hirdetés
2020. március. 30., hétfő - Zalán.
hirdetés

Rezidens vágy: havi kétszáz fix

A rezidenseknek tett gesztusok néhány hónap türelmi időt adtak a döntéshozóknak. Megnyugvásra azonban semmi ok, az orvosegyetemisták árgus szemmel figyelik, megtörténnek-e azok a lépések, amelyek itthon tartják őket.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Papp Magor szerint a közvélemény legfeljebb az orvosi ellátás romlásából érzékelheti az egészségügy egyre fokozódó demoralizálódását. A fiatalok ebben már nem akarnak részt venni, inkább veszik a kalapjukat.

A négy orvosegyetemen idén összesen 663-an fejezték be tanulmányaikat, s nem minden tanulság nélküli jelzés, hogy 15 százalékuk a diploma átvétele után eltűnt a kezdőket monitorozók szeme elől. Ők azok, akik itthon már meg sem kezdték szakképzésüket, bár az is meglehet, máshol sem, döntő többségük rögtön hátat fordított a gyógyító munka lehetőségének. További 13 százalékuk Ph.D. tanulmányokba fogott, ami akár azt is jelentheti: a rosszul fizetett, tisztázatlan elvárásokkal, sokszor egymásnak ellentmondó koncepciókkal, a XIX. századból itt ragadt alá-fölérendeltségi viszonnyal terhelt betegellátás helyett a tudományos pálya irányába hátrálnak.

Nyertesek és vesztesek

Úgy tűnik, mégsem lett nagy botrány abból, hogy a szakképzés szervezeti rendszerének átalakításakor – amelynek súlypontja néhány szakma kivételével egyértelműen a kórházakra tevődött át – egy évfolyamnyi fiatal doktorral számoltak kettő helyett. Az egyik csapatot azok alkotják, akik most ősszel fejezték be egyetemi keretek között zajló két éves törzsképzésüket, a másikat pedig a diplomájukat idén átvevők, akik – a megváltozott rendelkezéseknek megfelelően –, már ezt az időt is kórházi állományban töltik. Ez alól csupán a háziorvosnak jelentkezők, valamint a kis létszámú szakmákba készülők – mint például az arc- és állcsontsebészet, mikrobiológia, igazságügyi orvostan – kivételek, akik az egyetemek központi gyakornoki keretében folytatják tanulmányaikat. Az utóbbiak idén összesen 116-an vannak, közülük 90-en készülnek háziorvosnak. A két évvel ezelőtt végzettekről viszont semmit sem tudni, óvatos becslés szerint 25 százalékuk már külföldön van.

A kórházak 665 állást hirdettek meg, ebből 348-at a 17 hiányszakma valamelyikében, sorolja az adatokat Papp Magor. Az új rendszer egyértelmű nyertesei a megyei kórházak – például a székesfehérvári illetve szolnoki –, ahol hirtelen a korábbi rezidens létszám két-háromszorosa jelent meg. Népszerűek egyes vidéki kórházak is, ami a tapasztalatok szerint részben annak tudható be, hogy az adott településről vagy környékéről származó hallgatók orvosként is szűkebb pátriájukban akarnak megtelepedni. Emellett sokat nyom a latban, hogy a medikusok, illetve a kezdő orvosok körében milyen az adott intézmény híre, milyennek tartják az ottani szakmai közeget. A kórházvezetőknek érdemes lesz odafigyelni az utóbbi szempontra, mert például idén, miközben a közelinek egyáltalán nem nevezhető Gyula kedvelt pályázati célpont volt, a több egyetem vonzáskörzetében, földrajzi fekvését tekintve is sok szempontból igen kedvező helyen lévő Bajára viszont senki sem jelentkezett.

Igazán bajba az orvosegyetemek kerültek. A növekvő hallgatói létszám miatt nagyobb terhet jelentő oktatás, a gyógyító és a kutató munka hármasának zökkenőmentes végzése – mint kiderült – a rezidensek bevonásával volt lehetséges. A probléma nem új – hangsúlyozza a szövetségi elnök – csak éppen a korábbi szakképzési rendszer elfedte a bajt. Az egyetemek mindenképpen segítségre szorulnak.

Bizalom – limitált időre

A külföldi munkavállalás vonzereje exponenciálisan nő, az „első fecskék” – azok a barátok, évfolyamtársak akik korábban utaztak ki – húzzák maguk után a többieket. A vonzerő nagyon nagy, hiszen már nem egyedül kell megbirkózni az ismeretlennel, van kint segítség, támasz. Kritikus, nehéz pillanatban vagyunk – mondja Papp Magor –, egy teljes generáció kivár, s figyeli, mi történik az egészségügyi rendszerben, élhető körülmények alakulnak-e ki. A szakképzési rendszer módosítása és néhány kormányzati gesztus után nagy a bizakodás, de ez nem tart az idők végezetéig.

