hirdetés
2020. augusztus. 03., hétfő - Hermina.
hirdetés

Csomagszűkítés nyíltan vagy kimondatlanul?

Beteg, fizess!

Bár egyre többen szorgalmazzák, gyakorlatilag szinte elképzelhetetlen az ellátási csomag szűkítése annak kimondásával, hogy a továbbiakban mit nem ad térítésmentesen az állam a biztosítottnak. A már ma is meglévő “antilista” azonban jó alapot adhat az üzleti biztosítóknak szolgáltatásaik fejlesztésére. Mindeközben a kórházak funkcióváltása, progresszivitási szintjük újra-meghatározása és a térségi várólisták bevezetése kimondatlanul is tovább szűkíti az ellátást.

hirdetés

Nem volt még politikai párt Magyarországon, amely ellenzékben el ne mondta volna, hogy az egészségügy a jelenlegi formában finanszírozhatatlan, azaz vagy új forrásokat kell bevonni, vagy szűkíteni a biztosításért cserébe járó alapcsomag tartalmát. Ettől azonban hatalomra kerülve rendre megijednek a poltikai erők, hiszen ki merné őszintén elmondani a honpolgárnak, hogy mint minden, az egészségügy is pénzbe kerül, ezért mindenkinek hozzá kéne járulnia a fenntartásához?

Bár őszinteségi kísérletek voltak szép számmal – elegendő csak a szociális népszavazáson elvérzett vizitdíjra és kórházi napidíjra gondolni –, hiába hangzott el nemrégiben egy februári budapesti egészségpolitikai konferencián, hogy “hagyjuk abba a kollektív hazudozást az egészségügyben, amelyben ma mindenki úgy csinál, mintha minden rendben működne! Mondjuk ki, hogy a rendszer a régi módon fenntarthatatlan; talán eljött az idő arra, hogy az egészségügyet levegyük a politikai közmegegyezés várólistájáról...” A biztosítási csomag szűkítéséről azóta is mélyen hallgat a nagypolitika, pedig az ellátáshoz való hozzáférést már ma is nehezítik a várólisták és az egészségbiztosító finanszírozási protokolljai, amelyek elvben ugyan alacsonyabb rendűek, mint a szakmai irányelvek, ám ez utóbbiak megújításának még csak most fog neki a szakmai kollégium.

Új közmegegyezés kellene

Beteg, fizess!Rácz Jenő ex-miniszter régóta és határozottan kiáll a mellett, hogy felborult az egykoron az állam, az egészségügyi rendszer és az egyén között megkötött társadalmi szerződés, ami helyett nincsen új, így ma senki nem azt csinálja, ami a dolga lenne. Az egyén lassan jobban ért a gyógyításhoz, mint az orvos, és ha lehetne, egy fillért sem fizetne az ellátásért. Új szövetséget, társadalmi szerződést kellene kötni ezért, megmondani, kinek mi az elvárása, és azt is, hogy cserébe mire hajlandó. Rácz Jenő szerint célszerű lett volna kimondani, hogy a rendszer toldozgatása-foldozgatása nem megy tovább. Meghatározni az alapcsomagot, ezért a kijelentéséért azonban “kapott hideget és meleget” egyaránt. Másokhoz hasonlóan így a veszprémi kórházigazgató, a Magyar Kórházszövetség elnöke sem nevez meg konkrét ellátásokat, amikor arról faggatjuk, mi az, ami a biztosítási csomagból kihagyható lenne. Mint azonban a Medical Tribune-nek elmondta, úgy véli, hogy erről a kérdésről is őszintén kellene beszélni az emberekkel. Akkor például, amikor az ágazatvezetés kommunikálni fogja orvosoknak és betegeknek egyaránt, hogy a továbbiakban kit, mivel, hol látnak el, ezekről a kérdésekről is szót kellene ejteni.

De hogy miként, kinek és hogyan kellene nekifogni a sokat emlegetett csomag szűkítésének? Tervezi-e ezt a szaktárca egyáltalán? Kérdéseinkre az egészségügyért felelős államtitkárság azt felelte: az alapcsomag tételes meghatározást nem tervezik. A tételes meghatározásra szerintük "nincs egyszerű, jól működő, világos módszertan, és azok az országok, ahol ezzel próbálkoztak, nem tudnak nagy sikerekről beszámolni. A negatív lista alkalmazása jóval elterjedtebb gyakorlat. Magyarországon ez régóta működik, és elsősorban ezen a területen van értelme a korábban kialakított szabályozási keretrendszer felülvizsgálatának, átlátható, tiszta viszonyok megteremtésének. Annak meghatározása például, hogy mi tekinthető alapszintű hotelszolgáltatásnak, alapvető lenne ahhoz, hogy a betegek világosan láthassák, egy adott kórházban valóban olyan szolgáltatásért kérnek csak pénzt, amelyet a társadalombiztosítási rendszer nem finanszíroz".

Rácz Jenő szerint azonban az alapcsomag tételes meghatározása egyértelműen a kormányzat feladata, hiszen a költségvetés elfogadásakor deklarálják, mennyit szánnak az adott évben egészségügyi ellátásokra. Kényes kérdésről van szó, de ezt a felelősséget nem lehet az orvos-beteg találkozások szintjére hárítani. Tisztességesebb is lenne a beteggel szemben, ha világossá tennék számára, mire jut, és mire nem, ugyanis az ellátást az orvosilag lehetséges mellett a gazdaságilag megengedhető is meghatározza – magyarázza. Hozzá hasonlóan Várszegi József egészségügyi szakértő is azt mondja, alapvetően a forráshiány a gond, ezért meg kell mondani a polgároknak, mire jut és mire nem futja a költségvetésből. Ma már vannak olyan egészség-gazdaságtani számítások, amelyekből egyértelműen tudható, hogy egy normál homogén-betegcsoport ellátására mekkora költség jut. Amikor tehát az Országgyűlés dönt a tb-alapok költségvetéséről, pontosan meghatározható, hogy a pénz mire lesz elég. Várszegi József megközelítése szerint ki kellene mondani, hogy a nagy mortalitást és morbiditást okozó, az életminőséget jelentősen rontó, munkából kiesést okozó, népegészségügyi szempontból is kiemelkedő betegségcsoportok, így például a szív-és érrendszeri, a daganatos és a mozgásszervi betegségek ellátása prioritást élvez, s azokban az esetekben, amelyekben nem jut az ellátásra állami forrásokból, ott el kell gondolkodni a kiegészítő források bevonásán, az öngondoskodás, az egyéni felelősségvállalás különféle formáinak bevezetésén. Azzal, ha elkenjük a dolgokat, ha nem beszélünk nyíltan, a problémák még nem oldódnak meg, hiszen a beteg így is érzékeli, hogy csak késve, vagy mint a fogászat és a nőgyógyászat esetében, csak egyéni hozzájárulás mellett jut ellátáshoz.

Lista és antilista

A lista megfogalmazásától azonban “a pártok úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől” – fogalmazták meg a Magyar Egészségkommunikációs Egyesület (MEKE) egyik legutóbbi ülésén az üzleti biztosítók képviselői, amikor azt a kérdést feszegették: vajon az adójogszabályok módosítása valóban utat nyitott-e a magán-egészségbiztosítási szolgáltatásoknak? Bár a vélemények jelentősen megoszlanak abban a kérdésben, hogy mindez mekkora piacot jelent, abban egyetértés van, hogy az új utakra helyezett üzleti betegbiztosítás alapvetően alakíthatja át az egészségügyi piacot. A tavalyi adóváltozás ehhez azonban még nem elegendő – tette világossá Grossmann Péter, a Medicover igazgatója. Probléma a szolgáltatási csomag definiálatlansága, az „antilista”, a fizetős ellátások körének szabályozása azonban jó alap lehet – vallják a szakértők. Ha a beteg például nem abban az intézményben szeretné majd elvégeztetni a számára szükséges beavatkozást, ahová területileg tartozik, feltehetően díjat kérhetnek majd tőle az állami kórházak is. Az üzleti biztosítók pedig – a biztosításért cserébe – segíthetnek megtalálni a beteg számára legmegfelelőbb helyet, s akár kifizetni helyette ezt azt összeget.

Rácz Jenő a lista kialakításában kezdeti jó lépésnek tartja, hogy a Figyelő által nemrégiben szervezett konferencián az egészségügy szereplői konszenzusra jutottak. A többi között megfogalmazták, hogy az egészségügyet változatlanul szolidaritási alapon működő, alapvetően közfinanszírozott ellátó rendszerként értelmezik, amelynek fenntartásához további közforrások bevonása nélkülözhetetlen. Megkerülhetetlen ugyanakkor a magánforrások kiegészítő területeket érintő, szervezett és szabályozott becsatornázása. “Várjuk, hogy a kormányzat átfogó javaslatot tegyen le az asztalra” – írták.

A teljes cikk a Medical Tribune 2012. évi 6. számában olvasható

Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink