2020. augusztus. 04., kedd - Domonkos, Dominika.

Ez nem sprint lesz, hanem maraton

Mivel egyelőre a zárt közösségekben terjed leginkább a SARS-CoV-2 vírus, így valamennyi ilyen helyen indokolt a dolgozók szisztematikus és folyamatos szűrése, ahogyan a tiszta és COVID-ellátó intézmények szigorú elkülönítése is javasolt.

hirdetés

Szembe kell nézni azzal, hogy ez nem egy rövid távú küzdelem lesz, hanem maratoni – így fogalmazott a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) hétfői, online konferenciáján Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványügyi munkacsoportjának szakértője. Míg a kormány eleinte úgy készült, hogy június-júliusra átesünk a járvány nehezén, ma már minden modellszámítás azt valószínűsíti, hogy hosszú távon kell megoldást találni arra, hogy hogyan élhetünk együtt a vírussal anélkül, hogy bedőljön a gazdaság, és hogy a COVID-19 megbetegedések száma meghaladja az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességét – folytatta az epidemiológus, aki szerint ha hibát vétünk, két héten belül berobbanhat a járvány.

Egyelőre nyitott kérdés, hogy mennyi ideig kell fenntartani a korlátozó intézkedéseket, az azonban bizonyos, hogy az ötszintű megelőzési stratégiát tartani kell. Eszerint a közösségi kontaktusszám lassú növelése mellett drasztikusan kell emelni a PCR-tesztelések számát az azonosított fertőzöttek és kontaktusaik gyors és szigorú, kéthetes elkülönítésének érdekében. A járvány közösségi szintű lassításának receptjét a hatékony kockázatkommunikáció és a kötelező maszkviselés egészít ki, utóbbi azért fontos, mert az átvitelek 45-50 százaléka aszimptomatikus vagy preszimptomatikus személyek által történik – hangsúlyozta Oroszi Betarix, aki hozzátette, az eddigi intézkedések hatékonyságát igazolja, hogy a hazai kumulatív incidencia immár több hete 10-13 ezer/100 főnél állandósult, azaz az össze megbetegedés száma ugyan növekszik, de egyre lassabban.

Míg a maszkviselést immár kötelezővé tette a kormány, Magyarország a legkevesebbet tesztelő államok egyike, az eddig levett mintegy hetvenezer minta 42 ezer vizsgált személyt takar. Csupán az esetek egytizedét detektáljuk, így nem lehet hatékony a fertőzési láncok megszakítása – hívta fel a figyelmet az epidemiológus, aki szerint ez – a korlátozó intézkedések lazítása mellett – kockázatot jelent a járvány későbbi terjedését illetően. Ezért javasolják a szakértők a szűrések számának drasztikus emelését.

Tízszeres kockázatnak kitett egészségügyiek

Még mindig a zárt közösségekben, azaz a szociális intézményekben, kórházakban zajló nosocomiális infekciók határozzák meg a járványt, amelynek reprodukciós rátája egy körül mozog, így a szélesebb populációt tekintve csupán endémiáról beszélhetünk, ami azt is jelenti, hogy védőoltás nélkül nem érhetjük el a kívánatos, 50-60 százalékos nyájimmunitási határértéket. Az egészségügyi-, szociális-, és hajléktalan ellátásban foglalkoztatottak folyamatos PCR-szűrése nemcsak a dolgozók és a betegek védelmében indokolt, hanem azért is, mert egyelőre a nem zárt közösségekben is leginkább az ilyen intézményekben dolgozók környezetében figyelhetőek meg a kisebb családi terjedések. Az egészségügyi dolgozók körében tízszeres a fertőződés kockázata, aminek hátterében az állhat, hogy nem, vagy nem megfelelően használják a védőeszközöket. Az egészségügyi dolgozók mintegy tíz százaléka fertőzött, bár erről pontos, naprakész adatokat egyelőre nem közölnek a hivatalos források.

A súlyos lefolyású Covid-19 megbetegedés szempontjából a szociális intézményben élő vagy kórházban ápolt 65 év feletti, idős krónikus betegek a legveszélyeztetettebbek, ugyancsak kiemelt kockázati csoportba tartoznak a 65 év alatti, valamilyen krónikus kórképpel élők. Ugyanakkor a kontaktusvizsgálatok azt igazolják, hogy míg a teljes populációt tekintve 70-90 százalékkal csökkent a kontaktusgyakoriság, a krónikus betegek minimalizálták legkevésbé a találkozásik számát.

Ha nem is valósítható meg tökéletesen, de az egészségügyi intézmények esetében a járványkórházak és a tisztakórházak elkülönítésére kellene törekedni – fogalmazott az epidemiológus, elismerve ugyan, hogy az aranystandardot bizonyos  Covid-19-es, krónikus betegek speciális ellátási szükséglete felülírhatja, azonban ilyen eseteknél is törekedni kell a fehér és szürke zónák elkülönítésére a nosocomiális infekciók számának csökkentése érdekében.

Csalóka halálozási arányszámok

Ugyancsak 65 év felett ugrik meg a korspecifikus letalitás, azonban Oroszi Beatrix hangsúlyozta, hogy a nyers halálozási adatok torzítanak, mert egyelőre nincs pontosan kódolva és értékelve, hogy mely betegek haltak meg a Covid-19 miatt, és melyek Covid-19-cel, valamint az adatokat is pontosítani kell a halálozási arány egzakt meghatározásához.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a halottvizsgálati bizonyítványon a halálokot nem az orvos, hanem a Központi Statisztikai Hivatal kódolja utólag, így ezek az adatok BNO-kód szinten nem állnak rendelkezésre – jelezte a szakember. Elmondta azt is, Magyarországon a halálozási statisztikák papíralapon készülnek, és bár futottak a digitalizálást célzó projektek, az e-halottvizsgálati lapot nem sikerült bevezetni, az adatok feldolgozása ennek megfelelően nagyon lassú.

Némileg gyorsíthatná a folyamatot, ha a H1N1 járvány idején alkalmazott módszertan szerint a bizonyítványokat két független szakértő ellenjegyezné, megállapítva, hogy Covid-19-cel összefüggő halálesetről van-e szó, vagy a vírus okozta a beteg halálát,  ám ilyen study híján csak retrospektív adatokra számíthatunk néhány hónap múlva.

A neheze csak ezután következik – figyelmeztetett Oroszi Beatrix, aki szerint a járvány második hullámát számos tényező befolyásolhatja. Egyelőre nem tudni, hogy van-e szezonalitása a SARS- CoV-2-nek, ám az adatokra épülő modellek alapján a nyári hónapokban a szakértők némi lassulásra számítanak a terjedésben, de növekedésre az átfertőződésben. Ha ez a forgatókönyv válik be, az őszre várható második hullám ugyan már kevesebb fogékony személyt érhet el, ám korlátozó intézkedések híján a járvány berobbanására lehet számítani. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy más koronavírusokkal ellentétben a SARS-CoV-2-nél mégsem jellemző a szezonalitás.

Nyilvános párbeszéd is kellene

Beavatkozás nélkül katasztrófát vetítettek előre a járványgörbék – nyitotta online előadását Vokó Zoltán epidemiológus, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központjának vezetője, aki szerint ezek a prognózisok egyaránt pánikot okoztak úgy a társadalom, mint a döntéshozók körében. Miközben a modellek – különösen a hosszú távú előrejelzések – inputjaiban a mai napig jelentős a bizonytalanság, a kormány lépéskényszerben van, ráadásul minden bevezetett intézkedés hatása csak két hetes csúszással jelentkezik.

A járványmodellezésen alapuló döntéshozatalt nehezíti, hogy nemcsak egészségügyi problémáról van szó, bár az epidemiológiai, virológiai aspektusok elfedik annak egyéb vetületeit. A járványgörbe ellaposításánál összetettebb feladat annak meghatározása, hogy az egyes intézkedésekkel mit akarunk elérni: valamennyi döntés értékválasztás is egyben például arról, hogy mit jelent egy emberélet, vagy egy krónikus, idős beteg élete. Bár rövid idő alatt kell határozni az intézkedésekről, azokat Vokó Zoltán álláspontja szerint nyilvános diszkusszió során kell kidolgozni. Nem egyszerű ez persze úgy, hogy mindeközben a döntéshozót háborús pszichózis terheli, azaz az ellenfél megfékezése a célja mindenáron.

A most életben lévő intézkedések a járvány megszüntetésére nem alkalmasak, ugyanakkor nagy a bizonytalanság az input paraméterekben, amelyek modellezése komoly feladat, amihez ismerni kellene a döntéshozó motivációit – folytatta a szakember. Hozzátette azonban azt is, hogy a modellek adatigénye egyre növekszik, a pontos becslésekhez, és az ezeken alapuló döntéshozatalhoz tudományos bizonyítékokra is szükség van. Ugyanakkor a döntés nem a modellező epidemiológusok kezében van, hanem – a felelősséggel együtt – a döntéshozónál, akinek egy komplex egészségügyi, társadalmi és gazdasági helyzetben kell előrelépnie.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!