hirdetés
2025. július. 08., kedd - Ellák.
hirdetés

Pesti Imre kezében a karmesteri pálca a fővárosban

Négy főpolgármester-helyettest nevezett meg Tarlós István szerdán. Azt mondta, a bizottságok felének ellenzéki elnöke lesz, az ellenőrzésben pedig az ellenzéké lesz a vezető szerep. Tarlós szerint állami segítég nélkül kezelhetetlen Budapest adósságállománya, emiatt az Állami Számvevőszéket kérik fel a város finanszírozhatóságának megvizsgálására.

Tarlós István főpolgármester megnevezte helyetteseit szerdai sajtótájékoztatóján: a városüzemeltetésért felelős helyettese György István lesz, az oktatásért és a kulturális ügyekért Csomós Miklós, a pénzügyekért Bagdy Gábor, az egészségügyért és a szociális ügyekért pedig Pesti Imre felel majd.

A főpolgármester közölte: az eddiginél kevesebb, csak nyolc bizottság működik majd, ezeknek a korábbi kilenc-tizenegy helyett hét tagjuk lesz, a bizottságok felét pedig ellenzéki elnök vezeti majd. A Fidesz-KDNP négy elnököt és öt alelnököt, az MSZP két elnököt és öt alelnököt, az LMP és a Jobbik pedig egy-egy elnököt és három-három alelnököt jelölhet a bizottságokba. "Az ellenőrzésben is az ellenzéké lesz a vezető szerep" - ígérte Tarlós István.

"Öt-hat tanácsnok segíti majd a Fővárosi Önkormányzat munkáját, közülük ketten szocialisták lesznek" - nyilatkozta a főpolgármester, hozzátéve: a tanácsnokok teljesítményarányos díjazásban részesülnek, és közvetlenül neki tartoznak felelősséggel. Tarlós szerint a cégeknél megszüntetik az igazgatótanácsokat, kivéve a vegyes, tehát részben külföldi tulajdonú társaságokat, a BKV-t, a Budapesti Városüzemeltetési Központot (BVK) és a Budapesti Közlekedési Központot (BKK). Azt mondta, a szocialisták helyet kapnak a BVK, az LMP BKK, a Jobbik pedig a BKV igazgatótanácsában.

Kezelhetetlen adósságállomány

Tarlós István arról is beszélt, hogy állami beavatkozás nélkül nem látszik kezelhetőnek a főváros forráshiánya és adósságállománya. Szerinte a napi működés még nincs veszélyben, de a 2011-es költségvetés igen. A főpolgármester közölte, hogy Budapest finanszírozhatóságának vizsgálatára az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) kérik fel, és Orbán Viktorral is tárgyalni fog erről a jövő héten. "Nemcsak készpénz juttatásáról, hanem bizonyos feladatok átvállalásáról is szó lehet" - tette hozzá.

Arról, hogy az ÁSZ mikor kezdi a vizsgálatot, a főpolgármester nem nyilatkozott, és nem kívánt pontos számokat közölni a város pénzügyi helyzetével kapcsolatban sem. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha állami segítségre szorul a főváros, akkor négy éven keresztül ennek figyelembevételével kell dolgozni.

Tarlós szerint a BKV belső eladósodottsága meghaladja a korábban becsült 400 milliárd forintot. Szerinte Orbán Viktorral arról is fognak tárgyalni, hogy a BKV-t a MÁV-val, illetve a Volánbusszal együtt a főváros és az állam közösen működtetné. Azt mondta, hogy felvetődött a létszámszűkítés is, és felülvizsgálják, miért dolgozik a BKV-nál ugyanannyi irodista, mint buszsofőr.

A 4-es metró beruházását külön vizsgálják és nem akarják leállítani a beruházást Tarlós szerint. Kérdésesnek nevezte azonban, hogy be tudják-e fejezni, mert ma még nem ismert, hogy ehhez elegendő forrással rendelkezik-e a főváros. Tarlós István azt is mondta, Atkári János korábbi főpolgármester-helyettes pénzügyi szaktanácsadó lesz, nem lesz az apparátus része és semmilyen politikai vagy döntéshozó szerepe nem lesz.

A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése pénteken lesz.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more PÁRBESZÉD A HALÁLRÓL - AZ EUTANÁZIA A JOGREND PEREMÉN. Bővített konferenciakötet magyar és német nyelven

    A hiánypótló mű az eutanázia...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...