hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Mit csinál az üzemorvos az Orbán-kormánynál?

Szócska Miklós, a mellékhatás-menedzser” címmel ír a nol.hu az egészségügyi ágazatban - a kormányoldalról - gerjesztett feszültségekről.

Az államtitkárnak jobb meggyőződése ellenére végre kell hajtania a kötelező nyugdíjazást az egészségügyben. Nem először omlik rá a nemzeti együttműködés rendszere, közben az ágazat felé folyamatosan magyaráznia kell az általa sem helyeselt döntéseket – írja a lap.

Sokan gondolják azt – folytatja –: nem okozott meglepetést, hogy Szócska képtelen bárminemű érdekérvényesítésre a kormányzatban, és számos alkalmat tudnak felidézni, amikor fontos döntések meglepetésként érték. Bár a korábbi kormányok egészségügyi vezetői is szinte kivétel nélkül legendásan rossz érdekérvényesítők voltak, nem hoztak mást annyira látványosan kínos helyzetbe a nyilvánosság előtt, mint az ágazat jelenlegi gazdáját. Az Orbán-kormány két és fél éve alatt több olyan változás is történt, amit nem az egészségügyért felelős államtitkárság kezdeményezett, Szócska tudta nélkül írták át a területre vonatkozó szabályokat. Noha az államtitkár szakmai programja, a Semmelweis Terv, ha nem is rögtön, a kormány hivatalba lépése után egy évvel zöld utat kapott. Azóta nincs látványosan konkuráló egészségpolitika a kormányzaton belül, de hol ez, hol az gyalogol bele durván a területbe – írja a lap. S a nol.hu fel is idézi a legemlékezetesebb eseteket a magánbiztosítások szuperkedvezményétől a bevándorló orvosok kiemelt  minimálbérén át, a hálapénzszabályokba való ostoba belemaszatolásig, és tovább…

(forrás: NOL)
hirdetés

Könyveink