hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Félmillióan jutottak háziorvoshoz

Politika vitát tartott szerdán az Országgyűlés, ahol az is kiderült, az elmúlt években 500 ezer emberrel többnek lett háziorvosa.

Politika vitát tartott szerdán az Országgyűlés "Változás kell Magyarországon! – Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!" címmel az ellenzék kezdeményezésére.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a fizetőssé tétel és a privatizáció jellemzi az ellenzéki pártok egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseit. Vitaindítójában azt mondta, ma már 546 milliárd forinttal többet költenek egészségügyre, mint 2010-ben. Az elmúlt évek intézkedései közül kiemelte a béremeléseket, a rezidens-, a praxis- és a háziorvosi letelepedési programot.

Úgy fogalmazott: rengeteg javítanivaló van az egészségügyben, de az is vak, aki azt mondja, hogy az elmúlt nyolc évben nem történtek érezhető, látható előrelépések. A parlamenti államtitkár szerint a minél jobb színvonalú ellátásra az egészségügyben bért emelő Fidesz-KDNP a garancia a "vizitdíjas" MSZP-vel, vagy az "orvosexportáló" Jobbikkal szemben. Szerinte ha valós szándék vezette volna az ellenzéki pártokat az egészségügy helyzetének javítására, akkor nem a parlamenti ciklus utolsó napjaiban kezdeményeznek vitát, hanem a ciklus első napján törvényt nyújtottak volna be a háziorvosok helyzetének javítására. "Magyarországon még a legrosszabb kórház és a legrosszabb háziorvosi rendelő is jobb állapotban van, mint a magyar ellenzéki pártok" – fogalmazott.

Szerinte a fizetős egészségügy az összes ellenzéki pártot össze tudja "trombitálni", mivel aláírtak egy ennek kidolgozásáról szóló nyilatkozatot. Rétvári Bence bírálta azt "a liberális gondolatfolyamot", hogy az ellenzéki pártok szerint minél többet kell felnagyított valós és minden valóságalapot nélkülöző álhírekkel rontani egyes ágazatok megbecsültségét.

Az államtitkár felidézte, hogy 500 milliárd forintot fordítottak vidéki kórházak, rendelők felújítására, és 700 milliárdos programot hirdettek a fővárosi intézmények felújítására. Minden egészségügyi szakdolgozó bérét megduplázzák egy több éves program keretében. Rétvári Bence kitért a háziorvosi praxisok finanszírozásának növekedésére. Elmondta, a mostani kormányzati ciklusban 520 ezer forinttal nőtt egy praxis jövedelme és a háziorvos maga dönthet arról, mire költi ezt a pénzt.

Hozzátette: csökkent az orvoselvándorlás, nyolcmilliárd forintot költöttek rezidensprogramra; 167 praxisjog megvásárlásához és 142 háziorvos letelepedéséhez nyújtottak támogatást. Ezekkel a programokkal 500 ezer emberrel többnek lett háziorvosa.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...