Mint mondja, ahhoz, hogy itthon maradjanak három területet kell rendbe tenni, elsőként a szakképzés minőségét. A műtétes szakmákban például legfeljebb papíron végeznek annyi operációt a fiatalok, mint amennyit a szabályok szerint kellene. Németországban ugyanakkor bizonyos számú műtét után kötelező átadni a fiataloknak a terepet – így konstruálták meg az érdekeltségi rendszert, miközben nálunk a hálapénzért folyó verseny miatt sem nagyon engedik műteni a fiatalokat. Egyre többen éppen ezért választják inkább a külföldi szakképzést. A szövetség az ilyen és hasonló jelenségek kiszűrése miatt szeretne rendszeresen visszajelzést kapni az akkreditált helyeken zajló munka minőségéről, s egyúttal monitorozni a fiatalok belső migrációját, azokat az okokat, amelyek váltásra ösztönzik, kényszerítik őket. A szaktárcához benyújtott törvénymódosító javaslatukban ennek keretrendszerét vázolták föl.

Szakmai műhelyeikben vita tárgya az is, hogy maradjon vagy változzon a szakképzés rendszere. Ehhez azonban elsőként azt kellene tisztázni, milyen kompetencia társuljon az orvosi diplomához. A rezidens szövetség meglátása szerint az egyetemről kikerülő fiatal doktoroknak annyit illene tudniuk, amennyi a háziorvosi ügyeletben, sürgősségi feladatként adódik – gyógyszerelésben és manuális készségben egyaránt. A háziorvosi ügyeletek zömét egyébként már most is a fiatalok látják el, és ezért például ehhez lehetne igazítani az egyetemi képzés gyakorlati részét.

Mi lennék, ha diplomás leszek?...

Nem azt várjuk, állítja Papp Magor a béreket illetően, hogy januártól kolbászból legyen a kerítés. Olyan megoldást várnak, teszi hozzá, amely tervezhetővé teszi az életüket. A fiatal doktorok két-három állásból szedik össze a havi megélhetéshez szükséges pénzt, s úgy érzik, nincs számukra kiút ebből a mókuskerékből. A szövetség mérése szerint a jelenlegi bérek duplájának már érdemi megtartó hatása lenne; kezdőknél ez nettó 200, szakorvosoknál 300 ezer forintot jelentene. Azokon a területeken ugyanis, ahol nagyon nagy a szakemberhiány, a piac kikényszeríti a fenti mértékét, sőt, ennél jóval magasabb fizetéseket is. Radiológusból, patológusból, altatóorvosból például akkora a hiány, hogy a kórházak hálásak, ha heti két napot vállalnak náluk – ennek megfelelő javadalmazással. Amennyiben nem történik rendszerszintű beavatkozás, akkor, ahogy egymás után „bedőlnek” a szakmák, egyesével válnak majd piaci alapúvá a fizetések.

A szövetség elnöke úgy véli, nincs benne a köztudatban, hogy a hálapénz mennyire komoly döntési tényező, amikor arról van szó, itthon vagy külföldön folytassa a friss diplomás. Egy felmérés szerint a fiatalok sokkal kevésbé hajlanak a morális kompromisszumra, amit az is mutat, hogy 93 százalékuk szerződésben vállalná a hálapénz elutasítását, ha megdupláznák a fizetésüket.

Az egészségügy demoralizált állapotban van, s ez ma már a betegellátást veszélyezteti. A morális és a szakmai színvonal egymást erősíti és gyengíti, fogalmaz az elnök, hozzátéve: a kiégési folyamat az a negyedik pillér, amiről ritkán esik szó, holott ez minden segítő szakma velejárója. Az egészségügyieknek már a főiskolán, illetve az egyetemen meg kellene tanítani azokat a stressz-feldolgozó mechanizmusokat, amelyek segítenek oldani azokat a lelki terheket, amelyeket cipelni kénytelenek. A kiégés kiábrándulással kezdődik. Egy felmérés tanúsága szerint az első- és másodéves hallgatók 98 százaléka újból orvosegyetemre jelentkezne, harmadik-negyedik évben már csak kétharmados az arány, s mire a diplomához érnek, 50 százalékuk érzi úgy, hogy rosszul döntött, amikor az orvosi pályát választotta.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink