hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

A Borsod megyei kórház ügyeiről kérdezik a legfőbb ügyészt

Írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez a szocialista Bangóné Borbély Ildikó a Borsod megyei kórházban történt, "bűncselekmény gyanúját felvető" esetek miatt.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő szerdán Budapesten, a Legfőbb Ügyészség Markó utcai székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hozzá is eljutott az a Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének írt nyílt levél, amelyet a megyei és a miskolci városi szülészet-nőgyógyászati osztály dolgozói írtak.

A politikus ismertette a levélben szereplő, annak írói szerint bűncselekmény gyanúját felvető eseteket. A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint egy nő méhét ikerszülés után indokolatlan távolították el, majd megváltoztatták a szövettani eredményeket, hogy a műtétet indokolják. Az intézményben jogosulatlanul végeztek inszeminációt. Az esetek között említik azt is, amikor az egyik orvos a másikat arra utasította, hogy egészségügyi indok nélkül vegye ki egy fiatal roma nő petevezetékeit.

Bangóné Borbély Ildikó elmondta, a levélíró orvosok fegyelmi vizsgálat indítását is kérik a minisztertől gazdasági bűncselekmények miatt, illetve állami számvevőszéki és ügyészségi eljárást is javasolnak, mert a kórházban kétmilliárd forint közpénzt költöttek el szükségtelen vagy fiktív beruházásokra. A képviselő szerint ha kiderül, hogy a botrány Kásler Miklósig, az emberi erőforrások miniszteréig ér, az azt jelenti, hogy nem a magyar emberek, hanem egy egészségügyi maffia érdekei szerint mennek a dolgok a betegellátásban.

Közölte, a legfőbb ügyésztől azt kérdezi, hogy folyik-e ezekben az ügyekben nyomozás. Ha nem, akkor a levelet feljelentésnek tekinti-e az ügyészség – firtatta, emlékeztetve arra, hogy Polt Péternek 15 napja van a válaszra.

Bangóné Borbély Ildikó bevitte a Legfőbb Ügyészségre a szülészet-nőgyógyászati osztály dolgozóinak levelét.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink