hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Saját zsebből tömetik a fogaikat a fiatalok

Több mint egymilliárd forintot költöttek fogorvosi vizsgálatra, szolgáltatásokra és termékekre 2021 első félévében az OTP Egészségpénztár tagjai – derült ki a pénztár legfrissebb eredményeiből.

Már 2019-ben megfigyelhető volt, hogy a 16-30 éves korosztály egyre nagyobb hangsúlyt fektet a megelőzés fontosságára, tavaly pedig már ugyanez a korosztály közel négyszer többet költött fogászati szűrésekre.

Sokan azt hihetik, ha nincsen semmilyen fogászati panaszuk, akkor nem is kell fogorvoshoz fordulniuk. Azonban ez koránt sincs így. Ahhoz, hogy elkerüljük fogaink elvesztését, a fájdalmas ínybetegségeket és egyéb fogászati problémákat, a megelőzés és a rendszeres ellenőrzés elengedhetetlen. A tendencia szerencsére azt mutatja, hogy saját fogaik egészségére továbbra sem sajnálnak költeni a magyarok, hiszen az OTP Egészségpénztár tagjai körében még mindig ez az egyik legnépszerűbb szolgáltatás típus.

Az elmúlt félévben az egészségpénztári tagok több mint 1 milliárd forintot fordítottak fogorvosi vizsgálatokra, szolgáltatásokra és termékekre, ami arányaiban meghaladja a tavalyi féléves költések összegét. Az eredményekből megfigyelhető, hogy a 16-30 éves korosztály is egyre tudatosabb, ha a saját egészségéről van szó. Ezt bizonyítja az is, hogy 2019-hez képest tavaly közel megnégyszereződött a fogászati szűrésre fordított összeg. Szintén növekedett a fogorvosi szolgáltatásokra költött éves összeg a korosztály körében, 2020-ban 16,5 millió forinttal fordítottak erre többet pénztári kártyájuk terhére, mint az azt megelőző évben.

„Örülünk neki, hogy tagjaink egyre több OTP Egészségpénztári szolgáltatást fedeznek fel és egyre nagyobb számban használják ki az adó-visszatérítésben rejlő lehetőségeket. Azt látjuk, hogy egyre több fiatal ismeri fel az egészségügyi öngondoskodás fontosságát, ami kifejezetten nagy siker a számunkra. Bízunk benne, hogy ők is hosszútávú partnerként tekintenek majd ránk és velünk tartanak az egészséges életmód megteremtése felé vezető úton”mondta Kovács Tamás Attila, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.

Amennyiben a fogsor javítása érdekében gyógyászati segédeszközre van szükség, ennek költsége szintén elszámolható az egészségpénztári megtakarítások terhére. Nem meglepő így, hogy a fogszabályozásra költött összeg évről évre nő, az idei első félévben közel 14 millió forintnál jár és várhatóan ez a szám még növekedni fog az év végére. A fiatalok mellett, akik egyre többet költenek foguk egészségére, az idősebb korosztály körében is megfigyelhető a tudatosság. A fogtechnikusok által használt fogtechnikai eszközökre, melyeket főként fogpótláshoz használnak (csavar, protézis) például elsősorban a 41-70 éves korosztály tart igényt, amire idén eddig 7 millió forintot fordítottak.

(forrás: OTP Egészségpénztár)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Ritka betegségek, diagnosztikai kihívások

    Egy-egy betegség diagnosztizálása az orvost nehéz feladat elé állíthatja. A kihívás komoly, hiszen gyógyító...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...