hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Roska Botond vezetésével indul kutatás

300 millió forint támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Élvonal – Kutatási Kiválósági Program keretében a Semmelweis Egyetem dr. Roska Botond által vezetett kutatási projektje.

„Újszerű megközelítések a látás helyreállítására és a látásvesztés lassítására” című kutatásnak három célja van: helyreállítani a vak retinák színlátását, létrehozni egy intelligens optogenetikai szemüveget, valamint megvizsgálni a ganglionsejtek pusztulásának mechanizmusát, amely a glaukóma esetén a látás elvesztésének fő oka – nyilatkozta az egyetem honlapjának dr. Roska Botond, a bázeli Institute of Molecular and Clinical Ophthalmology vezetője, a Semmelweis Egyetem vendégprofesszora és egykori hallgatója. A pályázatot az egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete koordinálja, a résztvevők között van a bázeli intézet és az egyetemi Szemészeti Klinika mellett a Femtonics Kft. is.

A pályázati támogatásból elinduló kutatás során szoros együttműködésben dolgozik majd három budapesti kutató, valamint a bázeli intézet. Mint azt dr. Roska Botond részletezte, az együttműködés résztvevői dr. Szabó Arnold, a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének egyetemi tanársegédje, a Retina Laboratórium vezetője, dr. Rózsa Balázs, a Femtonics Kft. alapító tulajdonosa, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet munkatársa, valamint dr. Nagy Zoltán Zsolt, az egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója. “A Semmelweis Egyetem anatómiai intézetében elektrofiziológiai és molekuláris kísérleteket végzünk emberi post mortem retinán. A Femtonics legkorszerűbb 3D két-foton mikroszkópjaival fogunk optikai kísérleteket végezni emberi retinákon a Femtonics létesítményeiben. A molekuláris eszközöket a bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézetben (IOB) fejlesztjük. A három budapesti szakember szorosan együttműködik majd az IOB munkatársaival” – fejtette ki a kutatásvezető.

Dr. Roska Botond kiemelten fontosnak tartja a hazai szakemberekkel való együttműködést. „Dr. Szabó Arnold találta fel azt a módszert, amellyel az emberi retina post mortem (vagyis a halálozást követően is) 14 héten át életben tartható, és ez a módszer dr. Rózsa Balázs által készített világelső 3D két-foton lézermikroszkópokkal és dr. Nagy Zoltán Zsolt szemészeti betegségekkel kapcsolatos szakértelmével kombinálva nagy lehetőségeket rejt magában” – fogalmazott dr. Roska Botond, aki elmondta: a munka várhatóan októberben indul, és abban bízik, hogy néhány éven belül eredményre vezet.

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink