hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nem mindegy, hogy Borsodban vagy Győrben kapta el a koronavírust...

Végre megtudhattuk, mennyien haltak meg koronavírusban az ország különböző szegleteiben, írja a K-Monitor adatigénylése alapján a 444.

A szikszói járásban volt a legmagasabb a halálozási arány, közel 11 százalék. Vagyis az ottani fertőzöttek haltak meg a legnagyobb eséllyel.A kapuvári járásban ugyanez a 2 százalékot sem érte el. Nem véletlen, hogy éppen egy szegény, Borsod megyei térségben a legrosszabb, és egy gazdagabb, Győr-Moson-Sopron megyeiben a legjobb az eredmény. A tíz legmagasabb halálozási aránnyal rendelkező járásból három Borsod megyében, három Bács-Kiskunban található, egy-egy pedig Hevesben, Veszprémben, Fejérben és Békésben. A lista végén négy Pest megyei, három Győr-Moson-Sopron megyei járást találunk egy Hajdú-Bihar megyei, egy Veszprém megyei és egy Csongrád megyei mellett.

Számításaink szerint összességében is van statisztikai összefüggés a járások halálozási aránya és az ott élők jövedelmi helyzete között. Úgy tűnik, ahol alacsonyabb az egy főre eső személyi jövedelemadóalap, ott akik elkapták, általában nagyobb eséllyel haltak bele a fertőzésbe az első két hullámban.Ez persze csak a jövedelmi szegénység egy szeletét mutatja, ráadásul a területi egyenlőtlenségek nem csak az emberek pénztárcájában érhetők tetten. Az előbbinél gyengébb, de szintén statisztikai összefüggés látszik a halálozási arány és az egy háziorvosra jutó vizitek száma közt. Nem találtunk viszont összefüggést a leggyakoribb alapbetegségek (magas vérnyomás, cukorbetegség) elterjedtsége és a halálozási arány közt, írja a lap.

Ha településtípus szerint nézzük, a megyei jogú városokban (3,6 százalék) és a fővárosban (3,9 százalék) volt a legalacsonyabb a halálozási arány. A városokban (4 százalék), községekben (4,3 százalék) és nagyközségekben (4,4 százalék) ennél magasabb.

Érdekes persze megvizsgálni a konkrét településeket is, de az összehasonlítás könnyen félrevezető lehet. Alacsony lakosságszám mellett néhány halott is kiugrónak tűnhet, ráadásul a falvak elöregedő népessége már csak az átlagéletkora miatt is nagyobb veszélyben van.

Lakosságarányosan a Veszprém megyei Szőcön volt a legmagasabb a halálozás az első két hullámban (436 lakosból 13-an vesztették életüket). Utána is csupa kis falvak következnek: a baranyai Illocska és a somogyi Nemeskisfalud.

A teljes cikket ITT olvashatja

(forrás: 444.hu)
hirdetés

Könyveink