hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egészségpolitika

Egészségügyi kérdések a Parlamentben

Hétfőn a Parlamentben a napirend előtti felszólalások egyebek közt az újinfluenza-oltással, a kórházfinanszírozással és a szakápolással foglalkoztak.
KDNP: a kórházak finanszírozása nem az ígéretek szerint történik

Nagy Kálmán (KDNP) azt nehezményezte, hogy az egészségügyi miniszter októberben arról beszélt, hogy több pénzt kap az ellátórendszer. Hozzátette: Székely Tamás azt mondta, hogy októberben 4,5 milliárd, decemberben pedig 6 milliárd forinttal egészítik ki a betegellátó intézmények működéséhez szükséges összegeket. A képviselő azt mondta, hogy amikor ki kellett volna osztani a megegyezés szerinti 4,5 milliárd forintot, akkor kiderült, hogy októberben a kórházak kevesebb pénzt kapnak, mint februárban vagy márciusban.

Székely Tamás egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a képviselő „nem állít igazságot”, mert amikor szóba került a bázisfinanszírozásra való áttérés, akkor az intézményeknek kiküldték a várható teljesítményük után kifizetendő díjat a következő három hónapra. Véleménye szerint ehhez képest mondták azt, hogy 4,5 milliárd forinttal többet kapnak az intézmények az elkövetkező időszakban. Hozzátette, csak egy kérdésben volt vita, hogy ez egyösszegű kifizetés legyen-e, vagy a pénzt három egyenlő részre osztva fizessék ki.

Fidesz: csökkent a házi szakápolás finanszírozása

Puskás Tivadar (Fidesz) az egészségügyi miniszterhez fordult abban az ügyben, hogy évente több százezren kerülnek ki úgy a kórházakból, hogy még további ápolásokra szorulnak. Emlékeztetett arra, hogy októberben született egy tiltakozó levél az otthoni szakápolás és a hospice ellátás finanszírozásának csökkentése miatt.

Székely Tamás erre azt felelte, hogy a házi szakápolás előirányzata valóban csökkent 500 millió forinttal. Hozzátette, hogy terveztek egy fejlesztést a házi szakápolás előirányzatán, de az e-alap helyzete miatt ezt nem hajtották végre, ezért véleménye szerint nem szűkítésről, hanem egy fejlesztés elmaradásáról van szó.

Fidesz: óriási a zavar az új influenza kapcsán


Mikola István (Fidesz) az új influenza kapcsán az egészségügyi kormányzat kommunikációját tette szóvá. A vírust az apokalipszis ötödik lovasaként minősítette az ellenzéki politikus és a H1N1 gyors terjedésére hívta fel a figyelmet. A vírus az őszi-téli hónapokban tömeges megbetegedést vetít elő – mondta. Hozzátette: Magyarország szerencsés helyzetben van, jó minőségű vakcina áll rendelkezésre, de óriási a zavar a védőoltás kapcsán, nő a bizonytalanság. Nincs oltóanyag a gyógyszertárakban, félelmet keltő információk jelennek meg, az egészségügyi tárca kommunikációja „tesze-tosza”. Szakmai szervezetek egymással ellentmondó véleményt fogalmaznak meg. Itt az ideje, hogy a tárca vezetője leüljön az ÁNTSZ irányítóival, a szakmai kollégiumokkal, háziorvosokkal, gyógyszerészekkel és egységes állásfoglalást alakítson ki, amley az egységes kommunikáció alapját is képezi.

Székely Tamás szakminiszter válaszában elmondta: egy dologban egyetértés van, hogy az oltás szükséges. A kormány minden megnyilvánulásakor ugyanezt kommunikálta – mondta. Nem a kormányzat kommunikálta, hogy nem jó a vakcina, mert túl gyorsan törzskönyvezték. Ezt követően megindult a polémia több területen, amit szintén nem a kormányzat kezdeményezett. A szakmai kollégiumokkal nemhogy tárgyaltak, hanem írásban keresték meg a vakcináról nyilatkozzanak, alkalmasnak tartják-e a vakcinát, a gyógyszerészkamarával pedig együttműködési megállapodást kötöttek.

A választ a képviselő nem fogadta el, a parlament viszont 184 igennel, 147 nemmel és 12 tartózkodással jóváhagyta.

Fidesz: tájékoztatásból elégtelen

Kupper András (Fidesz) szintén az elégtelen tájékoztatásról beszélt az új influenza kapcsán. Elég volt a kormányzati szerencsétlenkedésből, hogy a lakosságot nem képesek megfelelően tájékoztatni – mondta. A rendelők százaiban elhelyezett papír szerint a védőoltást a betegek csak saját felelősségre kérhetik. Ezután még az is meggondolja magát, aki egyébként kérné az oltást – közölte. Az ellenzéki politikus szerint azért tartunk itt, mert a kormány nem állt szóba a szakma képviselőivel. Azt sem tudni, hogy eddig hány embert oltottak be, s a pedagógusok sem tudnak semmit az óvodások, iskolások oltásáról. Ki fogja a szülőket, tanárokat megfelelően tájékoztatni? – kérdezte.

Székely Tamás úgy válaszolt a képviselőnek: „nem kell, hogy a tények elhomályosítsák éles látását”. Nyilván nagy szerencsétlenség, hogy van oltóanyag, s a térítésmentes oltóanyag felét pedig már kiszállították, és az összes szövődmény elhárításához van megfelelő gyógyszer – sorolta ironikusan. Kitért arra is, hogy a háziorvosoknak tartottak továbbképzéseket, az iskolákba két alkalommal küldtek szét anyagokat.

A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament viszont 184 igennel, 147 nemmmel és 13 tartózkodással igen.

MSZP: védőoltást az influenza ellen!

Schvarcz Tibor szocialista képviselő szerint oltásellenes kampány folyik Magyarországon. Hozzátette: arra szeretné felhívni az elbizonytalanításban részt vevő orvosok figyelmét, hogy az influenza nem válogat. Hogyan néznek majd annak a szemébe, akinél súlyos szövődmény lép fel? – vetette fel. Szorgalmazta, hogy a képviselők is kampányoljanak az új típusú influenza elleni oltás mellett.

Székely Tamás egészségügyi miniszter egyebek között elmondta, hogy 2400 patikából 417-ben már elérhető a vakcina és újabb autók beállításával igyekeznek kielégíteni a gyógyszertárak igényeit. Élnünk kell azzal a lehetőséggel, hogy rendelkezésünkre áll vakcina, ezért azt kérem minden kollegától, aki jelentkezik oltásra, azokat mindenképpen oltsuk be – mondta Székely Tamás, hangsúlyozva: az oltás biztonságos és alkalmas a betegség megelőzésére.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink