hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Egészségipar

A GlaxoSmithKline folytatná megkezdett befektetéseit

A GlaxoSmithKline Pharma nettó árbevétele Magyarországon hét százalékkal nőtt az első három negyedév adatai alapján, amely a 2008-as évhez hasonló teljesítményt jelent. (X)  
A gazdasági válságnak nincs közvetlen hatása a nagy, tőkeerős gyógyszeripari cégekre, így a világ második legnagyobb gyógyszergyártójára, a GlaxoSmithKline (GSK) vállalatra sem, azonban az egészségügyet érintő megszorítások hatásai befolyásolják a vállalat működését.
 
A kedvező árbevételi adatok ellenére 2009 a GlaxoSmithKline számára sem volt könnyű Magyarországon, hiszen a 2007-ben bevezetett megszorító intézkedések – a 12 százalékos külön adó, az orvoslátogatói díj, a rendszeres árcsökkentési kényszer – megmaradtak. Csak a külön adókból 1,7 milliárd forint lesz 2009-ben a GSK befizetési kötelezettsége az államháztartásba.
 
Az egészségügy és a GlaxoSmithKline helyzete Magyarországon
 
Magyarországon jelenleg az indokoltnál kevesebbet költünk egészségügyre. Az OECD országok közötti összehasonlításban Magyarország egészségügyi költéseit tekintve az átlag alatt található, az idén a kormányzat pénzt vont ki az egészségügyből. Amit pedig elköltünk, azt sajnos hatékonytalanul kötjük el, hiszen a magyarok várható élettartama így is körülbelül 3 évvel alacsonyabb, mint amit a költéseink indokolnának.
 
„A GlaxoSmithKline egyetért azzal, hogy generikus programra szükség van, azonban indokolt a program szerkezetében a megújítás. A jelenlegi generikus modell a kezdeti sikerek után mára kifulladt, új módszerekre van szükség, hogy a generikusokban lévő további tartalékok mozgósíthatóvá válhassanak, és így a korszerű, innovatív gyógyszerek hozzáférése a magyar népesség számára is megoldott legyen." – fűzte hozzá Leitner György, a GlaxoSmithKline ügyvezető igazgatója. „A magyarországi gyógyszerpolitikára a Janus-arcúság jellemző: a magyar kormányzat felemásan viszonyul a gyógyszeriparhoz. Míg stratégiai fontosságúnak tartja e területet, ezenközben a magyarországi gyógyszeripart érő megszorítások példa nélkül állnak egész Európában. Ma Magyarország sajnos nem befektetői célpont ezen a területen. Míg számos európai országban a '90-es évek óta nagy fejlődést sikerült elérni a gyógyszeriparban foglalkoztatottak számát illetően vagy a K+F kiadások növekedése tekintetében, a magyar statisztikák ezzel inkább ellenkező irányúak. A GSK szívesen folytatná a 2002-ben megkezdett befektetési, beruházási programját Magyarországon, ehhez azonban a mainál jóval transzparensebb és kiszámíthatóbb környezetre lesz szükség, amelyben partnernek tekintenek a gyógyszeripar szereplőire."
 
A védőoltás érték
 
Magyarországon egy átlag állampolgár várható élettartama 6 évvel rövidebb, mint európai uniós társaié, ezért a betegségek megelőzésének, az egészség megőrzésének különös jelentősége van.
 
A prevenció egyik eszköze a védőoltás, mellyel kapcsolatban számos tévhittel kell megküzdeni. Az utóbbi évtizedek sikeres oltási programjainak köszönhetően sok súlyos betegséget már csak hírből ismerünk hazánkban. A betegségekkel szembeni félelem helyébe az oltások vélt mellékhatásai elleni félelem lép.
 
A GSK európai és hazai szakértők bevonásával nemzetközi szintű szakértői anyagot készített e témakörben. A szakértői anyag széleskörű megvitatásán túl hamarosan továbbképző, tájékoztató programsorozat indul, melyek célja megértetni a prevenció, és azon belül is a védőoltás szerepét az egészségügy fejlesztésében és az egyén saját felelősségét e területen.
 
A GlaxoSmithKline cégről
 
A GlaxoSmithKline Európa egyik legnagyobb gyógyszergyártója. Innovatív, új gyógyszereket fejleszt ki többek között a légzőszervi és daganatos betegségek, a diabétesz és a védőoltások területén, Európában az 5. legnagyobb kutatásba befektető cég. Magyarországi beruházóként gödöllői vakcinagyára révén a világ számos pontjára szállítja védőoltásait. Ez utóbbinak köszönhetően hozzájárul Magyarország versenyképességének javulásához.
 
 

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...