2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Segítséget ajánlott Németországnak több EU-s tagország

Felajánlotta Németországnak kórházi ápolásra szoruló betegek átvételét több európai uniós tagország, hogy sikerüljön megőrizni a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt vészesen megterhelt német egészségügyi rendszer teljesítőképességét. Nemzetközi kitekintés.

A Der Spiegel német hírmagazin felidézte, hogy a járvány első három hullámában Németország vett át intenzív ellátásra szoruló betegeket több országból, köztük Olaszországból és Franciaországból, Portugáliában pedig német katonaorvosok segítették a helyi kollégákat, amikor az év elején túlterhelődött az ellátórendszer. A negyedik hullámban Németország a támogatás viszonzására számíthat, számolt be Annegret Kramp-Karrenbauer ügyvezető védelmi miniszter a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek keddi egyeztetésén. Ismertette, hogy Franciaország a határvidéken fekvő tartományokból, Baden-Württembergből, Rajna-vidék-Pfalzból és a Saar-vidékről venne át betegeket, Portugália intenzív terápiás szakorvosokat küldene, és Olaszország is kész segíteni.

Olaszország már vett is át betegeket, egyelőre kettőt, Bajorországból. Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) régióban helyezték el őket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap egyik szerdai jelentése szerint egyikük már elhagyhatta a kórházat és hazatért. A bajorországi Erding járás betegek átvétele helyett azt kéri Dél-Tiroltól, hogy egészségügyi személyzettel támogassa a munkájukat. Ezt a kérést azonban az olasz partnerek nem tudják teljesíteni, mert nincs elég emberük, írta a FAZ.

Németországban nem egységes a járványhelyzet. Az északi és a nyugati tartományokban még bírja a terhelést az ellátórendszer, keleten és délen viszont egyre több kórházban telnek meg az intenzív osztályok. Ezért már száznál is több beteget helyeztek át az országon belül, például Bajorországból Hamburgba és Schleswig-Holsteinba. Súlyos a helyzet Türingiában is. A tartományi kórházak intenzív osztályai közötti együttműködést irányító orvos, Michael Bauer szerdai nyilatkozatában kiemelte, hogy a sok koronavírusos beteg miatt el kell halasztani műtéteket, például daganatos betegek és szívbetegek tervezett operációit.

A várólistára szorulóknak ez adott esetben akár halált vagy a reméltnél sokkal rosszabb prognózist is jelenthet. Daganatos betegek éveket veszíthetnek az életükből, ha nem operálják meg őket időben. Így a koronavírus-járvány miatt "olyan orvoslásra kényszerülünk, amilyent valójában nem szeretnénk végezni", mondta Michael Bauer a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak.

Azzal kapcsolatban, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) következtében intenzív osztályra kerülő emberek többsége nem rendelkezik a Covid-19-től védő oltással, megjegyezte, hogy a válsághelyzet "a valóságot makacsul tagadó" emberek révén állt elő.

Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) szerdai adatai szerint 4690 embert ápolnak a vírus okozta betegség (Covid-19) miatt a németországi intenzív osztályokon. Ez ugyan bő ezerrel elmarad a járvány második hullámának legnehezebb szakaszában, tavaly karácsonykor mért 5762-es csúcstól, de 690-nel több az egy héttel korábbi 4070-nél. A kimutatás szerint országszerte 22 219 intenzív ágyat üzemeltetnek, és ezek nagyjából 10 százaléka, 2301 ágy nem foglalt. Ugyanakkor az utóbbi napokban enyhült a járvány. Az adatok arra utalnak, hogy megkezdődhetett a hullám tetőzése. Ezt jelzi, hogy a legfontosabb mutatók között számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság - az egy hét alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma - a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi és szerdai kimutatása szerint is csökkent, így 442,9-en áll. A csúcs 452,4 volt, hétfőn regisztrálták.

Aggodalmat okoz azonban az omikron nevű vírusváltozat terjedése. Eddig országszerte húsznál kevesebb esetben mutatták ki az új variánst. A fertőzöttek többsége a közelmúltban járt Dél-Afrikában, ahol az új variánst először azonosították.  A SARS-CoV-2 összes változatát együttvéve az utóbbi 24 órában 67 186 ember szervezetében mutatták ki a vírust az RKI szerdai jelentése szerint. Ez minimális - 0,4 százalékos - növekedés az egy héttel korábbi 66 884-hez képest. Az utóbbi hetekben rendre jóval nagyobb, legalább tízszázalékos növekedést jegyzett fel az intézet. Az új esetekkel együtt 5 903 999 fertőződést regisztráltak a járvány tavaly tavaszi kezdete óta. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 446 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 101 790-re emelkedett Németországban.

*

Franciaország szombattól újból engedélyezi a dél-afrikai térség tíz országából a repülőgépjáratokat, amelyeket a koronavírus új, omikron elnevezésű variánsának terjedése miatt korlátozott. Párizs azonban szigorú feltételekhez köti az enyhítést: kizárólag francia és uniós állampolgárok, valamint a légi személyzet és diplomaták közlekedhetnek e térség és Franciaország között.

Gabriel Attal kormányszóvivő a szerdai kormányülést követően bejelentette, hogy a dél-afrikai országokból beutazókat a repülőtéren letesztelik, pozitív eredmény esetén tíz, negatív eredmény esetén pedig hétnapos karanténra kötelezik őket. A kötelezettség megszegése 1000-1500 eurós pénzbírságot von maga után.

Franciaország pénteken hét dél-afrikai ország (Dél-afrikai Köztársaság, Namíbia, Lesotho, Botswana, Eswatini, Zimbabwe és Mozambik) irányából függesztette fel a repülőjáratokat, majd Malawiból, Zambiából és Mauritius szigetéről is. 

A kormány a tíz ország számára újfajta, skarlát színű kategóriát hoz létre a kockázatosnak besorolt országok sorában. Ezekbe az államokba nem engedélyeznek sem hivatalos célú, sem turisztikai jellegű látogatást, ahogyan a családlátogatást és a tanulmányutakat is átmenetileg felfüggesztették. A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy az Európai Unió területén kívülről érkezőknek ezentúl 48 óránál nem régebbi, negatív PCR-tesztet kell bemutatniuk a Franciaországba történő belépéskor, még akkor is, ha be vannak oltva a koronavírus ellen. Az uniós országból érkezőknek továbbra is az európai védettségi igazolást kell bemutatniuk, a be nem oltottak negatív tesztje nem lehet 24 óránál régebbi.

Gabriel Attal elárulta, hogy a kormányülésen felmerült a kérdés, hogy nem kellene-e az oltással rendelkezőktől is megkövetelni a  negatív tesztet. A francia kormány európai együttműködést sürget a kérdésben, és a kormányszóvivő tájékoztatása szerint a döntés még a héten megszülethet.

Franciaországban a kutatások alapján még nem bizonyított a koronavírus omikron nevű változatának megjelenése, de a kormányszóvivő szerint már 13 gyanús esetet vizsgálnak. A fertőzések napi esetszáma az elmúlt három hétben gyors emelkedésnek indult: míg a múlt hét végén 17 ezer volt a napi átlag, az elmúlt hét napban már csaknem 30 ezer, kedden pedig több mint 47 ezer volt a vírusfertőzéssel diagnosztizáltak száma, amire tavasz óta nem volt példa. A 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek országos átlaga 306 fő, az egy héttel ezelőtti 190-hez képest. A kórházba kerülők száma is emelkedik, az elmúlt hét napban negyven százalékkal több betegfelvétel történt, mint a megelőző héten: a 10 ezer kórházban ápolt fertőzött közül 1800 állapota súlyos a két hónappal ezelőtti ezerhez képest.

Az oltásra jogosultak 90 százaléka felvette a koronavírus elleni oltás legalább első adagját, ez a teljes lakosság 77 százalékának felel meg. Mindkét adagot a teljes lakosság 75 százaléka kapta meg. A harmadik oltás kampánya szombaton kezdődött a 18 éven felüliek számára.

*

A koronavírus újabb, a korábbinál fertőzőbbnek tartott variánsának megjelenésével eljött az ideje, hogy az Európai Unió elgondolkodjon a kötelező védőoltás elrendeléséről, jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben szerdán. Ursula von der Leyen a koronavírus-járvány újabb hullámának összehangolt tagállami kezelését célzó bizottsági megközelítés ismertetésekor elmondta, hogy véleménye szerint uniós szintű megbeszélésre van szükség a koronavírus elleni kötelező beoltásról és arról, miként ösztönözhető a védőoltás beadása, ugyanis az EU 450 milliós lakosságának egyharmada még mindig beoltatlan. Hangsúlyozta ugyanakkor: a vonatkozó döntés meghozatala nemzeti hatáskörbe tartozik.

A bizottsági elnök kijelentette: a koronavírus omikron nevű változata jelentette kihívás "versenyfutás az idővel", ezért arra szólította fel a tagállamokat, hogy a remény feladása nélkül készüljenek fel a legrosszabbra. "Készülj a legrosszabbra, de reméld a legjobbat" - fogalmazott, és hozzátette: a tudósok szerint a teljes beoltottság, valamint az emlékeztető oltás biztosítja a lehető legerősebb védelmet a koronavírussal szemben. Kiemelte: az omikron variáns megjelenése, valamint a gyorsan, különösen a beoltatlanok körében emelkedő esetszámok miatt újra nyomás nehezedik az egészségügyi ellátórendszerekre, és ez sürgős és határozott fellépést tesz szükségessé. Az Európai Bizottság ezért azt javasolja, hogy az EU-nak és a tagállamoknak továbbra is közös stratégiát kell alkalmazniuk, hogy korlátozzák az omikron variáns bejutását EU-ba, rendszeresen, napi szinten felülvizsgálva az alapvetően szükséges utazási korlátozásokat.

Az Európai Uniónak és a tagállamoknak készen kell állniuk minden szükséges ellenőrzés bevezetésére. A tagállamoknak a beoltatlan lakosságot célzó kampányokat kell indítaniuk az oltásra jogosult összes korcsoportban, és célzott nemzeti stratégiát kell alkalmazniuk a védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság kezelésére. A vírussal - többek között az omikron variánssal - szembeni magas szintű védelem fenntartása érdekében a tagállamoknak minél előbb meg kell kezdeniük az emlékeztető oltások beadását, méghozzá a legveszélyeztetettebb csoportokkal kezdve - közölte.

A tagállamoknak célzott és arányos óvintézkedéseket és korlátozásokat kell bevezetniük a vírus terjedésének korlátozására. Az omikron variáns megjelenése miatt az év végi ünnepek kapcsán különös figyelmet kell fordítaniuk a társas érintkezésre vonatkozó egyedi intézkedések alkalmazására és a velük kapcsolatos tájékoztatásra. Végre kell hajtaniuk a szabad mozgással kapcsolatos felülvizsgált megközelítést, mely szerint az uniós védettségi igazolvány érvényességi ideje egységesen 9 hónap.

A bizottsági javaslatot ismertetve Ursula von der Leyen végezetül hangsúlyozta, hogy az EU-nak és a tagállamoknak fel kell gyorsítaniuk az oltóanyagok megosztását, hogy 2022-re elérhető legyen a 70 százalékos globális átoltottság.

*

A világon 263 532 223 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 224 7978 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink