hirdetés
hirdetés
2019. december. 06., péntek - Miklós.
hirdetés

Sejtések és bizonyosságok

Individuális tumorterápia, a gyógyszerek célterületre juttatásának leképezése, a robottechnika műtéti és az őssejttechnika fogászati alkalmazása – néhány az eljövendő évtizedben várható újdonságok közül. A Medical Tribune hazai szaktekintélyeket faggatott arról, hogy milyen áttörésekre számíthatunk szakterületükön.

Kisebb vágások és ügyesedő sebészrobotok
A minimálisan invazív sebészet térhódításával a műtéti technikák elmúlt évtizedekben tapasztalható finomodása tovább folytatódik, ennek köszönhetően a nagy feltárást igénylő nyitott műtétek száma még inkább csökken. Ezzel nemcsak a kórházban töltött idő rövidül, hanem az eredményesség is javul: kevesebb gyógyszerre, vérkészítményre, fájdalomcsillapítóra lesz szükség, a szövődmények kockázata és a lábadozási idő egyaránt csökken.
Az optikai eszközök tökéletesedésével a laparoszkópos eljárások egyre több indikációban bevethetők. Mivel a hazai szakembergárda nemzetközi mércével megítélve is kitűnő, sebészeink nyitottak, fogékonyak és eredményesek, így a magyarországi fejlődésnek az egyik legmeghatározóbb eleme az lesz, hogy az egészségügyi reformban miként érvényesülhet a specializáció, valamint az újítások bevezetésére, a hightech alkalmazásokra mennyi pénzt áldoz a költségvetés.
A sebészetben – részben a műtéti technika fejlődésével is összefüggésben – egyre meghatározóbb szerepet kap az onkológiai szemlélet: a két szakterület minden korábbinál jobban összefonódik, s érvényesül az interdiszciplinaritás elve. Az előrehaladott stádiumú tumorok esetében a molekuláris és a patológiai kutatások révén még nagyobb teret nyer a neoadjuváns terápia, amikor az eredetileg már sebészetileg eltávolíthatatlan daganatot műthetővé teszik.
Nem szabad megfeledkezni a robotsebészetről sem. A legkorszerűbb technológia ugyan már ma is létezik, ám egyelőre megfizethetetlenül drága és sok tekintetben fejlesztésre szorul. Ezzel együtt az endoszkópos sebészetben a trend mindenképp a sebészrobotok egyre szélesebb körű alkalmazása felé mutat. A kísérleti laboratóriumokból ugyancsak a kórházak műtőasztalai felé közeledik a nanotechnika: az elzáródó erek megnyitásában, az érfalak vagy hiányzó szövetek újjáépítésében folyamatosan jobb eredményeket érnek el nanorobotok segítségével.
A műtéti technikák mellett szólni kell egy érdemtelenül gyakran háttérbe szoruló kutatási területről is: a sebészek sok idegen anyagot hagynak az emberi szervezetben, ezért nagyon fontos, hogy ezek az eszközök és anyagok milyen minőségűek. Elterjedőben vannak azok a bioanyagok, amelyeket a korábban alkalmazottaknál nagyobb eséllyel, egyre kisebb kockázattal ültethetünk be a szervezetbe: az érlekötők, a kapcsok, az implantátumok, a műerek, a sérvműtéteknél alkalmazott biohálók, a felszívódó varratok is szerepet játszanak a sebészet sikereiben, s ez a jövőben még inkább beigazolódik.
PROF. DR. JAKAB FERENC, a Sebészeti Szakmai Kollégium elnöke


Rákgyógyítás: egyénre szabott terápiák
A következő években a rákgyógyításban a még ki nem alakult betegségek esetén egy egészen új koncepción alapuló kezelési lehetőség nyílik meg a tumor kifejlődésének megelőzésére. A már kialakult betegségeknél a genetikai hibák felismerése hozhat áttörést, mivel lehetővé válik az egyénre szabott, célzott terápiák alkalmazása, amelyek révén a daganatos betegségek jelentős része krónikus állapottá alakítható. Az eltérő indikációk miatt nem lehet, s értelme sincs az egyes kezelési formákat – a sebészetet, a sugárkezelést és a gyógyszeres terápiát – egymással összevetni vagy versenyeztetni, ám a daganatterápiában a legnagyobb fejlődés a gyógyszerek terén várható. A célzott kezelések ma még kezdetlegesek, mert a jelenleg alkalmazott gyógyszerek mellett a tumor gyakran egérutat nyer. Tudjuk ugyan, hogy a daganat növekedését egy jelátvivő rendszer befolyásolja, ám a jelátvitel több lépésből álló folyamat – ma a gyógyszerekkel blokkolni tudunk egyes részeket, de a tumorsejtek sok esetben megtalálják az utat, hogy kikerüljék az általunk felállított akadályt. A paradigmaváltás akkor jön el, ha a klinikai gyakorlatban meg tudjuk állítani a teljes ingerületet, azaz annak valamennyi lépcsőfokát ellenőrzés alá tudjuk vonni. A diagnosztika egészen futurisztikus képet sejtet, hiszen a képalkotó eljárások terén rövidesen elérkezik az idő, amikor szövettani szintű felvételek segítik a kórképek pontos feltérképezését. Ez új távlatokat nyit, hiszen a nagyon korai, apró elváltozások kimutatásával a daganatterápiák hatékonysága egyes kórképek esetén akár a jelenlegi többszörösére is növekedhet. Mindehhez társul a patológia, amely a daganat típusának egyre pontosabb meghatározásával járul hozzá a tumorok még pontosabb megcélzásához. Ma nagyon sok olyan genetikai és patológiai információval rendelkezünk, amelyet egyelőre nem tudunk a helyén kezelni – az alapés a klinikai kutatások révén ebben is változást várok.
Munkánk eredményessége nem függetleníthető a társadalmi közegtől, amelyben dolgozunk. Magyarországon az egészségkultúra mélyponton van. Fontos, hogy a döntéshozók megértsék: a tudatformálás, a megelőzés akkor is megtérülő befektetés, ha a közvetlen kiadások és a terápiába bevontak körének szélesedése miatt rövid távon megterheli a költségvetést.
PROF. DR. BODOKY GYÖRGY, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke

