hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Nyolc gyerek méhátültetett nőktől

Nyolc gyereke született eddig olyan nőknek, akik méhátültetésen estek át 2014-től napjainkig a svéd Göterborgi Egyetemen 1999 óta folyó kutatások keretében.

A legnagyobb érdeklődés az első újszülöttet övezte, a hetedik és a nyolcadik idén nyáron jött a világra egy hét különbséggel, ám sokkal kisebb felhajtás közepette, számolt be róla a medicalxpress.com portál. Olyan édesanya is volt, akinek két gyereke született, miután a donor méhét beültették a szervezetébe.

Becslések szerint a világon több mint 200 ezer nő a méh rendellenessége vagy hiánya miatt terméketlen. Az első élő donoros átültetést Szaúd-Arábiában végezték 2000-ben, a szervet nem sokkal később eltávolították. Törökországban 2011-ben egy agyhalott donor méhét transzplantálták, ezután számos embriót ültettek be. Két terhességről is beszámoltak a híradások, mindkettő vetéléssel végződött a korai szakaszban. A további kilenc méhtranszplantációt a Göteborgi Egyetemen végezték a világ első szisztematikus, tudományos alapokon nyugvó kutatása keretében, amely azt vizsgálta, lehetséges-e átültetett méhben gyereket kihordani.

A kutatás "első babája" 2014-ben született. A kutatócsoport egyik új projektje a robotokkal végzett műtét, tíz ilyen operációt terveznek, közülük ötöt még idén. A göteborgi egyetemen kedden kezdődött a mindössze egyéves Nemzetközi Társaság a Méhátültetésért (International Society for Uterus Transplantation, ISUTx) első kongresszusa, ahol Mats Brännström, a kutatások vezetője olyan adatbázis szükségességére hívta fel a figyelmet, ahol minden eljárás adatait rögzítik.

Becslése szerint az elmúlt években az ismertnél akár hússzal is több méhátültetést végezhettek a világon. A nemzetközi adatbázissal teljesebb áttekintést kaphatnak a tudósok, hogy a műtétet biztonságosabbá, a kezelést hatékonyabbá tehessék.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink