hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egészséges vesét mindenkinek!

A Nemzetközi Nephrologiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége (IFKF) magyar kezdeményezésre, minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjának nyilvánította.

A Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet vesénk központi szerepére általános egészségünk szempontjából, és hogy hangsúlyozásával világszerte csökkenjen a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakorisága, súlyossága.

A Vese Világnap megrendezésére 2015-ben immár tízedik alkalommal kerül sor, ezúttal március 12-én. A 6 kontinens több mint 100 országában – köztük Magyarországon is – megtartott világnap ez évi jelmondata: „Egészséges vesét mindenkinek!”, központi témája pedig „Az ideális folyadékfogyasztás – avagy mit, mikor és valójában mennyit igyunk”.

Nem lehet minden egyén számára egyetlen számban megjelölni az egyensúly fenntartásához szükséges folyadékmennyiséget. Az éghajlat, külső hőmérséklet, a páratartalom, a fizikai aktivitás mértéke, az elfogyasztott étel sótartalma- mind befolyással van a folyadékszükségletre. Fontos figyelembe venni, hogy a zöldségek, gyümölcsök 85-95 százaléka víz, a levesek, főzelékek, joghurtok víztartalma is jelentős, de még a tészta, rizs is főzés közben kétszer annyi vizet vesz fel, mint a saját súlya. A belső biokémiai folyamatok során is termelődik víz, ugyanakkor a vizeleten kívül a széklettel, légzéssel és a bőrön át való párolgással is adunk le folyadékot. Ennek alapján átlagos hőmérsékleti körülmények között az egészséges, átlagos fizikai aktivitású egyének számára napi  1,5-2,0 liter folyadékfogyasztás elégséges. Ennél több folyadék lázzal, hányással, hasmenéssel járó betegségek esetén indokolt. Nem szabad megfeledkeznünk a hányás, hasmenés következtében kialakult sóhiányról sem.

A krónikus betegségben szenvedők ne a médiára figyeljenek, hanem az őket gondozó orvosukkal konzultáljanak. Számos idült betegség közül a legkevésbé a krónikus vesebetegek esetében lehet „egy kaptafára” venni a folyadékfogyasztással kapcsolatos ajánlásokat. A vesebetegséget kiváltó októl, a betegség stádiumától függően szükség lehet akár napi 6-7 liter folyadékbevitelre is, és lehet olyan klinikai állapot, ahol a javasolt maximális napi folyadékbevitel fél-egy liter.

A szomjúság oltására legideálisabb a tiszta víz. Nem javasoltak az alacsony gyümölcstartalmú italok, a szintetikus, cukorral készített üdítőitalok, energiaitalok és az alkoholtartalmú italok sem, ezektől csak még szomjasabbak leszünk és felesleges kalóriát is tartalmaznak.

Ma Magyarországon minden 10. ember érintett valamely vesebetegségben. Évente mintegy 500-600 ezer vesebeteg szorul gondozásra, 270-380 veseátültetés valósul meg, és közel 6500 krónikus veseelégtelenségben szenvedő beteg életben maradását biztosítja a dialízis kezelés.

A sokáig észrevétlenül lappangó, majd hirtelen lecsapó, alattomos betegség nagy része azonban odafigyeléssel megelőzhető. A betegség ugyanis „köztünk” van: Magyarországon a népbetegségnek számító elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség ma a legfontosabb vesebetegségre hajlamosító tényezők! A 2,5-3,5 millió hipertóniás- és az 1,1 millió cukorbeteg 10, illetve 5 százaléka válik a későbbiekben veseelégtelenné.

 

8 ARANY SZABÁLY vesénk védelmében

Mit tehet a veséjéért? A vesebetegségek az életminőséget nagyban befolyásoló, gyakran hosszú ideig lappangó, „csöndes gyilkosok”. Számos dolgot tehetünk azonban, hogy a vesebetegségek kialakulásának kockázatát csökkentsük:

 

1. Legyen fitt és aktív!

Önmagunk fitten tartása segít csökkenteni a vérnyomást és ezáltal a krónikus veseelégtelenség rizikóját. A “mozgásban a vese egészségéért” elv az egész világra kiterjedő mozgalom. Ennek kapcsán mindennapi emberek, hírességek, közéleti személyiségek és szakemberek együtt menetelnek, közterületeken gyalogolnak, futnak és kerékpároznak. Miért nem csatlakozik hozzájuk? Bármelyik formát is választja, tökéletes lesz!

 

2. Rendszeresen ellenőrizze vércukorszintjét!

A cukorbeteg emberek mintegy felében fejlődik ki a cukorbetegséggel kapcsolatos diabéteszes nefropátia, diabéteszesek számára tehát a vesefunkció rendszeres ellenőrzése elengedhetetlen. A cukorbetegség következtében kialakuló vesekárosodás mérsékelhető vagy teljes mértékben kivédhető, ha idejekorán észleljük. Ezért fontos, hogy szakemberrel rendszeresen ellenőriztesse vércukorszintjét, ebben orvosa vagy gyógyszerésze mindig készséggel áll az Ön rendelkezésére.

 

3. Ellenőrizze vérnyomását!

Habár azt sok ember tudja, hogy a magas vérnyomás agyvérzéshez, illetve szívinfarktushoz vezethet, azt viszont kevesen tudják, hogy ez a leggyakoribb oka a vesebetegség kialakulásának is. A normál vérnyomás 120/80 Hgmm. Ezen érték és 129/89 Hgmm között prehipertóniáról beszélünk, az ebbe a csoportba tartozó betegek számára alapvető életstílusbeli és diétás változtatásokat ajánlunk. 140/90 Hgmm feletti vérnyomásértékek esetén beszélünk magasvérnyomás betegségről, ilyenkor az orvos tájékoztatja a beteget a kórállapottal járó fokozott rizikóról és a vérnyomás rendszeres ellenőrzését ajánlja. A magas vérnyomás nagyobb valószínűséggel okoz vesekárosodást azokban az esetekben, amikor más betegségekkel is társul, mint pl. cukorbetegség, magas koleszterinszint és szív-, és érrendszeri betegségek.

 

4. Étkezzen egészségesen és kerülje a túlsúlyt!

Az ideális testsúly segít kivédeni a cukorbetegség, szívbetegségek és más olyan állapotok kialakulását, amelyek krónikus veseelégtelenséghez vezethetnek. Csökkentse a sóbevitelét! Az ajánlott nátrium bevitel 5-6 gramm naponta (egy teás kanálnyi!). Próbálja meg a minimumra csökkenteni az előre elkészített és az éttermi ételek fogyasztását, az otthoni ételekhez pedig ne adjon jelentős mennyiségű sót! Sokkal könnyebb ellenőrizni a sóbevitelt, ha saját maga készíti el friss alapanyagokból az ételeit.

 

5. Fogyasszon megfelelő mennyiségű folyadékot, elsősorban vizet!

Régi bölcs javaslat napi 8 pohár víz fogyasztása. A legújabb kutatások szerint pedig elengedhetetlen a jó egészséghez. A bőséges vízfogyasztás segíti a vesét megtisztítani a szervezetet a sótól, a húgysavtól és a méreganyagoktól, ezáltal csökken a krónikus vesebetegségek kialakulásának esélye. Ausztrál és kanadai kutatók alapvetőnek tartják a napi 2 literes vízfogyasztást, mely csökkenti a vesefunkció romlását. Nem javasolják viszont az agresszív folyadékfogyasztást, mely mellékhatásokat okozhat. Vesekövesség esetében kifejezetten ajánlott napi 2-3 liter víz elfogyasztása, így az újabb kő kialakulásának esélye csökkenthető. Romló veseműködés esetén kezdetben még inkább megnő a folyadékigény. Csak a veseelégtelenség késői stádiumában – amikor a vese már nem tudja kiválasztani a megfelelő mennyiségű folyadékot – lehet ártalmas a túlzott bevitel. Győződjön meg arról, hogy jó a veseműködése! Támogassa veséje működését megfelelő folyadékbevitellel!

 

6. Ne dohányozzon!

A dohányzás lelassítja a vese véráramlását. Amennyiben kevesebb vér jut a vesékbe, romlik a vesefunkció. A dohányzás a vesedaganatok kockázatát is mintegy 50%-kal megnöveli.

 

7. Kerülje a vény nélküli gyógyszerek rendszeres szedését!

Általánosan elterjedt gyógyszerek rendszeres szedése, mint a különböző gyulladásgátlók, (például az ibuprofen), vesekárosodást okoz. Az ilyen gyógyszerek nem jelentenek jelentős veszélyt, amennyiben a vese egészséges és csak alkalmanként használják őket. Ellenben ha krónikus fájdalomcsillapításra szolgálnak, mint ízületi gyulladás vagy derékfájdalom esetén, orvosa segítségével olyan szert kell választani, mely a fájdalmat csökkenti, de a vesét a legkevésbé károsítja.

 

8. Ellenőriztesse vesefunkcióját, ha egy vagy több “nagy kockázati tényezővel” rendelkezik, úgy mint:

  • a cukorbetegség,
  • a magas vérnyomás,
  • a túlsúly,
  • vagy a családban előforduló vesebetegség!

 

 

További információk a www.vesebetegseg.hu, a www.nephrologia.hu és a www.worldkidneyday.org honlapokon olvashatók.

 

cimkék

hirdetés

Könyveink