A betegségek mellett megjelenik az egészség genetikája
Az emberi genom bázissorrendjének megismerése csak a belépőt jelenti egy még bonyolultabb, még érdekesebb világba. Ami az alapkutatást illeti, a módszertan és a vizsgálati eljárások fejlődésének következtében alapvetően új felismeréseket várok a genetikai hordozóanyag szerkezetének megismerésétől. A klinikai genetikában ugyanakkor az lesz fontos, hogy a szerkezetről, a gének működéséről megszerzett tudást mire tudjuk használni az orvosi munka során. A génterápiát illetően – ami a kezdeti bizakodáshoz képest az elmúlt időszakban inkább csalódást keltett – azt várom, hogy a „génsebészet”, de főleg a sejtterápia lényeges előrelépést hoz a genetikai rendellenességek kezelésében. A klinikai genetikai kutatásra hárul a feladat, hogy helyes válaszokat kapjunk arra: a feltárt, nem ritkán döbbenetes részletességű genetikai eltéréseknek mi a jelentőségük, a megismert részletekkel mit kezdhetünk, azoknak van-e szerepük a betegségekben vagy az egészségmegőrzésben? Az egészen apró genetikai eltérések akkor nyerhetnek értelmet, ha azok mellé sikerül mellérendelnünk a hasonló részletességgel kategorizált és rendszerezett klinikai tüneteket is.
Ma a betegségek megértésénél jóval ritkábban kerül a figyelem középpontjába, a jövőben talán éppen ezért a jelenleginél meghatározóbb lehet az egészség genetikája. Mi az oka annak, hogy egyesek száz évig élnek, elbírják a dohányzást, az alkoholizmust is? A betegségek elleni küzdelemnek nagyon fontos frontja lehet, ha nemcsak a betegségeket kiváltó génhibák kiiktatásával próbálkozunk, hanem az egészséget elősegítő géneket megismerjük, mert így jobban megérthetjük a betegségek kialakulásának mechanizmusát is. A genom ugyanis nem merev rendszer, bonyolult interakciókkal reagál a változó környezeti hatásokra. Ugyanakkor vigyázni kell, nehogy megfogalmazódjon az „egészséggének” fokozásának igénye – ennek etikai aggálya már ma is érzélkelhető. Jelentős változást várok a genetikai szolgáltatások formájában is. Ki kell dolgozni, hogy a csaknem minden diszciplínához szólni kívánó genetika miként illeszkedhet az ellátórendszer struktúrájába.
Az új genetikai ismeretek alkalmazása újszerű, nagy jelentőségű etikai, jogi, társadalmi kérdéseket vet fel. A genetikai adatok olyan különleges személyiségi információk, amelyeket nem szabad úgy kezelni, mint egy laboratóriumi vérvizsgálat értékeit. Hazánkban is készül a genetikai törvény.
Az pedig a kutatások pénzügyi hátterével is összefüggő etikai kérdés, hogy egy-egy komoly felfedezést szabad-e hermetikus védelem alá helyezni akkor, amikor az milliók életét befolyásolhatja? Megállapodásra kell jutni tehát e szellemi termékek nemzetközi felhasználhatóságáról.
PROF. DR. KOSZTOLÁNYI GYÖRGY, a Klinikai Genetikai Szakmai Kollégium elnöke

Előrelátható lehetőségek a szemészetben
Noha csak az evolúciót lehet belátható időben előre jelezni, a revolúciót nem, a szemészet területén a jelenlegi kutatásokból következő és remélhető evolúció is egészen futurisztikus tudományos felfedezéseket sejtet. Mindenekelőtt a humán genom feltérképezéséből adódó lehetőségeket említhetem, amely az öröklődő szembetegségek DNS-analízisen alapuló diagnosztikája révén képet adhat az adott páciens hajlamairól és fenyegetettségeiről. Ez új távlatokat nyithat például a glaukóma vagy a sárgafolt időskori elfajulásával járó makula-degenerációk gyógyításában. A genetika a diagnosztika mellett egyes terápiákban is új irányokat szab: nem kell sokat várnunk arra, hogy némely örökletes szaruhártya- megbetegedést egy adott génszakaszt hordozó vírust tartalmazó szemcseppel gyógyíthassunk. Az ideghártya ma még gyógyíthatatlannak számító, öröklött elfajulásainak kezelésében az őssejtterápia hozhat változást.
Szinte beláthatatlan lehetőségeket rejt a robottechnika szemsebészeti alkalmazása, a számítógépvezérelt lézersugárral történő operációk. A technika a fénytöréskorrekció, a lézeres szaruhártyakorrekció révén részben már a mindennapos rutin része, ám a fejlődésben, az úgynevezett sasszem- kezelésekben még jócskán vannak tartalékok. A távolabbi jövőben a látás visszaadását célzó eljárások vannak. A szemátültetés nem valósulhat meg belátható időn belül. Mivel a látóideg nem perifériás ideg, hanem az agy része, a szemátültetés elsődleges előfeltétele az idegpálya regenerációs lehetőségeinek kidolgozása. A szemben lévő fényérzékeny szövetek mikrocsippel való helyettesítése és a látóidegpályák technikai kiváltása jelenleg csupán kísérleti fázisánál tart, ám előbb-utóbb megvalósul. Mindez azonban a mai orvosi gyakorlatot nézve már nem tízéves periódust jelent; átvezet a sok sci-fi írót megihlető, az elektronikát és az élő szövetet egyesítő kiborgok világába.
PROF. DR. BERTA ANDRÁS, a Szemészeti Szakmai Kollégium elnöke

Gyakoribb lézerkezelések, terjedő AIDS
A bőrgyógyászatban két területen várok jelentős előrelépést: az immunválaszt befolyásoló, célzott biológiai terápiák elterjedése és a bőrbetegségek fénykezelése terén.
Napjainkban tudományos forradalmat élünk, hiszen a lézerek és egyéb keskeny spektrumú, a látható és az ultraibolya tartományba tartozó fényforrások egyre több bőrgyógyászati betegség kezelésében eredménnyel alkalmazhatók, a pikkelysömör és az atópiás dermatitisz mellett egyes ritka limfómák kezelésére is alkalmasak. A pikkelysömör gyógyítására immáron világszerte elterjedt egyik lézeres eljárást éppen Szegeden fejlesztették ki – más kérdés, hogy üzletet nem a helybéli kutatók csináltak a felfedezésből. A következő években talán a tudományos eredmények hazai menedzselésében is várható előrelépés.
A bőrgyógyászati szakma átalakulóban van, ez a folyamat kétirányú: egyrészt a rosszindulatú bőrdaganatok egyre gyakoribbak, másrészt a kozmetikai célú beavatkozások iránti igény növekszik, amely új irányokat szab a szakterületnek. Jelentős fejlődés várható a molekuláris diagnosztika elterjedésétől és a genetikai vizsgálatok eredményeinek gyakorlati alkalmazásától is.
A kozmetikai problémák az Egyesült Államokban már 15–20 éve előtérbe kerültek, nálunk az utóbbi években mutatkozott egyre nagyobb igény a látható bőrfelületen kialakuló defektusok hatékony kezelésére, az esztétikai korrekciókra. A bőrdaganatok terén elszomorító a helyzet, egyre gyakoribb a melanoma malignum előfordulása. Az idejében felfedezett bőrrák ugyan nagy eséllyel gyógyítható, ám ma még sokan elhanyagolják a tüneteket, s későn fordulnak orvoshoz. Ezen csak úgy lehetne változtatni, ha a médiában rendszeressé válnának az egészségmegőrzést és a tudatos orvoshoz fordulást propagáló kampányok.
A baktériumok által kiváltott nemi betegségek kezelése ma már megoldott, a legnagyobb kihívás továbbra is az AIDS. Az utóbbi évek kutatási eredményei a HIVfertőzött betegek életkilátásait nagymértékben javították, ám a vírushordozók ma is állandó fenyegetettségben élnek, hiszen a kórokozó gyakorlatilag bármikor aktiválódhat. Pesszimista vagyok: a következő időszakban régiónkban megszűnik a fertőzöttek viszonylag alacsony aránya. Aggasztó a helyzet például a szovjet utódállamokban, a környékbeli országok fertőzöttségének növekedése várhatóan hazánkat is eléri.
PROF. DR. DOBOZY ATTILA, a Bőr- és Nemi Betegségek Szakmai Kollégiumának elnöke

Az anyagcsere-folyamatok is láthatóvá válnak
A jelenleg általánosan alkalmazott képalkotó technikák olyan fejlettségi szintre érkeztek, ahonnan inkább csak mennyiségi fejlődésük várható, minőségileg újat már nemigen tudnak nyújtani a jövőben. A CT, az MR, az ultrahang, a hagyományos röntgenberendezések, valamint a hibrid készülékek – PET-CT, PET-MR – ma már mindazt tudják, ami a korszerű diagnosztikához szükséges; a következő években adatátviteli sebességük gyorsulhat, a felbontás, a képminőség javulhat még, ám úgy vélem, hogy mindezek alapvetően már nem változtatnak a diagnosztikai eljárásokon. Áttörést az hozhat, ha a makromorfológiai szintről a biokémia, a sejtélettan irányába elmozdulva átlépünk a funkcionális szintre, azaz képesek leszünk láthatóvá tenni az anyagcsere folyamatait. Ez elvezethet a perszonalizált képalkotáshoz, amikor egy beteg betegségét a jelenleginél jobban feltérképezhetjük. Ábrázolni tudjuk majd, hogy a gyógyszerek eljutnak-e a célterületre, s hogy ott milyen folyamatok révén, milyen gyorsan, mekkora hatásfokkal működnek. A funkcionális képalkotás azt is lehetővé teszi, hogy a jelenleginél jobban megértsük egyes szervek működését és betegségét. A diagnosztika és a terápia össze is kapcsolódhat, azaz a mi kontrasztanyagaink is lehetnek a szállítói a gyógyszereknek, s a hatóanyagokat eljuttathatják a daganatokhoz, gyulladásokhoz.
A radiológia ma a világon folyó kutatások kiemelt célterülete. A nagy egyetemi központok, a készülék- és kontrasztanyaggyártók kutatásai révén egy évtizeden belül várható paradigmaváltás, a klinikai rutinban használható eljárások forradalma. Mindez meglátásom szerint Magyarországon is az eddigi gyakorlat szerint következhet be: a rendelkezésre álló források és a klinikai igények függvényében a hazai képalkotó technika 2–4 évvel követi a világon ismert élvonalat – úgy vélem, nem lesz ez másként a jövőben sem. Más kérdés, hogy a magyar radiológus társadalom szakmailag mennyire felkészült az újításokra? Ma az országban egyes földrajzi régiókban hiányszakma a radiológus.
A következő időszakban várható intézményi koncentráció, valamint az orvostanhallgatók körében tapasztalható fokozódó érdeklődés a radiológia iránt biztató tendencia – igaz, ennek pozitív eredményei csak akkor érvényesülhetnek, ha javulnak a fizetések és a munkafeltételek, s fiatal szakembereinket nem csábítják el a külföldi intézetek. A helyzeten javíthat a teleradiológia szélesebb körű elterjedése is, hiszen annak révén egyre inkább elválik, s földrajzilag is eltávolodik egymástól a vizsgálat és a vizsgálati eredményt értékelő szakember.
PROF. DR. PALKÓ ANDRÁS, a Radiológiai Szakmai Kollégium elnöke

Visszaadni a hallás élményét
Mivel a fül-orr-gégészet elsősorban operatív szakma, fejlődése nem függetleníthető a sebészet fejlődésétől. Az operációk terén egyértelmű, s minden részterületre érvényes tendencia a minimálisan invazív sebészet térhódítása, amelyben a fül-orr-gégészek sok tekintetben az élen járnak – elég csak az orr- és a melléküreg-sebészetben alkalmazott endoszkópos eljárásokat említeni, amelyek immár a rutinműtétek közé tartoznak.
A Semmelweis Egyetem Fül- Orr-Gégészeti Klinikáján is több kutatást folytatunk, hogy ezt a technikát tökéletesítsük. Az amerikai General Electric bocsátotta rendelkezésünkre azt a navigációs berendezést, amellyel fülsebészeti technikákat igyekszünk kifejleszteni és tökéletesíteni. 2004-ben még elhunytak halántékcsontjain végeztünk gyakorlatokat, majd eredményeinket egy New York-i konferencián prezentáltuk. Ezt követően megkaptuk azt a készüléket, amelynek segítségével eddig már tíz betegen végeztünk implantációs műtétet.
 Előretörést várok az implantátumok terén is. Egyes esetekben már ma is képesek vagyunk arra, hogy teljesen süket embereknek visszaadjuk a hallását, vagy a belsőfülbe, esetleg a koponyacsontba beültetett eszközök révén halláskárosodottan vagy süketen született gyerekeknek megadjuk a hallás élményét. El kell ismernünk: az orvosok egy részében az újdonságokkal szemben van egyfajta ellenállás, egyes kollégák nyitottabbak az újításokra, mások inkább konzervatív nézeteket vallanak. Kétségtelen: egy-egy kutatási projekt elindításakor fennáll a kudarc lehetősége is, ugyanakkor csak ezek révén van esélyünk, hogy olyan új protokollokat kísérletezzünk ki, amelyek akár szakmai forradalomhoz is elvezethetnek. E kezdeményezések rendkívül műszerigényesek és drágák, ezért sok múlik azon, hogy az adott szak-terület milyen forrásokkal és támogatásokkal rendelkezik.
Kevés ország akad, ahol annyian betegednének s halnának meg fül-orr-gégészeti daganatokban, mint hazánkban. Ezen daganattípusok sebészeténél már nemigen várható további fejlődés – áttörést a célzott terápiák hozhatnak. A jövőt az individuális tumorterápiában látom, amelyben az adott betegre és betegségre specializálódott készítményekkel veszik fel a harcot a daganatok ellen. Legfontosabb a primer prevenció volna, ám azt sajnos az orvosok nem tudják befolyásolni, ki mennyi mérget visz be – szándékosan vagy tudattalanul – a szervezetébe.
PROF. DR. RÉPÁSSY GÁBOR, a Fül-Orr-Gégészeti Szakmai Kollégium elnöke

Három fejlOEdési irány a fogászatban
A foghiány éppen olyan rokkantsági állapot, mint bármely más sérülés vagy betegség, amely a mindennapi életvitelt kedvezőtlenül befolyásolja. A fogászatban és a szájsebészetben az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a betegek elodázzák a kezeléseket, ennek következtében nemcsak a közismert fogszuvasodás, hanem a különféle fogágybetegségek is népbetegségnek számítanak. Utóbbi kórképek miatt pedig rendszerint olyan foglazulás, visszafordíthatatlan csontpusztulás következik be, amely után már nagyon nehéz az elveszett csontokat viszszaépíteni.
A fejlődés egyik irányát azok a biológiai és biokémiai kutatások szabják meg, amelyek révén olyan szintetikusan előállított anyagokat alkotnak, amelyeket felhasználhatunk a sebgyógyulás és a regeneráció elősegítésére. Néhány anyag már most is hozzáférhető, ám a szakterület ma még ezzel együtt is gyerekcipőben jár.
A biotechnológusok és a biológiai mérnökök számos vegyületen dolgoznak, amelyeket jelenleg még csak szövetkultúrákon, majd állatkísérletek során tesztelnek. Fontos kutatási orientációt jelent az őssejtek fogászati alkalmazása is. A szívizom esetében a szövetek pótlására már alkalmazzák az őssejtterápiát; ennek térhódítása várható a mi szakterületünkön is. Az eddigi kutatások már kimutatták, hogy a gyökérhártya szöveteiben vannak olyan multipotens őssejtek, amelyekből többféle szövet is képezhető. Ez azért fontos, mert a fogágybetegségeknél nemcsak a fogcsont pusztul el, hanem a gyökérhártyát és a gyökércementet is pótolnunk kell. Az egyelőre kísérleti stádiumban lévő kutatások eddig publikált, kezdeti eredményei azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy az őssejtterápia számos fogászati és szájsebészeti indikációban elterjedhet.
A harmadik nagy fejlődési irány az implantológia: az elveszett fogak pótlásához nem elegendőek a korszerű fogimplantátumok, hiszen a fogágybetegség különböző klinikai formái, az azzal társuló gyulladás a fogmedercsontot is elpusztítja, így magát az alapot is újjá kell építeni, amely teherbíró, s lehetővé teszi a rágásra alkalmas implantátum beültetését. A fogmedercsont újraépítésében már vannak jó eredményeink, ám a technológiai fejlődés ezen a területen is hozhat pozitív változásokat az elkövetkező években.
PROF. DR. GERA ISTVÁN, a Magyar Parodontológiai Társaság elnöke

A gyógyítás kulcsa a kórokozók gyors felismerése
A fertőzéses megbetegedések diagnosztikája a baktériumok és vírusok felfedezése óta hatalmas fejlődésen ment keresztül. Számos különböző, tenyésztésen alapuló vagy a kórokozó antigénjének, esetleg nukleinsavának közvetlen vizsgálati anyagból történő kimutatásán alapuló direkt eljárás áll rendelkezésre, indirekt módon – a mikroorganizmusok ellen termelődő ellenanyagok kimutatásával – is lehet igazolni szerepüket egy-egy infekciós kórképben. Ezek az eljárások azonban időigényesek, sokszor csak napok elteltével kap a klinikus eredményt. A molekuláris genetikai módszerek fejlődése tette lehetővé, hogy egyes, eddig nem tenyészthető mikroorganizmusokról bizonyosodjon be kórokozó szerepük, illetve új vírusokat és baktériumokat is felfedeztek. A hagyományos identifikáló és antibiotikumrezisztencia-meghatározó módszerek automatizálása volt a másik terület, mely elindította a mikrobiológiai diagnosztika forradalmasítását.
Az infekciós kórképek jelentősége a gyógyításban világszerte felértékelődött. Egyrészt az orvostudomány fejlődésével egyre több invazív beavatkozás történik, extrém korban lévő betegeket műtenek meg, másrészt a szervtranszplantáció, a műanyag eszközök rutinszerű beültetése, valamint az AIDS terjedése is abba az irányba hat, hogy egyre több infekciós kórképpel kell számolni a kórházi környezetben és más közösségben is. A kórképek egy részét a jelenleg használt antibiotikumok iránt többé vagy kevésbé rezisztens kórokozók okozzák, a sikeres gyógyítás alapfeltétele tehát a kórokozók gyors és korrekt kimutatása. A jövő útja azon eredmények gyakorlati hasznosítása, amelyeket a molekuláris genetikai módszerekkel értek el a mikroorganizmusok kutatása során. Egyre nagyobb számban állnak rendelkezésre az egyes kórokozók kromoszomális DNS szerkezetére vonatkozó adatok. Az automatizálható „csip” technológia, amely már jól ismert eljárás a humángenom-kutatásban és -diagnosztikában, lehetőséget nyújt a legkülönbözőbb kórokozók közvetlenül vizsgálati anyagból történő gyors és érzékeny kimutatására is. Lesz lehetőség arra is, hogy egyes fontos virulenciamarkerek, antibiotikumrezisztencia- gének és az azok kifejeződését befolyásoló járulékos gének jelenlétét, működését is azonos időn belül vizsgálni lehessen. A molekuláris genetikai módszerek egyre több megoldást nyújtanak majd a nozokomiális járványokat okozó baktériumok, vírusok tipizálására, így hatékonyan segítik majd az epidemiológusok, kórházhigiénés szakemberek munkáját.
Természetesen e módszerek elterjedésének feltétele a megfelelő műszerpark a rutin diagnosztikát végző klinikai mikrobiológiai laboratóriumokban, valamint a komoly szaktudással rendelkező, a diagnosztika iránt érdeklődő szakemberek képzése. Fontos azonban, hogy az új módszerek elterjedése mellett is megmaradjon a klasszikus módszerekhez is értő, a klinikus kollégákkal az adott kórkép vonatkozásában konzultálni képes orvosi mikrobiológus szakorvosgárda.
PROF. DR. NAGY ERZSÉBET, az Orvosi Mikrobiológiai Szakmai Kollégium elnöke

Legyőzhető vírusok, erősödő baktériumok
A következő években az infekciós megbetegedések kezelésében robbanásszerű fejlődés és változás várható, ami világviszonylatban a betegellátás minden részterületén érezteti majd hatásait. A diagnosztika gyorsabbá és egyszerűbbé válik, egyre nagyobb szerephez jutnak a betegágy melletti tesztek, valamint a néhány órán belül érdemi diagnózist adó eljárások: a laboratóriumok még rövidebb határidővel képesek lesznek azonosítani a kórokozókat és azok altípusait. A genomika fejlődésének köszönhetően fokozatosan nyilvánvalóbbá válik, hogy adott betegek vagy betegcsoportok miért fogékonyabbak vagy miért ellenállóbbak adott kórokozókkal szemben. Megállapíthatjuk, hogy egy beteget milyen infekcióra hajlamosítja genetikai állománya, mindennek következtében pedig mind a prevenció, mind a gyógyszeres kezelés hatékonyabb lehet. A prevencióban úttörő eredményeket hozhat a vakcinológia fejlődése is, amely nyomán egyre több metodikát fejlesztenek ki a különféle fertőzések megelőzésére.
Tízéves távlatban elképzelhető a HIV elleni vakcinák megjelenése legalább kísérleti stádiumban, és az influenza elleni szerek újabb generációinak kifejlesztése. A várható tudományos fejlődés ellenére a jövőkép sajnos nem minden területen ennyire pozitív. A baktériumok egyre rezisztensebbek a jelenleg használatban lévő gyógyszerekkel szemben. Ma Magyarországon az egészségügy nem felkészült a kielégítő infekciókontrollra és a megfelelő antibiotikumterápiák alkalmazására. Amíg a nyugateurópai országok mellett egyre több környező államban is az infektológia mint konzultáns szakma integráns részét képezi a betegellátásnak – ami mind a gyógyítási eredményekben, mind a költséghatékonyságban meglátszik –, idehaza nagy az elmaradás e téren. Hátrányunkat tovább növeli a mikrobiológiai diagnosztikai eredmények elérhetőségének csökkenése, holott a hatékony védekezésnek éppen egy jelenleginél számottevően fejlettebb infrastruktúra és modernebb szemlélet lenne a kulcsa. Ne legyen kétségünk: mindezek hiányát nemcsak szakmánk gyakorlói, hanem betegeink is megsínylik, akiknek a következő évek Magyarországán – arányítva az Európai Unió többi országához – mind a szepszisek, mind más súlyos infekciók terén csökkennek a gyógyulási esélyei.
PROF. DR. LUDWIG ENDRE, az Infektológiai Szakmai Kollégium elnöke

Urológia: a pácienseken is múlik
Az urológia fejlődése nem választható el más tudományágak eredményeitől – ezek közül a legmeghatározóbb a sebészeti technikák gyökeres megváltozása. Ma már az urológiában is számos olyan operációt végzünk endoszkóppal és laparoszkóppal, amelyekről korábban úgy gondoltuk, hogy csak nagy feltáró műtéttel lehetségesek. A jövőben a minimálisan invazív sebészet további finomodása az urológiai beavatkozásokat is kíméletesebbé, a szövődményeket ritkábbá, a lábadozás idejét pedig rövidebbé teszi.
Az urológiai daganatok kezelése ugyancsak interdiszciplináris tevékenység, hiszen a sebészeti beavatkozáson túl a tumorok gyógyszeres kezelése az onkológusok szakterülete. A daganatterápiákban már eddig is figyelemre méltók az eredmények, ám az ágazat továbbra is nagy fejlődés előtt áll. Az onkológiában az igazi áttörés az lesz, ha lehetővé válik a rosszindulatú daganatok gyógyszeres gyógyítása úgy, hogy közben sikerül megóvni az egészséges szöveteket a mellékhatásoktól. Mindaddig azonban maradnak a radikális műtétek, amelyek az urológiában is gyakran egyet jelentenek a tumor által megtámadott szerv részleges csonkításával vagy teljes eltávolításával.
A gyógyítás mellett a megelőzés, illetve a tumoros elváltozások időbeli felismerése jelenthetné a másik frontot, amelyen számos csatát megnyerhetnénk. Ennek ma két gátja is van. Az egyik az ellátórendszer. Annak ellenére, hogy a daganatok között a prosztataráknak ismerjük a legbiztosabb tumormarkerét és fizikális szűrési módszerét, idehaza nincs olyan vizsgálati program a veszélyeztetett korosztály számára, mint amilyen nők esetében a méhnyak programozott szűrése. Mivel az idejében felfedezett, még szervre lokalizált tumor esetében operációval a beteg meggyógyulhat, a rövidebb kezelési időből, a jobb eredményekből, ennek nyomán pedig a munkaképesség visszanyeréséből származó megtakarítás jelentős részben ellensúlyozná a szűréssel felmerülő költségeket. Az eredményességnek ugyanakkor másik gátja is van: maguk a férfiak, akik amellett, hogy félnek a vizsgálatoktól, gyakran nem tartják férfihoz illő magatartásnak, hogy orvoshoz forduljanak panaszaikkal. A tudomány fejlődése mellett a betegségek gyógyíthatóságának egyik záloga, hogy ez a gyakran öngyilkos taktika megváltozik-e a társadalomban.
PROF. DR. RÉPÁSSY DÉNES, az Urológiai Szakmai Kollégium elnöke

Tüdőgyógyászat: új utakon a COPD-kezelés
A tüdőgyógyászok kórházi munkája – a krónikus obstruktív tüdőbetegségek okozta légzési elégtelenség kezelése mellett – jórészt az onkológia szakterületére specializálódik, míg a járóbeteg-ellátás főként obstruktív tüdőbetegek (asztmások, COPD-ben szenvedők) kezelését, gondozását jelenti. Mindkét területen jelentős tudományos fejlődést várok a következő években.
A diagnosztikában áttörést a CT-vel történő mellkasszűréstől várok – a realitásokat figyelembe véve ugyanakkor ezt nem általános népegészségügyi szűrőprogram keretében tartom megvalósíthatónak, hanem kifejezetten a magas rizikófaktorú páciensek körében. Jóllehet a tüdőrák gyógyszeres farmakoterápiája intenzív kutatási terület, a klinikai eredmények egyelőre szerények. A jelenleg alkalmazott citotoxikus készítményekkel szemben a daganatsejtek rezisztenciája a kezelési ciklusok előrehaladtával nő. A kutatás eddig főként az előbbi hatásért felelős multidrug rezisztens gének kimutatását, esetleg eliminálását célozta, ám ennél fontosabb az új farmakoterápiás támadási pontok keresése, az áttétképződés és a tumor növekedésének gátlása az epidermális növekedési faktort és az endothelproliferációt befolyásoló szerekkel.
Az inhalált kortikoszteroidok ma az asztma bronchiale kezelésének legfontosabb elemét jelentik: a terápiás eljárások évtizedekkel ezelőtti forradalma megszelídítette a betegséget, ám sok kezelendő panasz továbbra is fennmaradt, ami létjogosultságot ad a további asztmakutatásoknak. Ígéretes kísérletek folynak olyan kortikoszteroidokkal, amelyek segítségével a szteroid káros mellékhatásait képesek leszünk leválasztani a gyulladáscsökkentő mechanizmusról. Az astma bronchiale egyes fenotípusainak „gyógyszer-rezisztenciáját”, egyes antiasztmatikumok mellékhatásainak eltérő gyakoriságát a betegség genetikai heterogenitása okozza. Ahogy a farmakogenomikai vizsgálatok költsége csökken, úgy válik majd egyre hozzáférhetőbbé az „egyéni farmakoterápia” az asztma terápiájában.
A COPD incidenciája világszerte meredeken nő. Gyógyszerei jelenleg főként antiasztmatikumok, jóllehet a légúti gyulladás mechanizmusa itt más, mint asztmában. Az újabb vizsgálatok fényében a COPD nem szemlélhető kizárólag a légzőszerv betegségeként, inkább általános gyulladásos szindrómaként értelmezendő, ezért a jövőben az új gyógyszerek térnyerése nyomán a kezelési stratégia megváltozása várható: az új, elsősorban antikolinerg hörgtágítók mellett a kardiovaszkuláris medicina gyógyszerei is a COPD-terápia részévé válnak.
A magyar tüdőgyógyászat jövőbeni fejlődésében még két tényezőt kell megemlítenem: remélem, hogy belátható időn belül Bécsből Magyarországra hozhatjuk a tüdőátültetést. A másik fontos fejlődési irány az éjszakai légzészavarok feltérképezése és kezelése: az alváshoz kapcsolódó légzészavarok diagnosztikájában és kezelésében itthon – a nemzetközi gyakorlattal összehasonlítva – a tüdőgyógyászat és a kardiológia részvétele szerény, ami jelentősebbé válhat a jövőben.
PROF. DR. BÖSZÖRMÉNYI NAGY GYÖRGY, a Tüdőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke

Hatékonyabb gyógyszerek, kevesebb mellékhatás
A vezető gyógyszercégek kutatásaiból az látszik, hogy a következő évek gyógyszeripara alapvetően két fronton hozhat áttörést: az egyik a nanotechnológia alkalmazásának, a másik a farmakogenetikának, a gyógyszerfelhasználás és a genetika összekapcsolódásának lesz az eredménye.
A nanotechnológia térhódításával olyan technológiai és gyógyszerkémiai fejlődésnek lehetünk tanúi, amelyek révén a korábbiakkal szinte össze sem vethető pontossággal vagyunk, illetve leszünk képesek megcélozni szerveket, sejteket. Ezáltal lehetővé válik, hogy a hatóanyagokat az eddigieknél gazdaságosabban használjuk fel, azaz pontosan célozva, kisebb mennyiséggel is azonos eredményt tudunk majd elérni úgy, hogy közben a mellékhatások számottevően csökkenhetnek, egyes esetekben szinte meg is szűnhetnek. A nanotechnológia elsősorban a daganatgyógyászatot forradalmasíthatja, ám áttörést hozhat olyan idegrendszeri megbetegedésekben is, mint az Alzheimer-kór.
Tudjuk, hogy genetikai alapon alakulnak ki azok az enzimrendszerek, amelyek a gyógyszerek lebontásáért – annak folyamatáért és mértékéért egyaránt – felelősek. A betegek között nagy különbségek vannak: ugyanaz a hatóanyag egyik páciensnél másfél óra alatt fejti ki hatását, másnál előfordulhat, hogy az átlagosnál kétszer tovább húzódik el ez a folyamat. Már ma is léteznek olyan indikátorok, amelyek alapján mérni tudjuk bizonyos enzimcsoportok működését, képesek vagyunk tipizálni a pácienseket aszerint, hogy a kezelésükre alkalmazott gyógyszerektől konkrét esetben milyen eredményt s mennyi idő alatt várhatunk. Ha ez az általános gyakorlat része lesz, pontosabbá válhat a készítmények adagolása, elkerülhetők az alul- és a túldozírozásból adódó mellékhatások.
Egyes gyógyszercégek az Egyesült Államokban már klinikai szinten is alkalmaznak olyan szűrőmódszert, amellyel a vércukorszint méréséhez hasonló eljárással, egyetlen csepp vérből, ambulánsan ki tudják mutatni bizonyos enzimcsoportok aktivitását. Így lehetővé válik egy hatóanyag adott betegben megjelenő hatásának a mainál pontosabb prognosztizálása. Ez a betegek gyógyszerbeállítását gyorsítja, a felesleges próbálkozások elkerülésével gazdaságosabbá teheti a gyógyszeres kezelést. Az általános klinikai gyakorlat ettől még távol áll, ám a tendencia világosan kirajzolódik: a nemzetközi gyógyszerészeti kongresszusokon rendre bemutatott, a kezdetekben speciális, s csak rendkívül ritka esetekben alkalmazható eljárások egyre általánosabban használható módszerekké finomodnak. Úgy vélem, tíz év múlva ezek a ma még olykor csak érdekes kísérletnek tartott eljárások már a mindennapos rutin részeként jelenhetnek meg.
DR. TÉLESSY ISTVÁN, a Gyógyszerellátási, Gyógyszerészeti Szakmai Kollégium elnöke

Megelőzni a visszafordíthatatlan agykárosodást
A klasszikus neurológia fő célja az idegrendszeri károsodások lokalizációja volt, a diagnosztika mellett a gyógyítás háttérbe szorult. A képalkotó eljárások, a CT és az MRI robbanásszerű fejlődése a lokalizáció kérdését az esetek döntő többségében „egy gombnyomással” megoldja, azonban a kimutatható eltérés patológiai természetének megítéléséhez továbbra is nélkülözhetetlen a precíz anamnézisfelvétel, a fizikális vizsgálat, az orvos korszerű szaktudása és tapasztalata. A felgyűlt neurológiai- klinikai tapasztalatok, a randomizált kontrollált vizsgálatok eredményeinek a korszerű neuroradiológiai és idegsebészeti technikákkal történő kombinációja korábban elképzelhetetlen eredményességű kezelési lehetőségeket biztosít. Az epilepsziás betegek egy részében például az epilepsziás góc pontos lokalizálásával, majd annak kioperálásával rohammentesség, az esetek egy részében az epilepszia gyógyulása érhető el. Jelenleg a temporális epilepsziára igaz ez a megállapítás, de a fejlődés valószínűleg más lokalizációjú epilepsziák kezelésében is hasonló eredményességű beavatkozásokat tesz majd lehetővé.
A következő években nagy változást hozhat a – gyógyszerrel kezelhetetlen, előrehaladott Parkinson- kórban már ma is eredménnyel alkalmazott – mély agyi stimulátorok szélesebb körű felhasználása. Egyik ilyen terület lehet a krónikus fájdalmak kezelése: a gerincvelő-stimulátorokkal már kedvező előzetes tapasztalatok vannak. Ugyancsak jelentős előrelépést hozhat újabb gyógyszerek megjelenése, itt a neurodegenerációt lassító-megelőző neuroprotektív szerek megjelenése hozhat áttörést.
A jövő másik útja az „egyénre szabott” terápiák kialakítása. A randomizált kontrollált vizsgálatok statisztikailag megbízhatóan szétválasztják a hatásos szereket a hatástalanoktól, a biztonságosat a veszélyestől. A statisztikai igazság azonban még nem garantálja, hogy az adott kezelés az adott egyénben is hatásos és biztonságos. Utóbbi jelentősen függhet a beteg genetikai adottságaitól: egyre több adat utal arra, hogy önmagukban nem „kórokozó” minimális génvariációk (polimorfizmusok – SNP) jelentősen befolyásolhatják az egyéni reakciókat. Nincs távol az idő, amikor ezek figyelembevételével fogunk terápiák mellett – vagy akár ellen – dönteni.
A gyógyítás eredményességének javulása nemcsak az orvostudomány fejlődésén, a kutatókon és az orvosokon múlik, hanem a betegeken is. Amíg ugyanis például szívinfarktus gyanúja esetén az emberek jó része azonnal mentőt hív, addig az agyi vérkeringési rendellenességek tüneteit – zsibbadás, bénulás – kevesen ismerik fel időben, gyakran várnak arra, hogy a panaszok elmúljanak, miközben az agykárosodás viszszafordíthatatlanná válik. Felvilágosító kampányra van szükség, hogy minél többen megtudják: agyi vérkeringészavarok esetén „time is brain”, azaz ha nem vesztegetjük az időt, az agy is menthető.
PROF. DR. KOMOLY SÁMUEL, a Neurológiai Szakmai Kollégium elnöke

Szubspecialitások az idegsebészetben
Noha az idegsebészet rendkívül kicsi szakma, az utóbbi időszakban több szubspecialitása is kirajzolódott, amelyek külön fejlődési úton járnak.
A diagnosztikai és terápiás eljárások fejlődésével nagy remények fűződnek az onkológiai ellátás forradalmához, amelynek révén az egész daganatsebészeti filozófiát átalakító ugrás is bekövetkezhet. Nem mindegy, hogy az agydaganatos betegek milyen stádiumban kerülnek hozzánk, idegsebészekhez. A genetikai szűrések elterjedése lehetővé teszi a rizikócsoportok behatárolását, a képalkotó diagnosztika révén pedig már a tünetmentes stádiumban felfedezhetők olyan elváltozások, amelyek ma még rejtve maradnak előttünk. A diagnosztikusok képesek lesznek szövettani prognózis felállítására, így még a metszés előtt a kockázatok és a kilátások mérlegelésével pontosan és intelligensen meg lehet tervezni a beavatkozást. Belátható időn belül elérhetővé válnak azok a funkcionális képalkotó eljárások is, amelyek révén egyénre szabott agytérképek állhatnak rendelkezésünkre, s az agyfunkciók mellett a rostok pontos lefutását is modellezni tudjuk. A műtét közbeni „real time” navigációt a tökéletesedő intraoperatív UH és MR segítik majd, bár utóbbi készülék az óriási költségek miatt előnyei ellenére egyelőre várhatóan kisebb szerephez jut, mint az ultrahang.
Óriási jövő előtt áll a funkcionális idegsebészet: a technikai előrehaladás elérte azt a szintet, amely lehetővé teszi a neuromoduláció mind szélesebb körű alkalmazását. A páciens egy pacemakerhez hasonló eszköz segítségével folyamatosan modulálhatja idegrendszerét, azaz önmaga képes lesz arra, hogy karbantartsa mozgászavarait vagy csökkentse fájdalmát. A funkcionális idegsebészet a pszichiátriát is forradalmasíthatja, emellett szerepe lehet akár a magas vérnyomás kezelésében is. Az utóbbi évek változásai azt sejtetik, hogy a gyermekidegsebészetben is várható bizonyos áttörés. Elég csak azt említeni, hogy immáron nem invazívan mérhető a koponyaűri nyomás, s meg lehet tervezni a szükséges terápiát. A hidrokefalusz kezelésében a jó minőségű endoszkópoknak köszönhetően ma már a betegek harmadánál egyszeri beavatkozással ki lehet váltani a söntöt, a kívülről állítható szelepek révén pedig reoperáció nélkül van mód a beavatkozásra. Jelentős átalakulásnak vagyunk szemtanúi a vaszkuláris kórképek terápiájában is: a betegségeket egyre hatékonyabban uraljuk. Jól mutatja ezt az aneurizma és az angioma sebészete is. Az angioma jó példája az interdiszciplináris filozófia gyakorlati megvalósulásának, hiszen az elért sikerek a sugárterapeuta, az idegsebész és az érsebész együttműködésének eredményei. Ugyancsak a szakmák együttműködésén alapul a degeneratív gerinckórképek komplex ellátása is. A tudományos kongresszusokon a kiállítók többsége a gerincbetegségekre kínál alternatívákat, e mennyiségi halmozódás minőségi változásokkal is kecsegtet.
PROF. DR. BOGNÁR LÁSZLÓ, az Idegsebészeti Szakmai Kollégium elnöke

A rehabilitáció egyszerre orvosi és szociális kérdés
A rehabilitációhoz való hozzáférhetőség Magyarországon az utóbbi 15 évben javult: nőtt az orvosi kapacitás, javult a segédeszközök választéka, több olyan rehabilitációs eljárás vált itthon is elérhetővé, amely korábban csak külföldön volt hozzáférhető.
A rehabilitáció csaknem valamennyi orvosi szakmához kötődik. A baleseti sérültek, a szív- és érrendszeri betegségben vagy más krónikus szomatikus és pszichés betegségben szenvedő emberek, látás- és halláskárosultak között sokan szorulnak orvosi rehabilitációra. A rehabilitáció minőségét és eredményességét nemcsak a terápiás lehetőségek és a rehabilitációs eszközök adott szintje szabja meg, hanem az is, hogy milyen környezetben és szociális adottságok között él a fogyatékos ember.
Az alapszakmák fejlődése nagy hatással lesz a mi munkánkra is. A műtéti technikák, a sebészet egyes ágainak fejlődése remélhetően azt eredményezi, hogy több lehetőség nyílik a beteg vagy sérült szervet funkciójában megtartó beavatkozásokra, és kevesebb ember kényszerül maradandó fogyatékosként élni. Ezzel párhuzamosan a gyógyászati és rehabilitációs segédeszközök további fejlesztése is várható, amelyekkel nagyobb önállóságot, jobb életkörülményeket biztosíthatunk a fogyatékos embereknek. Mindebben a miniatürizáció és a számítástechnika fejlődése is sok reményre adhat okot.
DR. KERTÉSZ GYÖRGYI, a Rehabilitációs Szakmai Kollégium elnöke

Több idős ember, kevesebb gyógyszermellékhatás
Az öregedés progresszív, univerzális és irreverzibilis folyamatok összessége, melyek érintik a molekulákat (DNS, proteinek, lipidek), a sejteket és az egész szervezetet. Az időskor betegségeit annak ellenére meg kell különböztetni magától az öregedéstől, hogy az öregedés olyan változásokat idéz elő, amelyek az időskorban előforduló betegségek valószínűségét növelik. Az idősek számának növekedésével új betegségek és korábban nem tapasztalt problémák jelennek meg az egészségügyben és a társadalomban, a következő időszakban ezek egyre erősödnek.
Az öregedés kialakulásának biológiai és élettani folyamatai egy genetikusan programozott mechanizmus és a környezetből származó hatások interaktív összességének következtében jönnek létre. A programozott genetikai és az anyagcserével összefüggésben lévő változások legtípusosabb megnyilvánulásai a kromoszómák telomerrégiójának rövidülése, az immun- és hormonrendszerek változásai, a nem enzimatikus glükoziláció, a mitokondriumok oxidatív foszforilációja során létrejövő szabadgyökképződés. Az öregedés kialakulásában a következő környezeti tényezők játsszák a legfontosabb szerepet: a különböző sugárzások, kémiai toxinok, fémionok, a szabad gyökök. A maximálisan elérhető és a várható élettartam befolyásolásához a fenti folyamatok ismerete mind a gyógyító orvosnak, mind az orvosbiológus kutatónak feltétlenül szükséges, ebben az átfogó interdiszciplináris kutatások révén a jövőben várható előrelépés és fejlődés.
 Az öregedéssel kapcsolatos neurológiai zavarok még az egyébként fizikailag egészséges idősek esetében is számosak. Az agy különböző területein a neurotranszmitter dopamin, acetilkolin, norepinefrin, GABA és szerotonin mennyisége csökken az öregedés során. A terápia és a gyógyszerek meg-választásában sajátos szempontok érvényesülnek időskorban. A gyógyszermellékhatások és kölcsönhatások életkorral járó halmozódása miatt az egyes készítmények kiválasztása nagy körültekintést igénylő feladat – a farmakokinetika és farmakodinamika időskori módosulásai komoly kutatási feltételt igényelnek. A jelenleg folyamatban lévő fejlesztések nyomán a gyógyszerezési protokollok változása várható, kevesebb lesz a mellékhatás és a gyógyszerek jobban segítik majd az életminőség jobb és hosszabb megtartását.
A betegségek jellemzői idősés aggkorban: a multimorbiditás, a kórfolyamatok interakciói, a regeneráció elégtelenné válása. Az elkövetkezendő évtizedben feltétlenül szükséges az öregedés biológiai és élettani vonatkozásainak, neurobiológiájának tudományos vizsgálata. A páciensek által is megélhető változásoknak ugyanakkor előfeltétele az egészségügyi és szociális ellátás határterületeinek, valamint a rehabilitáció lehetőségeinek, határainak feltérképezése és biztosítása.
DR. ZÖLLEI MAGDOLNA, a Geriátriai Szakmai Kollégium elnöke

Reumatológia: a beteg a kezelés aktív részese
A klinikai reumatológia háromirányú differenciálódást mutat, ezért a szakterület fejlődési lehetőségeit taglalva az immunológiai alapkutatások jelentőségéről, a belgyógyászati határterületen mozgó csontbetegségek kezeléséről és a rehabilitációról mindenképp kell szólni.
Az immunológiai kutatások következtében számos biológiai terápia kerül át a kísérleti stádiumból a gyakorlatba, s ahogyan a géntechnológia alkalmazásával egyre több fehérjemolekulát lesznek képesek előállítani a kutatók, ez a kör robbanásszerűen bővül. Az antagonisták iparszerű gyártása áttörést jelent, mert eddig nem ismert lehetőségeket teremt a sokízületi gyulladások és a pikkelysömör kezelésében. Ezeknek a terápiáknak ugyan komoly anyagi vonzataik vannak, ám a forrásokat befektetésnek kell tekinteni: egyrészt az új módszerek kiválthatják a nem bizonyított hatékonyságú, gyakran felesleges terápiákat, másrészt a célbetegek pontos kiválasztásának és a betegség korai stádiumban történő kezelésének lehetősége hosszú távon is megtérül, hiszen csökkenti a kezelés időtartamát, a betegség természetrajzának megváltoztatásával pedig a páciens jóval hosszabb ideig élhet jó életminőségben, munkaképesen.
A csontritkulás kezelésében ma abszolutizálják a csontsűrűség mérésén alapuló diagnózist és terápiát. A diagnosztika fejlődésével a jövőben a jelenleginél sokkal jobb hatékonysággal és találattal lehetünk képesek meghatározni a törési kockázatot, ehhez kapcsolódva pedig a kémiai vegyületek mellett-helyett előtérbe kerülhetnek a biológiaiválaszmódosítók, a hormonkezelések, amelyek révén képesek leszünk befolyásolni a csontfejlődést elősegítő, illetve a sorvadást gátló faktorokat.
A reumatológiai gyógykezelésben nem választható el egymástól az aktív kezelés és a rehabilitáció: a két terápiának párhuzamosan, egymást kiegészítve kell folynia. A jövőben a mozgásszervi rehabilitáció új alapokra helyeződik: egyre fontosabbá válik, hogy egyedileg, egyénre szabottan megtervezett, bizonyítottan hatásos kezelésben részesüljön a páciens. Magam a gyógyvizes terápiák klinikai és pszichoszociális hatásainak tudományos szintű bizonyítását látom a balneológia, azaz az orvosi hidrológia legfontosabb fejleményének. A meleg ásványvizek bizonyított hatása a fájdalomcsillapítás. A részletes igazolás azért is szükséges, mivel a felmérések jelentős része szerint melegvízzel és megfelelő tornával a gyógyvíz hatásainak nagy része reprodukálható.
Előtérbe kerülnek olyan korszerű, egy-egy rehabilitációs csoport által menedzselt terápiák, amelyek a beteget a gyógykezelés aktív részesévé teszik. Mindennek ugyanakkor fontos előfeltétele, hogy a finanszírozás betegkövetővé váljon, azaz az egészségbiztosító a gyógykezelésben és a rehabilitációban valóságosan felmerülő költségeket térítse meg, s tekintse e forrásokat hosszú távú befektetésnek.
 DR. HODINKA LÁSZLÓ, a Reumatológiai és Fizioterápiás Szakmai Kollégium elnöke

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
B.Papp László
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink