hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

A fővárosiak egészsége minden politikai vitán felül álló ügy

A kormány idén is biztosítja az Egészséges Budapest Program keretében korábban rögzített 10 milliárd forintot a fővárosi kerületeknek.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és Kiss Ambrus, általános főpolgármester-helyettes áttekintették a kormányzati Egészséges Budapest Program keretében a kerületi rendelők megújítására, korszerűsítésére és a fővárosi szűrőprogramokra nyújtott 2021-es 10 Mrd forint kormánytámogatás biztosítását, a program végrehajtáshoz szükséges intézkedéseseket. Közösen megállapították: a kormány idén is biztosítja az Egészséges Budapest Program keretében korábban rögzített 10 milliárd forintot a fővárosi kerületeknek, a forrásokat a Fővárosi Közfejlesztések tanácsának döntése alapján megkapja a főváros, valamint az érintett kerületek. A szükséges döntések megszülettek, a végrehajtás folyamatban van, a pénzek heteken belül megérkezhetnek a kerületekbe.

Magyarország Kormánya és a Főváros egyaránt elkötelezett a fővárosiak egészségének védelme, a gyógyítás színvonalának javítása, a kerületek egészségügyi ellátásának fejlesztése iránt. E közös szándéknak megfelelően, a kormány és a 2019-ben hivatalba lépett új városvezetés között megállapodás született: a kormány az Egészséges Budapest Program keretében 2020-2024 között évi 10 milliárd forinttal – összesen 50 milliárddal támogatja a budapesti kerületek egészségügyi fejlesztéseit.

Az Egészséges Budapest Program célja az egészségügyi fejlesztések támogatása, az alapellátás és a járóbeteg-szakellátás fejlesztése minden budapesti kerületben. A kerületi önkormányzatok a forrást többek között rendelők, járóbeteg-ellátók felújítására, építésére és terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják. A program eredményeként korszerűbb és jobb lesz a budapesti ellátás.

A források kerületenkénti elosztására minden évben a Főpolgármester tesz javaslatot, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa dönt. A kormány ennek megfelelően folyósítja a forrásokat az érintett kerületeknek. 2020-ban 10,44 milliárd forint átutalása megtörtént, azt az összeget a kerületek és a főváros felhasználták. 2021-ben a Fővárosi Önkormányzat javaslatára az Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa támogatta, hogy a kormány idén is több mint 10 milliárd forintot biztosítson erre a célra. A támogatásokat biztosító kormányhatározat megszületett.

Az idei források rendelkezésre állnak, a támogatások folyósítása folyamatban van. Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a programmal kapcsolatban elmondta: "Budapest nem lehet csatatér, az budapesti egészségügyi fejlesztéseknek haladniuk kell. Politikai viták ide vagy oda, ez egy jó program, szükség van a kerületi rendelők korszerűsítésére, a kormány örömmel működik ebben együtt a kerületi önkormányzatokkal. Álljuk a szavunkat, ez a pénz jár a fővárosnak.  Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel áttekintettük a megállapodás idei végrehajtását. A támogatások folyósításhoz minden szükséges döntés megszületett, már csak papírmunka zajlik, ehhez a kerületektől is várunk adatokat. Természetesen végrehajtjuk, amiben megállapodtunk."

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a támogatásokkal kapcsolatban elmondta: "Budapestnek működnie kell. Ehhez elsődleges elem, hogy a megkötött megállapodások teljesüljenek. Az elmúlt napok intenzív tárgyalásainak hatására úgy tűnik elhárult a pénzügyi és adminisztratív akadály, amely a már júliusban meghozott kormányhatározat alapján biztosítja az idei 10 milliárd forintot a budapesti egészségügy fejlesztésére. Kerületi polgármesterektől érkezett tájékoztatás alapján folynak az EMMI-vel az egyeztetések, és a támogatási szerződések megkötése.

Arról is megállapodtunk Fürjes államtitkár úrral, hogy figyelemmel követjük a szerződéskötési folyamatot a továbbiakban is."

A fővárosiak egészsége minden politikai vitán felül álló ügy. A Kormány és a Főváros együttműködik, hogy a szükséges források mielőbb a kerületek rendelkezésére álljanak.

Budapest, 2021. november 19.

Kiss Ambrus                                       Fürjes Balázs
általános főpolgármester-helyettes    Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár

 

 

(forrás: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal, MTI-OS)

cimkék

EBP
hirdetés

Könyveink