hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Bezárhat a szentesi kórház szülészete is

Tavaly családbaráttá alakították a szentesi kórház szülészetét, most azért tüntetnek a városban, hogy ne zárják be, írja a Magyar Narancs.

Három új elektromos szülő­ágyat, négy CTG-készüléket, szülőkádat, bordásfalat, paravánt vett a szentesi Dr. Bugyi István Kórház tavaly a szülészeti osztály számára. Kialakítottak két egyágyas és egy családi szülőszobát, melléjük önálló vizesblokk, öltöző épült – hangzott el a felújítást bemutató protokolleseményen. A kórház 80 millió forintot nyert erre egy pályázaton, amelynek a célja Kalmár Mihály igazgatónak az átadón elhangzott szavai szerint az volt, hogy a családbarát értékrend iránt minél szélesebb körben elkötelezett szülészeti és koraszülött intenzív ellátást nyújtó kórházak működjenek az országban.

A szentesi kórház Csongrád-Csanád megye északi részén, valamint a szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Békés megye közeli településein mintegy 60 ezer ember ellátásáért felel. Az, hogy sokan nem csak praktikus okokból fordulnak a szentesi kórházhoz, most a Szentesi szülészetért elnevezésű Facebook-oldalon posztolt személyes történetekből derül ki. Ezt a kampányt a kezdeményezők azért indították, mert „a szentesi szülészet, nőgyógyászat bajban van, bezárás réme fenyeget”. A kampány célja az, hogy maradjon meg ez a kórházi szolgáltatás a városban, ne kelljen messzebbre, a Szentestől 30, illetve 38 kilométerre lévő hódmezővásárhelyi vagy orosházi kórházba utazni. Az oldalnak már 2 ezer követője van, néhány óránként kerül föl újabb szüléstörténet.

A kezdeményezők és a szülészet jövőjéért tenni akaró szentesiek november 24-én, csütörtökön a szentesi Kossuth téren gyűltek össze, fáklyákat, mécseseket gyújtottak, beszélgettek másfél órán át. Nyilvános beszéd nem hangzott el, de a Telex tudósítása szerint a résztvevők nehezményezték, hogy semmilyen hiteles, hivatalos tájékoztatást nem kaptak arról, működik-e a kórházi osztály jövőre, vagy sem. Azt, hogy bezár az osztály, senki sem mondja ki, csupán a gyermeket váró családnak javasolják, jövő tavaszra ne Szentesen tervezzék a szülést.

Szentesen mindig bőven megvolt az a születésszám, ami alapján gond nélkül működhet az osztály, még csak finanszírozási nehézség sem fenyeget.

A helyzet máshol sem jobb: Szolnokon például csak azokon a napokon lehet szülni, amikor van elég szakember a kórházban. Amikor nincs, mentő viszi más intézménybe a szülő nőket, Budapestre vagy Debrecenbe, ami száz kilométernél hosszabb út. Mohácson pedig már megszűnt a szülészet.

További részletek a Magyar Narancsban,

(forrás: Magyar Narancs, Telex)
hirdetés

Könyveink