hirdetés
2019. március. 26., kedd - Emánuel.
hirdetés

Minta készül az előzetes egészségügyi rendelkezéshez (élő végrendelethez)

Életvégi kérdések: jogszabályváltozásra várva

Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy – 21 évvel a hazai egészségügyi törvény megszületését követően – minden jó szándék ellenére sem működnek a gyakorlatban azok a jogintézmények, lehetőségek, amelyek a betegek és családjaik életvégi döntéseit volnának hivatottak elrendezni.

hirdetés

Bár 1997 óta törvény garantálja, hogy a betegek visszautasítsanak valamely orvosi kezelést, gyógyíthatatlan, orvosi kezelés ellenére is rövid időn belül halálhoz vezető betegség esetén akár életfenntartó kezelésről is lemondhassanak, mindeddig talán ezren, de inkább százas nagyságrendben készíttettek az emberek közjegyzővel előzetes egészségügyi rendelkezést, élő végrendeletet (living will). E rendelkezéseket ma sehol, senki nem tartja nyilván, így, ha vannak is, nem feltétlenül jutnak annak az orvosnak a tudomására, akinek meg kellene felelnie a beteg kérésének. És sokszor azt a törvényben felsorolt sorrendet sem ismerik még az egészségügyiek sem, hogy a beteg cselekvőképtelen állapota esetén a családtagok milyen sorrendben dönthetnének helyette.

A gondok orvoslását hivatott elősegíteni az az életvégi döntésekkel kapcsolatos munkacsoport, amelyet másfél éve hoztak létre a Semmelweis Egyetem (SE) Magatartástudományi Intézete, az SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikája, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Alapellátási Intézete, a PTE Állam és Jogtudományi Kara Alkotmányjogi Tanszéke, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértői. Mint dr. Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense, a munkacsoport szervezője a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének workshopján elmondja, igyekeznek összehangolni a témával kapcsolatos eddigi dokumentumokat, az orvosoknak és betegeknek szóló tájékoztató anyagokat. A TASZ és az Életvégi Tervezés Alapítvány (ÉTA) segédletei alapján összeállítottak egy olyan dokumentummintát, amelynek segítségével könnyen tehető előzetes egészségügyi rendelkezés a közjegyzőnél. Munkájukba bevonták az Egészségügyi Szakmai Kollégium illetékes grémiumait, a palliatív, a sürgősségi, a háziorvosi, a geriátriai és az onkológiai kollégiumot. A workshop is hozzásegít ahhoz, hogy bioetikus szakértők véleményezzék az anyagokat; a javaslatokat folyamatosan beépítik a dokumentumokba. Reményeik szerint az elkészülő beleegyezési minta akár a jogszabály része lehet, s az életvégi döntések részletes szabályait megfogalmazó rendelet mellékleteként majdan közzétehetik.

A fórumon jogászok, orvosok és civil szakértők igyekeznek átbeszélni az életvégi kérdésekkel kapcsolatos jelenlegi anomáliákat, hogy továbblendíthessék azokat egy mindenki számára megnyugtatóbb irányba. A PTE Jogi Karán alkotmányjogot tanító dr. Zeller Judit és az ELTE-n közigazgatási jogot oktató Asbóth Márton – mindketten a TASZ Magánszféra-, korábban Betegjogi projektjének szakértői, vezetői – jelzik: a gyakorlatban nem működő szabályokon mindenképpen változtatni kellene, mert erre igény van az orvosok részéről is. A helyzetet ugyanis nehezíti, hogy az előzetes egészségügyi rendelkezésekhez jogi és orvosi szaktudásra is szükség van, márpedig e kettő ritkán jár együtt; általában mindenki csak a saját szakterületéhez ért.

Bár egyelőre még az élő végrendelet (living will) elnevezés, annak tartalma sem igazán közismert, a TASZ szakértői azt szeretnék, ha inkább az előzetes egészségügyi rendelkezés fogalom menne át a köztudatba. Sokakat ugyanis megzavar a végrendelet kifejezés: az előzetes rendelkezésben csak egészségi állapotunkat érintő kérdésekről lehet/kell rendelkezni, vagyoni ügyeket nem érdemes odavenni, mert azok úgysem lennének érvényesek.

De mi is az előzetes egészségügyi rendelkezés?

Forrás: Neurológiai Praxis, 2018. 4. szám
Forrás: Neurológiai Praxis, 2018. 4. szám

A TASZ honlapján közzétett „kisokos” úgy fogalmaz: „mindannyian szeretnénk, hogy súlyos betegségünk vagy balesetünk esetén és haldoklásunk során úgy kezeljenek minket, ahogy az világnézetünknek, meggyőződésünknek, életről és halálról alkotott elképzeléseinknek megfelel. Előfordulhat azonban, hogy épp egy betegség vagy baleset miatt kerülünk olyan állapotba, hogy ezeket az elképzeléseket már nem tudjuk kifejezni. Elájulhatunk, kómába eshetünk, súlyosan demenssé vagy az orvosi beavatkozás miatt bódulttá válhatunk – ilyenkor nincsen belátásunk ügyeinkre. A jogi szóhasználat az ilyen állapotot cselekvőképtelen állapotnak nevezi. A cselekvőképtelen állapotban tett nyilatkozataink semmisek, azokat az orvosok, ápolók nem vehetik figyelembe. Érdemes ezért néhány fontos kérdésben már akkor döntést hoznunk, amikor ezt képesek vagyunk még felelősen megtenni. Ha cselekvőképtelen állapotba kerülünk, a törvény alapján rokonaink dönthetnek az orvosi kezelésünkről. Ha viszont van előzetes rendelkezésünk, elkerülhetjük azt, hogy őket sújtsuk ezzel a teherrel.”

Az előzetes rendelkezés megtételének legfontosabb feltétele a cselekvőképesség. Cselekvőképes (nem áll gondnokság alatt, és nincs cselekvőképtelen állapotban), így előzetes rendelkezést tehet az, aki nagykorú. Bár korábban jogszabály írta elő, hogy az előzetes rendelkezést tevőnek pszichiáter által igazoltan belátóképessége birtokában kell lennie, egy beadvány nyomán ezt a szabályt 2014-ben eltörölte az Alkotmánybíróság. Az sincs már hatályban, hogy az élő végrendeletet kétévente meg kell újítani; az előzetes rendelkezés visszavonásig érvényes, bár a szakértők azt javasolják, hogy félévente-évente tekintsük át, s ha szükséges, újítsuk meg a dokumentumot.

A közokiratot közjegyzőnél kell elkészíttetni, tudni kell azonban, hogy életmentő vagy életfenntartó kezelés nem utasítható vissza, ha a beteg várandós és előreláthatólag képes a gyermek kihordására. Várandósság alatt az anya előzetes rendelkezését nem fogják figyelembe venni, mert a magzat érdeke „felülírja” azt.

Egyszerű kezelést bárhogyan visszautasíthatunk, akár úgy is, hogy hazamegyünk a kórházból. Más a helyzet az életmentő vagy életfenntartó kezeléseknél. Ha helyben, a kórházban szeretnénk egy beavatkozást visszautasítani, akkor ezt két tanúval ellátott, teljes bizonyító erejű magánokiratban tehetjük meg. Ha azonban már előre szeretnénk rögzíteni, hogy a későbbiekben – ha cselekvőképtelenek leszünk – milyen kezeléseket nem kérünk, ezt csak közokiratban, tipikusan közjegyzői okiratban tehetjük meg. Ez lesz az előzetes egészségügyi rendelkezésünk. Életmentő vagy életfenntartó beavatkozás csak akkor utasítható vissza, ha a betegség súlyos, gyógyíthatatlan és orvosi kezelés ellenére is rövid időn belül halálhoz vezet, vagy ha a betegség gyógyíthatatlan és a beteg önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.

Azt azonban, hogy halálba segítsenek bennünket (halált okozó szert adjanak vagy segédkezzenek az öngyilkosságban), nem kérhetjük. Az aktív eutanázia ma bűncselekmény Magyarországon.

Bár hazánkban voltak kísérletek a fogalmak összemosására, élesen külön kell választani a passzív eutanáziát (amikor az orvos nem tesz meg vagy nem ad valamit, ami a beteg halálához vezet) attól, ha a beteg visszautasítja az életmentő-életfenntartó kezelést. Dr. Kovács József bioetikus professzor szavai szerint ugyanis eutanázia esetén az orvos szándéka a beteg halálára irányul, életmentő kezelés beteg általi visszautasítása esetén azonban az orvos azért nem kezelhet, mert a beteg abba nem egyezett bele. Vagyis a kezelés visszautasítása esetén egyértelműen a beteg önrendelkezési jogának tiszteletben tartásáról van szó.

