hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Újabb rendelet-terveket tettek közszemlére

Két újabb egészségügyi jogszabály tervezete került ki a kormány honlapjára, az egyik a gyógyászati segédeszközökről szól, a másik a protézis-nyilvántartás rendjéről.

2016. január 7-ig véleményezhető az „Az egyes gyógyszerészeti tárgyú és gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról, valamint az egyes protézisekkel kapcsolatos beavatkozások bejelentésének és nyilvántartásának rendjéről szóló miniszteri rendelet” című tervezet. (Innen tölthető le.)

Az egyik miniszteri rendelet az OEP által működtetett Nemzeti Csípő- és Térdízületi Endoprotézis Beültetés Regiszter 2016. július 1-gyel induló adatgyűjtéséről, -szolgáltatásáról, -feldolgozásáról szól.

A másik szabály több rendeletet kíván módosítani. Nevezetesen a következőket:

  1. A társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló 1/2003. (I. 21.) ESZCSM rendelet
  2. A törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet
  3. Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESZCSM rendelet
  4. A gyógyszerekkel folytatott nagykereskedelmi és párhuzamos import tevékenységről szóló 53/2004. (VI. 2.) ESZCSM rendelet
  5. Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek forgalomba hozataláról szóló 52/2005. (XI. 18.) EüM rendelet
  6. A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet
  7. A közforgalmú, fiók- és kézigyógyszertárak, továbbá intézeti gyógyszertárak működési, szolgálati és nyilvántartási rendjéről szóló 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet
  8. A gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről szóló 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet
  9. A háziorvosok indikátor alapú teljesítményértékeléséről és az orvosok gyógyszerrendelése értékelésének egyes szabályairól szóló 11/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet

Ezen belül növelné az öt év alatti gyerekek antibiotikum-kezelésének tb-támogatását, előkészítené néhány gyógyszerkészítmény befogadását, illetve támogatásnövelését (Nuwig, Kreon). Változtatna a fix összeggel támogatott hatóanyagok esetében a csoportképzésen: mivel – mint az előterjesztő magyarázza – egyre szélesebb a hatáserősség-skála, megszűnik a ± 20%-os csoportképzési korlátozás.

A művégtagok illeszkedését és felfüggesztését segítő eszközök (linerek) támogatását átalakítanák méltányosságiból normatívvá. Az egyedi méltányossági támogatással kölcsönözhető gyógyászati segédeszközök körét viszont kiegészítenék az elektromos tornáztató berendezéssel.

Enyhülnének a gyógyszer-nagykereskedelmi átrakó raktárakra vonatkozó szabályok: lenne mód közös használatra, közös szállításra is.

 

(forrás: kormany.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink