országon belüli koronavírusos szállítások voltak, de az országok, illetve a nemzetközi turizmus újranyitásával fel kell készülni az országok közötti, fertőző betegek növekvő számú szállítására is. Ezért a TrustAir használatba állítja azokat a saját tulajdonú, speciális izolációs orvosi szállítóeszközeit, amelyekkel a közép-kelet európai régióban mentőrepüléssel, és Magyarországon betegszállítással foglalkozó cégek közül is jelenleg kizárólag a TrustAir rendelkezik. Az egészségügyi felszerelés elsősorban fertőző (jövőbeni fejlesztési terveink mentén, hamarosan immunszuprimált) betegek biztonságos, hatékony és izolált szállítását teszi lehetővé, emellett alkalmas arra is, hogy a szállítás ideje alatt megvédje a fertőzéstől a beteg közvetlen környezetét, a szállítást végző egészségügyi- és repülőszemélyzetet egyaránt. A szállító eszköznek köszönhetően elkerülhető a fertőzés kockázata miközben az orvos a beteg közelében lehet, folyamatosan gondoskodhat ápolásáról és felügyelheti állapotát szállítás közben is.

„Cégünknek a jelenlegi pandemiás helyzetben is fontos szerepe van akár az országon belüli, akár a nemzetközi mentőrepülések, valamint humanitárius feladatok szervezésében. A fertőző betegek szállítására alkalmas eszközzel szükség szerint továbbra is készek vagyunk a magyar betegek országon belüli és/vagy országok közötti szállításának megszervezésére is, kapacitásainkra egyaránt számíthatnak a biztosítók, a hazai egészségügyi intézmények és a kormányzati szervek is, mondta dr. Túri Péter a TrustAir ügyvezetője.  

„A következő napokban az új eszköz elérhetőségéről hivatalos tájékoztatás nyújtunk többek között a hazai biztosítók, az Országos Mentőszolgálat, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, valamint a Külügyminisztérium számára is, annak érdekében, hogy igény esetén, orvosszakmai egyeztetést követően megoldott legyen a betegek biztonságos és professzionális hazaszállítása” – tette hozzá a cégvezető. Majd kiemelte, hogy bár a pandémia kitörésekor támogatási kérelemmel fordultak az állami szektor több képviselőjéhez, illetve piaci cégeket is megkerestek (biztosítókat, gyógyszer gyártókat stb.), hogy anyagi támogatásukat kérjék az speciális felszerelés beszerzéshez, sajnálatos módon mindenhonnan csak elutasító válaszokat kaptak.

„Cégünk működéshez semmilyen támogatást, így állami támogatást sem tudunk igénybe venni, és bár a pandémia komoly hatással van a mi szektorunkra is, a beruházás fontosságára való tekintettel mégis úgy döntöttünk, hogy anyagi erőforrásaink átcsoportosításával, saját erőből vásároljuk meg ezeket az izolációs orvosi eszközöket, hogy igény esetén a fertőző betegek szállítása megoldott legyen”.

(forrás: TrustAir Aviation Ltd.)
hirdetés

Könyveink