Kellene egy nyilvántartás…

Pillanatnyilag nincs ember, aki meg tudná mondani, hányan készíttettek előzetes egészségügyi rendelkezést; az ÉTA korábban mintegy 600 ilyen közokirat elkészítéséhez nyújtott segítséget. Maguk a közjegyzők sem mind jártasak ezen a területen. A szakértők szerint létre kellene hozni egy központi nyilvántartást ezeknek a dokumentumoknak, hiszen adott esetben a sürgősségi osztályok dolgozóinak is tudniuk kellene arról, ha a betegnek van előzetes egészségügyi rendelkezése. Elképzelhető erre a tavaly november óta működő Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) is, ahol – ha az érintett másként nem rendelkezik – egyébként is minden beteggel kapcsolatos kórelőzményt, leletet rögzítenek. A TASZ mindenesetre azt javasolja, hogy az érintett hagyjon egy másolatot a családjánál, hordjon egyet magánál, s adjon át egyet a kezelőorvosának, háziorvosának is, hogy tudjanak róla az érintettek. Ha helyettes döntéshozót is megneveztünk, Kovács József szerint neki ismernie kell a beteg előzetes rendelkezését, és bele kell egyeznie, hogy ő lesz a helyettes döntéshozó. Etikailag ugyanis nem hozhatunk valakit olyan helyzetbe, hogy életmentő kezelésről döntsön, ha ezt előzőleg nem beszéltük meg vele, ráadásul a döntésének a beteg értékrendjét kell tükröznie, még ha erről a hazai jogszabály nem is tesz említést, ami a bioetikus szerint súlyos hiányosság.

Az életvégi kérdésekkel kapcsolatos munkacsoport célja, hogy szülessen egy újabb rendelet a ma megoldhatatlannak tűnő kérdések feloldására – mondja Hegedűs Katalin. Arra a kérdésre, hogy hosszabb távon mi az, amin biztosan változtatni kellene, Zeller Judit újra felsorolja a gondokat: előzetes rendelkezés esetén szűnjön meg a közokirati forma előírása, ezeket a dokumentumokat az orvos vagy a kezelőszemélyzet más tagja vegye fel, s a dokumentum kerüljön fel az EESZT-be.

S hogy biztosan tiszteletben tartják-e majd az előzetes rendelkezést? A törvény elvben előírja, hogy ha akaratunk az előzetes rendelkezésből világosan megállapítható, akkor azt az egészségügyi személyzet köteles figyelembe venni.

Lelkiismeret-furdalás helyett…

Nem volt élő végrendelete, kérése ellenére így kórházban kellett meghalnia. Korábban a gyógyíthatatlan Parkinson Plusz Szindrómás beteg még teljes tudatában, cselekvőképessége teljes birtokában azt kérte a családtagjaitól: adott esetben ne vigyék majd kórházba, szeretne otthon meghalni. Mondta ezt többször is, amikor még beszélt, írni azonban akkor már régen nem tudott, és a maga módján közölte a háziorvossal is, aki a harmadik tüdőgyulladásnál íratott is az asszonnyal egy pár sort egy beutalóra, miszerint „a beteg saját kérésére nem vállalja a kórházi kezelést”, hogy betehesse azt a betegdokumentációba.

Be is tette a papírt az orvos, annak ellenére, hogy mindez persze nem sokat ér, nem bizonyít semmit, sőt az orvost sem mentette volna fel adott esetben a következmények alól. A negyedik tüdőgyulladás azonban két nappal az antibiotikum bevétele után, hétvégén lángolt fel, amikor háziorvos helyett az ügyeletet kellett hívni, s a fiatal rezidens, érzékelve a beteg légzési elégtelenségét, a mentőt is rögtön értesítette.

A beteg állapota miatt már cselekvőképtelennek minősült, akaratát már nem tudta elmondani, de nem vették figyelembe a feleség mondatait sem. Hiába mondta az asszony, hogy korábban azt kérte az ember, amit, s hiába lenne módja ilyen helyzetben dönteni helyette a családtagnak, mert az életveszélyes állapot, a sürgős szükség felülírja e kéréseket. Csak egy élő végrendelet, egy közjegyzőnél aláírt közokirat akadályozhatta volna meg, hogy ne vigyék a gyógyíthatatlant a kórházba, ahol talán az akarata figyelmen kívül hagyása miatti megaláztatásban, rövid idő alatt eltávozott – otthagyva a családnak a lelkifurdalást.

Lelkiismeret-furdalást persze az is okozhatott volna, ha az élő végrendelet birtokában, a mentő elküldése után otthon halt volna meg a beteg – mert mi van, ha még megmenthették volna? Ha így a család nem tett volna meg valamit, ami hozzájárult a beteg halálához?

Talán ha megmondják a jelen lévő orvosok, hogy a légzéskimaradások már a közelgő halál jelei.

Ha otthagynak egy oxigénpalackot.

Ha jelzik, hogy nem kell már tenni semmit – csak csendben fogni a kezét.

Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: Neurológiai Praxis)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink