hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Diabéteszszűrésért pluszforrás az iskolaorvosoknak

A tervek szerint pluszforrást biztosítana a kormány az iskolaorvosok számára, mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Horváth Ildikó kifejtette, számítanak arra, hogy az iskolaorvosok fontos egészségügyi információkkal látják el a tanárokat, és részt vesznek például a diabéteszszűrésben. Ezt támogatnák külön forrással, tette hozzá.

Kitért arra is, idén is folytatódnak a különböző népegészségügyi programok, például az 50-70 évesek vastagbélszűrése. A legfrissebb adatok szerint több mint 500 ezer ember kapott meghívót a vizsgálatra. Hozzátette, tudomásuk szerint több mint ezer ember úgy mondott nemet a további kolonoszkópiás vizsgálatra, hogy korábban a beküldött minta valamilyen elváltozást mutatott. Nekik azt üzente, hogy válasszák az életet, és folytassák a vizsgálatot.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, a több mint félmillió embernek, akik meghívót kaptak, csak a harmada reagált, pedig a szűrés nagyon egyszerű.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink