hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Akadémiai bizottság az egészségügyért

A napokban 15 tagot kértek fel az MTA Elnöki Bizottság az Egészségügyért nevű grémiumba – értesült a MedicalOnline.

Nyílt társadalmi vitát, majd annak nyomán társadalmi szerződést sürgetett nemrégiben az egészségügyről Kosztolányi György, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) orvosi tudományok osztályának elnöke.

A pécsi professzor az utóbbi hónapokban többször, több helyen kiállt azon véleménye mellett, hogy az egészségügyet új alapokra kell helyezni, ezt széles körű, mindenre kiterjedő elemzésnek kell megelőznie, amelyben orvosoknak (kutatók, szolgáltatók), szakdolgozóknak, az egészségügy gazdasági, jogi, etikai vonatkozásaival foglalkozóknak, filozófusoknak, politikusoknak is részt kell venniük. Magyarázata szerint az egészségügy megújítása azért sürgető, mert a világban mindenütt robbanás­szerű az orvosi technológiák fejlődése, ez alatt új műszerek, eszközök, ellátási formák, eljárások is értendők.

Az ehhez szükséges első lépést – az MTA Orvosi Osztályának kezdeményezésére – most meg is tette az MTA elnöke, Lovász László, aki a napokban írt felkérő levelet annak a 15 akadémiai tagnak és doktornak, valamint neves egészségpolitikai szakértőnek, akik tagjai lesznek az új elnöki bizottságnak. A testület feladata, hogy megvizsgálja a magyar egészségügy helyzetét, válaszokat, és megoldási javaslatokat adjon a kihívásokra.

A MedicalOnline információi szerint az elnöki bizottság tagjául kérték fel Ádám Veronika biokémikust, egyetemi tanárt (MTA), Csiba László neurológust, klinikaigazgatót (MTA), Demetrovics Zsolt klinikai addiktológiai szakpszichológust, az ELTE dékánját (MTA), Falus András immunológust, egyetemi tanárt (MTA), Harrach Balázs virológus kutatót (MTA), Hohmann Judit szakgyógyszerészt, a SZTE dékánját (MTA), Karádi István diabetológus, lipidológus belgyógyászt, klinikaigazgatót (MTA), Kincses Gyula egészségpolitikust, Kosztolányi György, genetikust, egyetemi tanárt (MTA), Mihályi Péter közgazdászt, tanszékvezetőt (MTA), Oberfrank Ferenc KOKI igazgatót, a MOTESZ jelölt elnökét, Poór Gyula reumatológus, belgyógyász egyetemi tanárt (MTA), Sinkó Eszter egészségügyi közgazdászt, az SE dékánját, Tulassay Tivadar gyermekgyógyász, nefrológus, klinikaigazgatót (MTA) és Vokó Zoltán epidemiológust, tanszékvezető egyetemi tanárt (MTA).

A grémium alakuló ülését április 18-án tartják az Akadémián.

(forrás: MedicalOnline)

Könyveink