hirdetés
2023. február. 05., vasárnap - Ágota, Ingrid.
hirdetés

Velkey György az ágazat átalakításának terveiről

A Portfolionak adott interjút a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György fajsúlyosnak tartja az átalakítási tervezetet.

Az elmúlt napokban kiemelt témává vált a közfinanszírozott egészségügy átalakítása. Használhatjuk a megjelent információk alapján a reform szót?

A reform szót az utóbbi időben nagyon kerüljük az egészségügy átalakításai kapcsán, az elmúlt évtizedekben ugyanis megpecsételték ezt a kifejezést a különböző rosszízű reformkísérletek. Ez a tervezet egy sok elemet magába foglaló, fajsúlyos átalakítási rendszer, talán nem egy szisztematikus átalakítás, inkább azt mondanám, hogy 10-15 fontos részkérdést emeltek ki a javaslattevők. Nem annyira fűzhető fel egy vonalvezetésre, mint a Semmelweis-terv 2011-ben, amikor elkészült egy olyan dokumentum, ami koherensen bemutatta, hogy milyen állapotú az egészségügy, hol vannak azok az átalakítandó pontok, amelyeken változtatni kell, és ezekre adott egy megoldási javaslatot. Ez a koherencia egyelőre nem látszik, de látszanak olyan, jól kiválasztott beavatkozási pontok, amelyek pillanatnyi hibákra, rendellenességekre igyekeznek választ adni.

(...)

A javaslatcsomagról kiszivárgott hírek alapján a várólista csökkentést a finanszírozás emelésével ösztönöznék. Ez már a teljesítményösztönzés irányába tett lépés, nem?

Felvetődik egy kórházi szintű finanszírozási motivációs elem, de közben fontos lenne az orvosi motivációt is belevinni a rendszerbe. Hogy az orvos számára előnnyel járjon, ha őt választja a beteg.

(...)

A tervek szerint a döntéshozók hozzányúlnának az alapellátáshoz is. Milyen következményekkel érdemes ezen a téren számolni, ha megvalósul a változás?

Tisztelem a kormány bátorságát, mert úgy tűnik, hogy hozzányúl az alapellátáshoz érdemben, ami az egészségügy egy nagyon lényeges és nagyon sokszor túlságosan óvatosan kezelt eleme. Tekintettel kell lenni azonban arra, hogy elsősorban a háziorvosok, köztük az általam jól ismert a házi gyerekorvosok többsége idős, akik a megszokott munka keretein már nehezen tudnak változtatni. Ezért a változások eredményessége nagyon kérdéses. Éppen ezért indokolt az óvatos beavatkozás. Félő ugyanis, hogy ha túl gyors, radikális változások történnek, akkor a meglévő háziorvosi garnitúra azt már nem tudja vállalni, és inkább a nyugdíjas életet választja, ami jelentős hiányhoz vezethet. A praxiskezelő központ megítélésünk szerint jó elképzelés. A praxisok a jelenlegi, tradicionális ellátási határok miatt nagyon heterogének, az ellátottak számában főként, és ezen feltétlenül alakítani kell. Emellett megváltoztak a közlekedési útvonalak, és a lakossági arányszámok is, ehhez hozzá kell igazítani a körzethatárokat. Erre viszont csak egy központi intézmény alkalmas. Nagyon jó elv az is, hogy a magára hagyott és elszigetelten működő, sokszor erőforrás-hiányos egyéni praxisokból praxisközösség irányába megyünk el, és miközben nagyon megváltoztatja az ellátás kultúráját, sokkal inkább gyakorlatiassá és fenntarthatóvá teszi. Nagyon jónak tartom, hogy alapellátást szervező és ügyeleti központokat hozunk létre a szakellátással szoros kapcsolatban, mert jelen pillanatban az alap- és a szakellátásnak a kapcsolata esetleges.

(...)

A gyerek háziorvosok szerepére kitér a javaslatcsomag?

Az általam hozzáférhető anyagok, illetve interpretációk semmit nem említenek a gyerekellátás szervezéséről, hanem általánosan beszélnek alapellátási és ügyeleti rendszer átalakításról. Ez feltétlenül kiegészítésre szorul, mert a magyar egészségügyi kultúrában a gyerekellátás egy alrendszerként működik. Egy ilyen komplex átalakítási csomagban mindenképpen egy külön fejezetet érdemel, hogy ez a gyerekbetegeket ellátó rendszer megmaradjon és megerősödjön, erre erőforrások kellenek. Félő az anyagok olvasása kapcsán, hogy ezt a javaslattevő nem priorizálta. Megvan az a veszély, hogy az ilyen szempontból rosszabb hagyományokkal bíró angolszász kultúrához való igazodás Magyarországon ezt a jól szervezett alrendszert, ami egy bő évszázada nagyon jelentős gyermekegészségügyi eredményekhez vezetett, elsorvasztja.

Mit gondol a járóbeteg-ellátók állami tulajdonba vételének opciójáról, amelyet a javaslatcsomag lehetőségként tárgyal?

A járóbeteg-ellátók állami tulajdonba vételének lehetnek előnyei és hátrányai is. Fontos elemnek tartom, hogy egy szakmailag sokkal integráltabb rendszerre van szükség, a betegutakat és a szakmai kapacitásokat egységesen kell szervezni a járó- és fekvőbeteg-ellátásban. Mert jelenleg valóban elbeszél egymás mellett a két rendszer. A járóbeteg-ellátók önkormányzati és nyilván sokszor helyi politikai vagy társadalmi érdekeket szolgálnak, és az esetleg hozzájuk közel álló vagy az egészségügyi progresszivitási rendszerben hozzájuk kapcsolódó intézményekkel informális a kapcsolatuk, és nem koordinált, hogy hol milyen kapacitások kellenek, vagy a betegek hogy mozognak. Ennek a kettőnek a szinkronizálása feltétlenül szükséges. Ugyanakkor az, hogy a járóbeteg-szakellátók állami tulajdonba kerüljenek, a nagy állami rendszer további volumennövekedését eredményezi, aminek az elmúlt 11 év tapasztalatai alapján látjuk a veszélyeit. Az a legfőbb veszély, hogy a döntések távol kerülnek, és minél kisebb elemeket vonunk be a nagy állami rendszerbe, annál veszélyesebb ez a trend. Az önkormányzatok elég jelentős forrásbevonást végeznek ezen a területen, hiszen a saját egészségügyi intézményük nagy presztízzsel bír a lakosság szemében. Egy esetleges államosítás nyomán ennek a forrásnak a kiesésével is számolni kell. Egy ilyen átalakítás veszélyeit, valamint plusz terheit felvállalni, főleg egy alapvető gazdasági krízisben, ami az egészségügyre is rányomja a bélyegét, megítélésem szerint nem időszerű.

(...)

Vagyis koncentrálni kell bizonyos szakmákat és ezekben az esetekben a betegeknek a jobb ellátás érdekében utazniuk kell?

A felépített mentőszolgálati háttérrel az a biztonságos és hatékony, hogy ott legyen szülészet, ahol van elegendő szakember és szülésszám. Szigorúbban ezer, megengedőbben 500 szülésben szokták a szükséges évi esetszámot limitálni.

(...)

A speciális járóbeteg szakellátásokat is érdemes elvinni a járásokba, hogy ne sok-sok beteg, hanem inkább 1-1 ellátó utazzon például hetente egy alkalommal.

A megyei kórházak lennének a tervek szerint az ellátásszervező központok. Így egyre több döntési pontot helyeznek a megyékre. Ugyanakkor ennek is van egy veszélye: a megyék egészségügyi kapacitásai nagyon különbözőek. Vannak kis megyék, amik kisebbek egy-egy fővárosi kerületnél, alacsony lakosságszámmal és kevés erőforrással, kevesebb a szakemberük, nincs széles profilszerkezetük. Nyugat-Európában többnyire az a bevált rendezőelv, hogy 1-1,5 millió lakosra érdemes egy központot csinálni, és van, amiben országos centralizációra van szükség. Ez Magyarországon azt jelenti, hogy 8-10 ilyen központnak kellene működni, az egyetemi központok, Pécs, Szeged, Debrecen mellett Budapesten néhány központi kórház körül, és a Dunántúlon valamint Miskolcon és esetleg Nyíregyházán még egy-két kiegészítő központtal. A megyei decentralizációs trendek mellett fontos, hogy gondolkozzunk ezekben a térségekben is. A Semmelweis-terv erre épült, de mára ez a szemlélet kissé erodálódott.

Ez a szerkezetátalakítás milyen szolgáltatókört fog érinteni?

Az állami kórházrendszer esetében természetes, hogy az átalakítás részese lesz minden kórház, de fontosnak tartom, hogy az egyházi és alapítványi üzemeltetésű intézmények speciális helyzetét a javaslatcsomag figyelembe vegye. Vagyis funkcionálisan részesei legyenek az új rendszernek, de a jellegükből adódó egyedi működésüket szabadon gyakorolhassák.

A teljes interjút a Portfolio közli.

(forrás: Portfolio)
hirdetés
hirdetés

Könyveink