hirdetés
hirdetés
2019. január. 20., vasárnap - Fábián, Sebestyén.
hirdetés

„Az új rendszer felülírja a jelenlegi működési logikát”

Végvári harcosok helyett gyógyító csapat

A megújításra szoruló alapellátás számára kínál új működési szisztémát a svájci modell, amelyről Sinkó Eszter egészségügyi közgazdászt, a program egészségpolitikai elemzéseket és javaslatokat megfogalmazó munkacsoportjának vezetőjét kérdeztük.

hirdetés

Bár a svájci alapellátási modell négy praxisközössége év végéig változatlan felállásban folytathatja a munkáját, közben megkezdődött a program eredményeinek kiértékelése, majd ezek alapján egy, a kormánynak címzett ajánlás megfogalmazása. Azt már lehet tudni, hogy ez utóbbi mit tartalmaz majd?

Első lépésben, más földrajzi egységek bevonásával országos modellprogram kialakítását, majd a rendszer általánossá tételét tartjuk az elért eredmények alapján indokoltnak. Kalkulációink szerint az országos kiterjesztés sem kerül 35-37 milliárd forintnál többe. Ez az összeg az éves alapellátási költségvetés alig negyede.

Ez a végső konklúzió, de kezdjük az elején. Az alapellátás a háziorvosi kar elöregedése miatt két-három éven belül kritikus helyzetbe kerül, miközben a nemzetközi szervezetek folyamatosan kritizálják a hazai egészségügyi ellátórendszer teljesítményét – elegendő talán a kiugróan magas korai halálozásra hivatkozni –, s ez alól az alapellátás sem kivétel. Mire kínál megoldást a modellprogram?

A modellprogram többek között bemutatott egy olyan új működési szisztémát, amelynek keretében az egyes orvosok nem egymástól elszigetelten, magányos végvári harcosként, szakmailag és emberileg évtizedekre magukra hagyva kénytelenek dolgozni. Egyrészt azért, mert a praxisközösség orvosai között is óhatatlanul kialakul egyfajta szakmai, emberi kapcsolat, együttműködés, másrészt azzal, hogy új szakemberek – dietetikusok, gyógytornászok, egészségpszichológusok, népegészségügyi szakemberek, segédegészségőrök – kapcsolódnak be a munkába, felszámolódik a magukra hagyatottság. Az új rendszer tehát felülírja a jelenlegi működési logikát, s a népegészségügyi-egészségfejlesztési kompetenciák megjelenésével immár emelt szintű szolgáltatások nyújtására alkalmas gyógyító csapatként kezeli a praxisközösségeket. A döntéshozók természetesen konkrét kérdésekre konkrét válaszokat várnak tőlük, s mi ezeket igyekeztünk is csokorba szedni. Ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy vajon e kísérlet csökkentette-e a hátrányos helyzetű térségekben tapasztalható hozzáférési egyenlőtlenségeket. Ezzel kapcsolatban fontos eredményekről tudunk beszámolni. A négy praxisközösséghez összesen mintegy 30 ezer felnőtt biztosított tartozott, akiknek a 80 százaléka vett részt az egészségiállapot-felmérésben. Ez nemzetközi szinten is kiugró teljesítménynek számít! Ugyanakkor 2014 és 2016 között a többletszolgáltatások – dietetika, gyógytorna, egészségpszichológia – keretében 5565 csoportfoglalkozásra került sor, amelyeken összesen 114 684-en vettek részt. Némileg leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy az érintett, közel 42 ezer felnőtt és gyermek átlagban 3-3 foglalkozásra nevezett be. Fontos megjegyezni azt is, hogy míg az ilyen jellegű programok látogatottsága általában az induláskor magas, s később csökken a résztvevők száma, a praxisközösségekben ez pont fordítva történt: eleinte kevesen jelentkeztek, s ahogy „elment” egymás között a foglalkozások híre, többen és többen jelentkeztek.

Ha pénzt, paripát és fegyvert várnak a döntéshozóktól, akkor azok joggal teszik fel a kérdést, hogy a valóban imponáló részvételi számok mellett milyen lényegi változás történt az érintettek egészségi állapotában az elmúlt évek során?

Válasszuk ezt a kétfelé. A cél részben az volt, hogy változzon meg a kliensek, illetve az egészségügy szereplőinek attitűdje. Mindkét csoport esetében jó irányba történő elmozdulásokat regisztrálhattunk. Az orvosok, ápolók, védőnők lényegesen többet tudnak a betegeikről, illetve a kliensekről, miközben megtanultak – ahogy korábban már említettem – emelt szintű alapellátás nyújtására alkalmas csoportban dolgozni. Ami pedig az érintett lakosságot illeti, érdekes tapasztalatokra tettünk szert. Egyes élelmiszerboltokban például megjelentek olyan egészségesebb élelmiszerek, amelyekre korábban nem volt igény, de mivel ezeket az árukat elkezdték egyre többen keresni, a boltvezetők nem tehettek mást, megrendelték. Persze nem méregdrága, full biókra kell gondolni, hanem megfizethető, egyébként akár régóta kereskedelmi forgalomban lévő élelmiszerekre. Az attitűdöt illetően két területen tapasztaltunk jelentős változást, az alkoholfogyasztásnál és a dohányzásnál. Speciális lakosságcsoport, s krónikus betegek körében mértük a kedvező változást, de itt sem szabad arra gondolni, hogy az érintettek rögvest eldobták a poharat és a cigarettát. Igyekeztek csökkenteni az elfogyasztott alkohol, az elszívott dohány mennyiségét, illetve vannak olyanok is, akik megpróbálták abbahagyni e káros szenvedélyüket. A viselkedés, a szokások változásán túl természetesen vannak konkrét, az egészségi állapot javulását mutató adataink is. A debreceni egyetem kutatóinak vizsgálata szerint a magas vérnyomás, valamint a 40–54 év közötti kliensek diabéteszgondozása szignifikáns javulást mutat, míg a pécsi egyetem kutatói azt tapasztalták felméréseik során, hogy a gyógytorna eredményeként javult a résztvevők fizikai aktivitása, illetve a dietetikusok munkájának betudhatóan csökkent az erre nyitott kliensek BMI-je, vércukorszintje, illetve haskörfogata. Azzal persze tisztában kell lenni, hogy az ilyen jellegű változások tömegessé válásához – tehát, amikor az embereknek megváltozik a saját egészségi állapotukért érzett felelősségük, egészségtudatosabbá válnak – kevés két-három év, ehhez folyamatos, kitartó csapatmunkára van szükség.

Kezdetben voltak olyan félelmek – különösen az egészségiállapot-felmérés kapcsán –, hogy a praxisközösségek betegek tömegét irányítják majd az egyébként is várólisták alatt fuldokló járóbeteg-szakellátásba. Igaznak bizonyultak ezek a fenntartások?

Bennünket is meglepett, de nem tapasztaltunk ilyet. Bár a háziorvos-beteg találkozások száma nőtt – többek között az úgynevezett prevenciós rendelés megjelenése okán –, a szakellátásokat nem terhelte meg túlságosan a program, sőt: a helyben dolgozó gyógytornászok és egészségpszichológusok munkájának eredményeként kimondottan csökkentek az ilyen irányú szakellátási beutalások. Egyetlen területen volt némi növekedés, a laborbeutalások száma valóban emelkedett, de ez nem okozott jelentős többletkiadást a laborkasszának, a labordiagnosztikai ellátások német pontszáma nem nőtt jelentősen, mivel relatíve olcsó vizsgálatokat rendeltek. Azt persze nem tudni, hogy máshol miként alakulna ez a mutató. A hátrányos helyzetű térségekben ugyanis most az történt, hogy a modellkísérlet során felhozták őket egy átlagos praxis szintjére, hiszen korábban a járó- és a fekvőbeteg-szakellátás igénybevétele szempontjából alulreprezentáltak voltak. Ami pedig a program költséghatékonyságát illeti, a népegészségügyi szempontból igen fontos infarktus és stroke esetében kimutatható ezeknek az eseményeknek a relatív kockázatcsökkenése, ennek pedig jelentős egészség-gazdaságtani kihatása van.  

A modellkísérlet résztvevői nyilván 2017 után is folytatnák a programot, de ez rajtuk kívülállóan pénz és politikai akarat kérdése. Választások előtt senki sem szeret a rögzült rendszereken változtatni.

Parancsszóra nem fog menni, szerintem szigorúan önkéntes alapon képzelhető el a program kiterjesztése. Úgy vélem, hogy amikor a praxisközösségben dolgozó háziorvosok száma átlép egy kritikus szintet, akkor már a lakosság kérdezi meg a saját doktorától, hogy náluk miért hiányoznak a máshol elérhető ingyenes szolgáltatások. Ami pedig a pénzt illeti, egyelőre még van olyan uniós forrás, amelyből finanszírozható egy ideig az országos alapellátási modellprogram felé való menetelés, ezt követően azonban kétségtelenül a kormányon és a parlamenten a sor, hogy az egykori Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a jelenlegi Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő többletforrást rendeljen az alapellátás finanszírozásához. Végső soron azonban ennek a bizonyos 35-37 milliárdnak az előteremtése a központi költségvetésen múlik.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: Praxismenedzsment)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink