hirdetés
2020. szeptember. 28., hétfő - Vencel.
hirdetés

A magánkórház, ahol a prevenciót állítják a fókuszba

Számos, köztük akár a húszas éveiben járó korosztálynak is kínál szűrővizsgálati csomagokat a Wáberer Medical Center, ahol a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

hirdetés

A 21. századi igényeknek megfelelő, kiterjedt diagnosztikai eszközparkkal is felszerelt, 2500 négyzetméteres, mintegy hárommilliárd forintos beruházás nyomán piacra lépő magánegészségügyi szolgáltató célja nem csupán a befektetés megtérülése volt, hanem az is, hogy hazacsábítsák a külföldön dolgozó magyar orvosokat. Mindez a Wáberer Medical Center (WMC) sajtótájékoztatóján derült ki, amelynek során az is elhangzott, nem csupán a szakembereket, de a gyógyítás hazaitól eltérő szemléletét is „importálták”.

A prevenció gondolatát és az egészségtudatosságot is beépítették a profiljukba – fogalmazott a névadó-tulajdonos Wáberer György, kiemelve, hogy ennek szellemében a fiatalabb korosztályoknak is kínálnak megfizethető szűrési csomagokat. A budai centrumban orvosi szakterület képviselői fogadják a betegeket a rendelőkben. A két műtőben és a 15 ágyas fekvőbeteg-részlegen május óta biztosítanak ortopédiai szakorvosi ellátást, műtéteket és utógondozást is, és júliusban kezdődött a szív- és érrendszeri betegségekre szakosodott kardiológiai centrum tesztüzeme.

Az EESZT-hez való kötelező csatlakozás, az online számlázás bevezetése minden magánszolgáltatót rászorít az átlátható működésre, ami lehetővé teszi a kiegyensúlyozott versenyt közöttük – emelte ki többek között a sajtótájékoztatón dr. Mári Róbert, a WMC ügyvezető igazgatója. Felidézte, hogy az elmúlt időszakban jelentős iparági befektetések, nagy felvásárlások történtek a privát egészségügyi szférában. De nemcsak a piaci környezet, hanem a páciensek is megváltoztak. A betegek egyre tudatosabbak, a problémájukra a lehető leggyorsabb megoldást keresik.

Bár a WMC eszközparkja unikális, ez nem elégséges feltétele a betegellátásnak – folytatta az ügyvezető, kifejtve azt is, hogy az orvosgárdájuk összeállításánál – különösen az ortopédiai, a kardiológiai és urológiai profil kialakítása során – nem az egyes szakorvosokra, mint „húzónevekre”, sokkal inkább a megújuló betegigényeket kiszolgálni tudó, működő teamekre koncentráltak. A mintegy hetvenfős, túlnyomórészt közreműködői szerződéssel alkalmazott orvoscsapatból 15 kolléga külföldről tért haza a WMC hívására, hazahozva a nyugat-európai modelleket és szemléletet is – mondta Mári Róbert.

Egyedülálló betegirányítási modellel rövidíti le a gyógyuláshoz vezető utat a WMC-ben, amelyről dr. Sárosi Balázs, Angliából hazatérő sürgősségi szakorvos, a walk-in center vezetője számolt be. A modell lényege, hogy a páciensek ne dr. Google segítségét vegyék igénybe, ha problémájuk van. Magas szintű, egységes sürgősségi ellátást biztosítanak, a szakmai protokollok betartása mellett a beérkező páciens öt percen belül átesik a triázson, és egy órán belül orvosi vizsgálathoz jut. Emellett – brit modell alapján – tartják a négy órás betegellátási standardot is.

Bonyolult eseteket, például politraumatizált sérülteket, súlyos égéseket nem látnak el, de egy bokatörést – 60 ezer forintért – teljes körűen helyre tesznek. Laborháttérrel, a sürgős esetek diagnosztizálásához szükséges gépparkkal rendelkezik a központ, és ha olyan elváltozást fedeznek fel, amelynek ellátására nem rendelkeznek kompetenciával, a megfelelő közfinanszírozott intézménybe juttatják el a beteget.

Középpontban az ügyfélélmény, ez a szakmai koncepció – hangzott el a sajtótájékoztatón, így ennek jegyében segítik a pácienseket a betegút megtervezésében, és abban, hogy tájékozott felvilágosítást követően kezelőorvosával közösen hozza meg a döntést saját ellátását illetően. Segítséget nyújtanak az ellátórendszerben „kallódó” betegeknek, ahogyan latin nyelven írt szövegek helyett érthető betegtájékoztatókhoz jutnak a páciensek, ide értve azt is, hogy „magyarítják” számukra korábbi leleteiket is.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink