hirdetés
2019. április. 22., hétfő - Csilla, Noémi.
hirdetés

Drexler Donát a vérellátó élén (Bővítve!)

Távozott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatói posztjáról Jákó Kinga, értesült az Index. A szervezet honlapján az olvasható, hogy szeptember 5-től Drexler Donát az új főigazgató.

hirdetés

Jákó Kinga 2014 májusától töltötte be a főigazgatói posztot.  Drexler Donát korábban az állami tulajdonú egészségügyi intézmények beszerzéseit támogató Egészségügyi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója volt.

Azt nem tudni, hogy Jákó távozása összefüggésben van-e azzal, hogy az OVSZ-szel kapcsolatban több negatív hír is megjelent a sajtóban, írja a lap.

A fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ csütörtöki közleménye szerint a volt főigazgató, Jákó Kinga új feladatot kap, addig tapasztalatával, munkájával segíti a megbízott vezetőt.

Drexler Donát a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1999-ben summa cum laude végzett, 2005 óta szemész szakorvos. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán közgazdász, majd marketing szakon szerzett képesítést.

2006 és 2011 között az Ocutrend Egészségügyi Szolgáltató Kft. ügyvezetője volt. A cég fő tevékenysége a járóbeteg-ellátás, továbbképzések szervezése, tanácsadás finanszírozásszabályozási kérdésekben, valamint optikai kereskedelmi tevékenység. Ez alatt az időszak alatt cégvezetői tevékenysége mellett folyamatosan és aktívan részt vett a Csongrád és a Bács-Kiskun megyei szemészeti járóbeteg-ellátásban, vezette a Kiskőrösi Szakrendelő szemészeti ambulanciáját, szerepet vállalt a háziorvosok továbbképzésében, valamint egészségipari cégek menedzserképzésein meghívott előadóként, oktatóként segítette a szakemberek képzését.

2011-2012-ben a korábbi GYEMSZI Egészségszervezési és Finanszírozási Főigazgatóság Ellátástervezési Igazgatóságának vezetője, majd 2012 és 2016 között az állami tulajdonú Egészségügyi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója volt. Utóbbi cég alakította ki a gyógyszerek, és orvostechnikai eszközök központosított beszerzési rendszerét, bonyolítja az egészségügyi ágazat központosított beszerzéseit, valamint koordinálja az állami tulajdonú egészségügyi intézmények egyedileg indított közbeszerzési eljárásának szakmai ellenőrzését.

(forrás: Index, MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink