2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

"Mindig a legrosszabb variációra készülünk"

A kormány időben meghozta azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek a koronavírus-járvány terjedésének lassításához járultak hozzá, mondta az emberi erőforrások minisztere a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.

Kásler Miklós kiemelte, hogy ezen intézkedéseknek köszönhetően két-három héttel később jelentek meg az első megbetegedések Magyarországon, és ezek száma is alacsonyabb volt a nyugat-európai országok adataihoz képest.

Mint mondta, gyorsul a járvány terjedése, de ez még "kezelhető méretek" között maradt. Fontos ugyanakkor, hogy ebben a fázisban van a legnagyobb szükség arra, hogy az emberek maradjanak otthon és kerüljék a csoportosulásokat.

A miniszter beszélt arról is, hogy az egészségügyi rendszer átalakítása már folyamatban van, és a szükséges humánerőforrás is rendelkezésre áll a járvány kezelésére. Zajlik az intenzív ellátás megszervezése, és megkezdődött a nem altatóorvos, intenzív terápiás orvosok átképzése, felkészítése erre a tevékenységre is. "Mindig a legrosszabb variációra készülünk", fogalmazott.

Kásler Miklós hozzátette: az egészségügyi szakmai kollégium tagozatai összeállították saját területük eljárásrendjét, ezen belül is meghatározva, melyek azok a beavatkozások, amelyeket a járvány ideje alatt is el kell végezni, melyek halaszthatók. Jelezte, a jóindulatú daganatok esetében a kezelés halasztható, rosszindulatú elváltozás esetén azonban minden kezelési formát el kell végezni, korlátozás nélkül.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés