2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Új képalkotó technológiákat mutatott be a GE Healthcare

Spanyolország után a régióban először Magyarországon mutatkozott be a GE Healthcare 16 országot bejáró kamionja, amelynek fedélzetén a legújabb képalkotó technológiákkal ismerkedhettek meg az orvosok. A roadshow középpontjában a női egészség áll, de a GE oktató csapata bemutatta azt a magyar mérnökök által fejlesztett algoritmust is, amely a mesterséges intelligenciával a különböző tüdőelváltozásokat képes felismerni.

A pandémiás időszakban az orvosi rendezvények is az online térre korlátozódtak, pedig az újdonságokat sokkal hasznosabb és hatékonyabb személyes találkozókon megbeszélni. Ezért is örült meg a GE Healthcare, hogy Magyarországon júniusban két eseményhez is kapcsolódni tudott a női egészségvédelmet fókuszba helyező kampányával. A 16 európai országot érintő roadshow második állomása volt a két magyarországi helyszín, a siófoki és a debreceni; a Medical Online az utóbbi városban csatlakozott az eseményhez.

 

 

„Ennek a kampánynak kettős célja van, az egyik, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a pandémia ideje alatt elmaradt szűrővizsgálatokat ideje már pótolni és villámgyorsan elmenni az időpontokra. A késlekedés komoly problémákat okozhat, sőt ennek a negatív következményeit már látjuk is. A kampány másik célja, hogy ha elmegy a páciens a szűrésre, akkor ne féljen ettől. A speciális buszon az orvostársadalom és az érdeklődők számára azt mutatjuk be, hogy milyen új fejlesztéseink vannak: például, hogy egy emlővizsgálat ma már az újításainknak köszönhetően kevésbé érzékeny” – mondta el kérdésünkre dr. Ascsillán Endre, a GE Közép- és Kelet-Európáért felelős alelnöke.

 

A busz két magyarországi állomásán a GE oktatócsapata részletes ismertetést tartott a fejlesztésekről, az imént említett komfortosabb emlőszűrést például az segíti, hogy a mammográfiás készüléket úgy képezték ki, hogy könnyebb legyen a pácienst pozicionálni, a lekerekített íveknek köszönhetően az egyes testtartásokban ne legyen számára kellemetlen érzet, egy kapcsolóval pedig a szakorvosi beállítás után maga a vizsgált személy tudja változtatni a kompresszió erősségét. Ez utóbbi fejlesztést az a tapasztalat hívta életre, hogy a nők kevésbé érzik fájdalmasnak a nyomást, ha az erősséget maguk szabályozzák. 

 

Az első személyes találkozó

A GE Healthcare másfél éve, a COVID megjelenése óta nem volt olyan rendezvényen, ahol közvetlen vevői kapcsolatot tudott volna létesíteni, ezért gondolta úgy a vállalat francia központja, hogy itt az ideje egy sok állomásból álló roadshow-t szervezni.  „Végre személyes kontaktus során tudtuk bemutatni azokat a technológiákat, amiket a pandémia időszaka alatt fejlesztettünk. Itt Magyarországon is gyorsan kellett cselekednünk: amikor kiderült, hogy indul a roadshow és világossá vált a magyarországi időpont, akkor azt láttuk, hogy két orvosi konferencián is be tudunk majd mutatkozni. Az egyik Siófokon a Kórházszövetségé volt, ahol kórházi vezetőket, főigazgatókat, orvosigazgatókat, gazdasági vezetőket tudtunk elérni, míg Debrecenben a szakmával, a radiológusokkal és az onkológusokkal tudtunk találkozni” mondta el kérdésünkre Széll Gábor, a GE Healthcare kereskedelmi vezetője. A GE Healthcare oktatócsapata a biztonsági szabályokat betartva a buszon személyre szabott bemutatókon ismertette a látogatókkal a női egészséget szolgáló, a csont- és anyagcsere-állapotot vizsgáló, illetve a röntgen és onkológiai technológiák és megoldásokat.

 

A debreceni konferencián ott volt Dr. Forrai Gábor, a Duna Medical Center Radiológiájának osztályvezető főorvosa, a Francia-Magyar Radiológiai Szimpóziumok szervezője és elnöke, akit megkérdeztünk az elmaradt szűrővizsgálatok tapasztalatairól. „Tavaly három hónapra, idén két hétre formálisan fel voltak függesztve a szűrővizsgálatok, a betegek nem jöhettek be a kórházakba, illetve a járvány óta kapacitás hiányában a halasztható diagnosztikákat több helyen csak később végezték el. Kérdés, hogy meddig halasztható, ha valakinek egy csomó van a mellében, mert az biztos, hogy nem igényel sürgősségi ellátást, nem is egy héten belül kell orvoshoz kerülni vele, de mi most rutinban 6-12 hónapos csúszásokat tapasztalunk, és bizony nagy méretű daganatokat találunk.” Pandémiás helyzettől függetlenül a magyar emlőszűrési adatok biztatóak, mert dr. Forrai Gábor szerint szervezett szűrésre 40-45 százalék megy el, további 20 százalék magától vesz részt vizsgálaton – beutalót kér más kórházba, más orvoshoz – de ők, illetve a privát diagnosztikát igénybe vevők nincsenek benne a hivatalos statisztikában. A nemzetközi standard a 70 százalékos szűrési arányt írja elő, és a radiológus professzor szerint a pandémiás időszakot leszámítva ezt az átszűrtségi arányt nagyjából el is érjük itthon. Dr. Forrai Gábor úgy véli, hogy az elmaradt szűrések és vizsgálatok néhány hónap csúszással pótolva lettek. Vannak olyanok, akik egy év alatt nem tudtak eljutni vizsgálatokra. „Az elmúlt évben nem volt könnyű szűrésre vagy vizsgálatra időpontot találni, ezt elismerem, de ha valaki felhívott volna három kórházat és három privát helyet, akkor talált volna olyat, ahová el tudott volna menni. Természetesen érthető, hogy az emberek a kórházba féltek bemenni, ez egy igazán nehéz és nyűgös időszak volt mindenkinek.”

 

 

Miért félnek sokan az emlőszűréstől?

A professzor arra a kérdésre is válaszolt, hogy a nők miért félnek az emlővizsgálatra elmenni. Az egyik ok az: attól tartanak, hogy majd találnak náluk valamit – noha éppen ebben az esetben lenne fontos, hogy mielőbb felfedezzék az orvosok a problémát, mert különben sokkal betegebbek, esetleg sajnos gyógyíthatatlanok lesznek. A másik félelem a mammográfiás készülék sugárzásával függ össze, pedig a vizsgálat során annyi sugárzás éri a pácienst, mintha felülne a New York-i repülőgépre – hozott plasztikus példát a radiológus. Ráadásul az új digitális gépek sokkal kisebb dózist használnak, mint a régiek. A harmadik félelem a fájdalommal kapcsolatos, noha valódi fájdalomról a nők egy-két százaléka számolt be, a többiek vagy nem éreznek semmit, vagy csak kis kellemetlenséget tapasztalnak. 

 

Dr. Ascsillán Endre azt mondta, hogy a szűrővizsgálaton kapott rossz hírtől akkor nem kell megijedni, ha valaki rendszeresen vesz részt vizsgálatokon, mert ha előkerül bármi, arra várhatóan egy korai szakaszban derül fény. Ma már ezeknek a betegségcsoportoknak, amikre a szűrővizsgálatok is vonatkoznak, és amikhez a mi berendezéseinket világszerte használják, nagyon hatásos terápiák és megoldások állnak rendelkezésre. Minél előbb és minél korábban veszik igénybe ezeket, annál precízebben lehet megtalálni a megfelelő kezeléseket.

 

A GE Healthcare kamionjában bemutatott megoldások

  • Senographe Pristina™ – 3D-s mammográfiai készülék, amely megkönnyíti a páciens pozcionálását és kényelmesebbé teszi számára a vizsgálatot;

  • Pristina Serena™ – biopsziás feltét, amely mind a szakemberek, mind a páciensek számára átalakítja a biopszia élményét azáltal, hogy nagy munkaterületet hoz létre és precíziós célzással növeli a biopszia pontosságát;

  • CESM biopsziai megoldások – A SenoBright™ HD kontrasztos spektrális mammográfiai (CESM) készülék kiemeli azokat a területeket, ahol szokatlan véráramlás tapasztalható, így segít megtalálni azokat a léziókat, amelyeken akár biopsziát is kell végezni. A Serena Bright™, kontrasztos sztereo biopszia a radiológusokat segíti a megalapozottabb diagnózis felállításában, miközben a vizsgálatok során alacsony dózisú sugárzást bocsát ki;

  • InveniaABUS 2.0 – az automatizált emlővizsgáló ultrahang-készülék a sűrű mellszövetben is képes észlelni a rákos elváltozást,így a mammográfiás vizsgálat mellett végezve növeli a mellrák észlelésének esélyét;

  • LOGIQE10 sorozat – innovatív technológiákat és mesterséges intelligenciát alkalmazó ultrahang-készülék, amely segít a gyorsabb és pontosabb diagnózis felállításában;

  • enCORE v18 – sokféle klinikai funkcióval rendelkező szoftverplatform a csont- és az anyagcsere-állapot vizsgálatához és diagnosztizálásához – egy DXAVision™ technológiát alkalmazó kettős energiájú röntgen-abszorpciometria készülék (DXA), amely egyetlen egyszerű, egyesített munkafolyamatban vizsgálja a csont ásványianyag-sűrűségét és elemzi a testösszetételt. 


A GE és a COVID

A GE azt tapasztalta, hogy a pandémiához kapcsolódóan 2020 elején hirtelen megjelentek a lélegeztető gépekre és a lélegeztetést segítő berendezésekre az igények. A lélegeztető aneszteziológiai gépek mellett CT és egyéb más berendezéseket is szállítottak, amik a COVID tünetegyütteséből sok mindent tudnak detektálni. Az elmúlt másfél év erős gyártásfejlesztés mellett olyan kihívásokra is felelni kívánt a vállalat, ami a világjárvány idején a betegellátókat érte. „A pandémia alatt irtózatos mennyiségű beteg jelent meg a betegellátó rendszerben, aminek a kapacitásai végesek. A COVID sokszor lehetetlen kihívások elé állította a betegellátókat. A fejlesztéseinket így az az igény is meghatározta, hogy találjuk meg azokat a digitalizációs, szoftveres, betegfigyelő, adminisztrációt segítő folyamatokat, amikkel a betegellátásban nyomon követhető, hogy ki hol van, hol vannak szabad berendezések, eszközök, vagy mikor mi szabadul föl. Az ezekhez tartozó információk együtteséből pedig igyekeztünk minél több mindent automatizálni. Ezzel az ellátórendszer kapacitásait bizonyos időintervallumon belül produktívabbá lehet tenni. Ezek a főbb fejlesztési kihívások álltak és állnak előttünk - mondta el Dr. Ascsillán Endre. Az alelnök szerint a pandémia egy olyan löketet adott a fejlesztéseknek, amiktől azok az elmúlt hónapokban jelentősen felgyorsultak.

 

Magyar mérnökökkel is fejlesztenek

A GE Healthcare a roadshow során Európa-szerte ismerteti az Edison platformot, amelynek fejlesztését  magyar mérnök csapatok is támogatják. A plaftformhoz kapcsolódó intelligens eszközök, adatelemzés,  alkalmazások és szolgáltatások révén az egészségügyi dolgozók gyorsabb és megalapozottabb döntéseket hozhatnak.Európában elsőként Budapesten, egyetemi környezetben alkalmazták a GE Healthcare Thoracic Care Suite nevű algoritmusát. „Ez az algoritmus nyolc különböző tüdőelváltozást képes automatikusan detektálni és a mesterséges intelligencia alkalmazásával azt segíti elő, hogy azokat minél hamarabb felismerjék. Az áttörést nem a 90 százalék feletti pontossággal történő detektálás jelenti, hiszen azt a radiologus is látja a felvételeken, hanem a szabad szemmel nem látható, alacsony értékkel történő detektálás, amely esetleges gyanús területeket azonosít és lehetőséget ad arra, hogy azt minél hamarabb tovább vizsgálják. Az algoritmus emellett hatékonyan hozzájárul a koronavírus fertőzésre vagy tuberkulózisra, illetve a tüdőgyulladásra utaló jelek felismeréséhez” - magyarázta Dr. Ascsillán Endre.
A világon is csak néhány helyen elérhető eszközt június elején helyezték üzembe és már a betanítási fázisban előfordult, hogy a mesterséges intelligencia segítségével egy páciensnél két elváltozást is detektáltak.

Budapesten több mint 400 fejlesztő dolgozik, közülük ötven olyan adattudós, aki a központban az algoritmusokat fejlesztik. „Ez az algoritmus a röntgenberendezéseinkben a légmell detektálását, valamint a lélegeztető gépeknél a tubus megfelelő pozícionálására segíti. Azok a berendezések, amiket mi gyártunk CT-k, MR-ek, ultrahangok, röntgenkészülékek ugyanúgy operációs rendszerekkel üzemelnek, szoftverekkel kommunikálnak, adatokat dolgoznak fel és továbbítanak. Mindezen folyamatoknak magyarországi fejlesztési vonatkozásai is vannak tette hozzá a GE alelnöke.

A globális egészségügy trendjei

A GE Healthcare a globális trendek alapján azt tapasztalja, hogy egyre több lehetőség nyílik arra, hogy az adatvédelmi szabályok betartásával sokkal több és minőségibb információval rendelkezzenek egy-egy betegről. Ezeket a személyre szabott orvoslásnál tudják jól alkalmazni, amivel több fölösleges vizsgálat is megspórolható. A mesterséges intelligencia alkalmazásával például úgy is tudják segíteni a radiológusok munkáját, hogy az algoritmus kiválogatja a sürgősebb eseteket és az orvos azokkal tud először foglalkozni.
Gondolok itt egy-egy sűrgős vagy onkológiai problémára, amikor a mesterséges intelligencia olyan szinten dolgozik a radiológus keze alá, hogy az ellátórendszer nagyon komoly nyereséggel bír a végén. Ezért szoktuk mondani, hogy ma már a radiológusnak kicsit  informatikussá is kell válnia, hiszen exponenciálisan megnövekedett számú eredményt tud az adott idő alatt elérni a radiológus akkor, hogyha ezekkel az informatikai lehetőségeket kiaknázza” - fogalmazott Dr. Ascsillán Endre, aki a HelloAI nevű programjukra is felhívta a figyelmet. Ezt három évvel ezelőtt a GE néhány kutatás-fejlesztési intézettel közösen azért indította el, hogy az egyetemi hallgatókat bevonják a mesterséges intelligenciával kapcsolatos trendek, tendenciák vizsgálatába. 2021 őszén a egészségügyi szakemberek, radiológusok számára is megszervezik edukációs programjukat.

 

A GE Healthcare

A GE Healthcare a GE 18 milliárd dolláros egészségügyi üzletága. Az orvosi képalkotó, betegfigyelő berendezések és digitális technológiák vezető szolgáltatójaként, a GE Healthcare intelligens eszközök, adatelemzési  alkalmazások és szolgáltatások révén, az Edison platform támogatásával teszi lehetővé az egészségügyben dolgozók számára, hogy gyorsabb és megalapozottabb döntéseket hozhassanak. Az egészségügyi ágazatban szerzett több mint 100 éves tapasztalattal és világszerte mintegy 50 000 alkalmazottal a vállalat egy olyan ökoszisztéma középpontjában működik, amely a precíziós egészségvédelem irányába haladva az egészségügyi ellátás digitalizálására és a termelékenység növelésére törekszik, valamint világszerte javítja a betegek, a szolgáltatók, az egészségügyi rendszerek és a kutatók eredményeit.

 

Az üzletág ma Magyarországon több mint 700 munkatársat foglalkoztat, leginkább magasan képzett mérnököket, akik az orvosi képalkotás, a munkafolyamat-kezelés és a mesterséges intelligencia egészségügyben történő alkalmazásán dolgoznak. 

 

„A pandémia értelemszerűen minden egészségipari vállalatnál fejlődést hozott, hiszen a megrendelésállomány komolyan növelte ezeknek a cégeknek az árbevételét. Viszont pandémiától függetlenül is a digitalizáció, a személyre szabott orvoslás, a mesterséges intelligencia, a szoftverek, az adatkezelés, tehát a digitalizáció egyre komolyabban megjelenik a mi árbevételünkben. Ez a mutatója annak, hogy milyen helyet képvisel ma az informatika és a digitalizáció egy-egy egészségipari berendezéseket gyártó cég életében is. Ennek az exponenciális növekedésnek nagyon örülünk, hiszen Magyarországról leginkább az informatika az, ami fő diszciplínaként jelentkezik. Nincs gyárunk Magyarországon, de van szervíz- és oktatóközpontunk, berendezéseket szét- és összeszerelő központunk, de a legmeghatározóbb a mesterséges intelligencia, és a hozzá tartozó fejlesztések” zárta a beszélgetést dr. Ascsillán Endre alelnök. 

www.ge.com

(forrás: MedicalOnline)