2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Szabad mozgást kell biztosítania az EU-s védettségi igazolványnak

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadta a koronavírus elleni beoltottságot igazoló dokumentumról kezdődő tárgyalásokra vonatkozó álláspontját, melyben a képviselők leszögezték, hogy a járvány ideje alatt használni tervezett igazolványnak megkülönböztetés nélkül kell biztosítania a szabad mozgást Európában, tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

Rögzítették azt is, hogy az igazolványok nem működhetnek úti okmányként, és birtoklásuk nem válhat a szabad mozgáshoz fűződő jog gyakorlásának előfeltételévé. A digitálisan vagy papírformátumban kiállítható igazolványnak tanúsítania kellene, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, illetve már átesett koronavírus-fertőzésen. Véleményük szerint az okmány legfeljebb egy évig maradhat érvényben

Az EP azt is biztosítani szeretné, hogy az igazolvány az uniós jogszabályok szerint bevezetett tagállami kezdeményezésekkel összhangban működjön. Szerintük ezért a tagállamoknak abban az esetben kell elfogadniuk más tagállam által kiállított oltási igazolást, ha az oltóanyagot az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már engedélyezte. Minden tagállam azonban eldöntheti, hogy olyan vakcinával elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogad-e, amely szerepel legalább a WHO veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján.

Azt javasolták, hogy az igazolványok birtokosainak ne kelljen további kötelező utazási korlátozásokra, például karanténra, önkéntes karanténra vagy tesztelésre számítaniuk. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a tagállamoknak - a be nem oltottak hátrányos megkülönböztetésének elkerülésére és gazdasági okokból - "egyetemes, hozzáférhető, időben történő és ingyenes tesztelési lehetőségeket" kellene biztosítaniuk.

Leszögezték, hogy az igazolványokban szereplő személyes adatokat a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem hozhatnak létre központi adatbázist. Azt szeretnék elérni továbbá, hogy az adatokat kezelő és befogadó szervek közintézmények legyenek.

A képviselők végezetül kiemelték, hogy a koronavírus elleni oltóanyagokat nagy tömegben és megfizethető áron kell előállítani, és biztosítani kell globális elosztásukat. Emellett aggodalmukat fogalmazták meg azon problémák miatt, amelyet a termelési és szállítási ütemtervet be nem tartó vállalatok okoznak.

Az uniós parlamenti álláspont elfogadásával megkezdődhetnek az oltási igazolványnak még a nyári turistaszezon kezdete előtti bevezetéséről szóló intézményközi tárgyalások.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette: egyetlen uniós állampolgárt sem érhet hátrány az utazásai során azért, mert nem az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinatípust kapta. A vakcinaútlevél "nem lehet a tagállami kormányok játékszere", egységes uniós megoldásra szükség van, de az nem hozhat hátrányba egyetlen európai polgárt sem.

A helyzet megnyugtató rendezéséhez az orosz és a kínai oltóanyaggyártóknak vállalniuk kellene az EMA soron kívüli vizsgálatát és engedélyeztetési folyamatát, tette hozzá a szocialista EP-képviselő.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője közölte, hogy támogatta az közös európai vakcinaigazolást, indoklása szerint ugyanis a válság csakis egységes európai fellépéssel kezelhető. Kijelentette: a vírus leküzdésének egyetlen valódi, és hatékony módja az oltás. Ezzel összefüggésben azon meggyőződésének adott hangot, hogy a kínai és orosz gyártók vakcinái is hamarosan meg fogják kapni a WHO engedélyét, az európai államok többsége pedig nem fog hátrányos megkülönböztetést tenni az EMA és a WHO engedélye, illetve a keleti és nyugati vakcinák között.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink