hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Ready: a járványhelyzethez legjobban alkalmazkodókat keresik

Kreatív és a Vodafone Magyarország közös pályázatot hirdet Ready névvel, melynek célja, hogy ösztönözze, elismerje és támogassa azokat a vállalkozásokat és magánszemélyeket, akik alkalmazkodni tudtak a járványhelyzet miatt kialakult változásokhoz, és sikeresen leküzdötték kihívásaikat – „readyk”, azaz felkészültek, bármit is hoz a holnap. Az értékes tárgyi nyeremények mellett a fődíjas pályázók nagyértékű kurzus-részvétellel és tanácsadással is gazdagodhatnak, a beküldött pályamunkákat mindkét kategóriában neves zsűri értékeli majd.

Az elmúlt hónapok eddig nem látott kihívások elé állították az egész társadalmat – magánszemélyeket és az üzleti élet szereplőit egyaránt. Ezek leküzdése nagyfokú rugalmasságot és sokszor emberfeletti teljesítményt igényelt – az így megvalósított megoldásokat, szolgáltatásokat, újításokat és élettörténeteket hivatott bemutatni és díjazni a Vodafone és a Kreatív Ready elnevezésű pályázata.

Az idei év rámutatott, hogy a holnap sokszor váratlan kihívásokat tartogat. Szerencsére sokan vannak azok, akik innovatív gondolkodásukkal, rugalmas hozzáállásukkal bizonyították, hogy képesek túllendülni nehéz és váratlan helyzeteken. Készen álltak akkor, amikor gyorsan kellett lépni. A Ready pályázattal szeretnénk elismerni ezt a rátermettséget, ezért úgy döntöttünk, megosztjuk azt, ami a sajátunk: a szlogenünket. Mert a Ready most mindenkit megillet, aki sikeresen túllépett az akadályokon– mondta el Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezérigazgató-helyettese.

A Ready pályázattal szeretnénk lehetőséget biztosítani az üzleti élet szereplőinek és a magánszemélyeknek, hogy megosszák történetüket és ezáltal másokat is inspiráljanak. Legyen szó akár vállalkozásokról, akik egyik napról a másikra alakították át szolgáltatásaikat, vezettek be teljesen új megoldást vagy magánszemélyekről, akik szakmát váltottak és teljesen új területen próbálták ki magukat” – nyilatkozta Vándor Ágnes, a Kreatívot kiadó PPH Media ügyvezetője.

A szervezők a pályázatokat két – üzleti és egyéni – kategóriában várják. Üzleti pályázók részéről olyan megvalósított megoldásokkal, termékekkel, szolgáltatásokkal vagy digitális újításokkal lehet pályázni, amelyek segítettek a vállalkozásoknak, vállalatoknak működésük fenntartásában, vagy eredményeik növelésében 2020 első felében, és a cég vagy ügyfelei számára értéket teremtettek. Egyéni pályázók esetén olyan élettörténeteket várnak, amelyek a nehézségek sikeres leküzdéséről szólnak a munkahellyel és munkával kapcsolatban, és megoldásorientált, optimista hozzáállásuk által inspirálóak lehetnek mások számára is.

A pályázatra 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint nonprofit és profitorientált cégek is jelentkezhetnek – cégmérettől és társasági formától függetlenül. Egy személy vagy szervezet több pályázatot is benyújthat. A nevezés mindkét kategóriában díjmentes.

 

A Ready pályázattal kapcsolatos információk és a jelentkezési lap a következő linken érhetők el: https://ready.kreativ.hu/

 

Pályázati időszak: 2020. augusztus 12. – 2020. szeptember 25.

 

Üzleti pályázatokat értékelő zsűri:

 

Ágoston László – MEET társalapító, business design tanácsadó

Éberling Judit – a Vodafone Business Kis- és középvállalati marketing és értékesítési igazgatója

Godár Esztella  – Marketing igazgató, Festo Kft.

Halácsy Péter – CEO at Budapest School, a Prezi társalapítója

Papp Gábor – média- és marketingszakember

Pistyur Veronika – Bridge Budapest ügyvezetője, Startup Hungary

Soós Gergely – Neo Interactive alapítója, online szakember és online befektető

Starcz Ákos – Dialogue Creative Company igazgatója

Vándor Ágnes – a Kreatívot kiadó PPH Media ügyvezetője

Várkonyi Balázs – az eMAG Magyarország és az Extreme Digital ügyvezető igazgatója

 

Egyéni pályázatokat értékelő zsűri:

 

Juhász Péter Tibor – a Vodafone Márkaigazgatója

Szigeti Péter – a 24.hu digitális lapigazgatója

Vándor Ágnes – a Kreatívot kiadó PPH Media ügyvezetője

(forrás: PPH Media)

cimkék

hirdetés

Könyveink