hirdetés
2019. december. 13., péntek - Luca, Otília.
hirdetés

Műhibák: magukra hagyták a kórházakat

Az alulfinanszírozottságban, a hiányos személyi és tárgyi feltételekben gyökerezik a legtöbb hazai műhibaper, azonban az állam, mint intézményfenntartó a kórházakra hárítja az eljárások minden ódiumát.

hirdetés

Miközben évtizedek óta emelkedik a kórházi műhibaperek száma és az ezekben az eljárásokban megítélt kártérítések összege, az állam, mint fenntartó magára hagyja intézményeit a bajban. A vétkes kórházakat több százmillió forintos kártérítés, vagy több százezer forintnyi havi járadék megfizetésére is kötelezhetik a bíróságok, miközben az alulfinanszírozott szolgáltatók egyre gyakrabban folyamodnak költségmentességért, mert még a szakértői díjak előlegét sem képesek kifizetni. Úgy tűnik, a nettó ötmilliárd forintra duzzadt, műhibákból eredő teher immár a szakpolitika figyelmét is felkeltette, és stratégiát dolgozna ki ennek csökkentésére, ám koncepció még nincs, egyelőre az oktatás erősítésében és a nemkívánatos események megelőzésének egységes kezelésében lépnének előre. Pedig a problémák arra utalnak, hogy több ponton is be kellene avatkozni – legalábbis ez derült ki a Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet (MKKI) és az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) közös, Orvosi műhiba – Kórházi felelősség című konferenciáján.

A műhibakezelés jogszabályi kereteit a polgári törvénykönyv (Ptk.) adja, míg a kórházak felelősségét a sok kormányt túlélt egészségügyi törvény (Eütv.) rögzíti. Ezek nyomán évente 300-400 pert indítanak a hazai egészségügyi szolgáltatók ellen, 4-5 milliárd forintos terhet róva rájuk, a kártérítési összegek évről évre emelkednek – foglalta össze dr. Gál András Levente, a MKKI Alapítvány kuratóriumi elnöke. A Ptk. két évvel ezelőtti módosítását követően a károkozási felelősség szabályai nem változtak, a kimentésre vonatkozó előírások szigorodtak, ugyanakkor kiépülőben van egy olyan ügyvédi praxisrendszer, amely proaktívan lép fel a kórházi műhibák esetén. Az intézmények, és a hibát vétő orvosok igyekeznek eltitkolni mulasztásaikat, ami nem csak a külső, de a belső kommunikációban is megjelenik, így gyakorta elmarad a problémák rendszerjavító feltárása.

Egyetlen műhiba meghatározhatja az orvos pályáját, bár az ellátók akkor is elbukhatják az ellenük indított pereket, ha az alkalmazottjuk nem vétett, viszont az eljárásban hibát talál a bíróság az egészségügyi dokumentációban – figyelmeztetett Rácz Jenő, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója. Miközben a betegek – sokszor a politika keltette hamis illúziók mentén – elvárják a biztonságos és teljes körű ellátást, a minden hiba nélküli gyógyítás is hordozhat kockázatokat, amely megalapozhatja a kórház felelősségét. Nem csak egy téves diagnózis, vagy a tájékoztatás elmaradása, hanem az intézményi infrastruktúra, a személyi feltételek hiányosságai, vagy a túlzó minimumfeltételek is okot adhatnak kártérítési per megindítására, amelyben a szolgáltató pozícióit tovább rontja, hogy neki kell bizonyítania, hogy nem hibázott. A jogvitában profi és teljesítményérdekelt, műhibákra specializálódott ügyvédi irodák képviselik a felpereseket, amelyek rendkívül jó marketinggel, hatalmas kártérítési összegek ígéretével kecsegtetve találják meg ügyfeleiket. Így szinte borítékolható, hogy a kórházak elbukják a pereket, egy 50-100 millió forintos kártérítés kifizetése pedig komoly likviditási problémát jelent számukra. Bár az intézményeknek kötelező felelősségbiztosítást kötniük, hiszen ez az OEP-vel kötött finanszírozási szerződés feltétele, sok esetben csak látszólag rendelkeznek biztosítással. A Magyar Kórházszövetség évek óta sürgeti az egységes felelősségbiztosítási, közös jogi képviseleti rendszer kialakítását.

A holtat könnyebb kártalanítani

A per első pillanatától kezdve védekező bizonyítási funkcióba kényszerülnek az intézmények – erősítette meg a kórházigazgató szavait dr. Szűcs Andrea, ügyvéd, aki szerint az utóbbi másfél évben határozott emelkedés tapasztalható az egészségügyi szolgáltatók ellen indított peres ügyek számában, a kártérítések összege pedig 2006 óta növekszik exponenciálisan. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az ötmilliárd forintra becsült kártérítési összértéket tovább növelik a kamatok. Bár a beteg a kárigényét a szolgáltató ellen nyújtja be, ezt a terhet az intézmények továbbterhelhetnék, azonban ez hazánkban nem jellemző. Pedig az összeg porlasztható lenne az állam felé abban az esetben, ha a tárgyi, vagy személyi feltételek hiányából ered a per, illetve a dolgozóra, ha az ő mulasztása okozta a kárt.

Egyelőre csak a régi Ptk. alapján született ítéletekből eredő bírói gyakorlat értékelhető, hiszen az új törvény hatályba lépése óta még nem született egyetlen ítélet sem. Legfőbb tapasztalat, hogy az ellátónak nem csak azt kell igazolnia, hogy nem szegte meg a szakma szabályait, hanem azt is, hogy ezen túlmenően is a lehető legnagyobb körültekintéssel járt el. Márpedig a betegek zöme elégedetlen az ellátással, és indokoltnak tart valamiféle igényérvényesítést a szolgáltatóval szemben, akár a kezelési, vagy diagnosztikai hibákból, akár a tájékoztatás, vagy a dokumentáció hiányosságaiból eredően. Az ítéletekből kitűnik, hogy az elvárható gondosság körében nem csak a szakma szabályainak kell megfelelniük az intézményeknek, felelősségük az is, hogy minden olyan beavatkozást és vizsgálatot elvégezzenek, ami csak lehetséges, és ami nem kizárt. A nem vagyoni kártérítések esetében az elmúlt évek bírói gyakorlata precedensjogszerűen alakította a kártérítési összegek mértékét, ami a felperesi oldalnak kedvezett. A szolgáltatónak – morbid módon – előnyösebb, ha a beteg meghal, ugyanis ha súlyos egészségkárosodás miatt ítél kártérítést a bíróság, a végtelenségig bővíthető a kifizetendők köre, a kiesett jövedelmektől kezdve a szükséges kulturális többletköltségeken át a manikűrig. Rehabilitációs költség címén pedig a felperes bármilyen igényt megfogalmazhat, irreleváns, hogy az orvosszakmai szempontból valóban hatásos-e.  Ráadásul ezeket az elemeket piaci áron határozzák meg az ítéletekben, míg a betegellátás súlyosan alulfinanszírozott.

Se pénz, se szakértő

A pénztelenségből eredő katasztrófák szemtanúja volt bírói gyakorlata alatt Hídvéginé dr. Adorján Lívia, aki elmondta, előfordult, hogy az alperes szolgáltató részleges költségmentességért folyamodott, mert a szakértői díjelőleget is képtelen volt kifizetni. Miközben költségvetési szervként a költségmentesség az egészségügyi ellátókra nem vonatkozhat, az csak az Országos Bírói Hivatal engedélyével adható, és a legtöbb esetben a felperes beteg is hasonló igényt nyújt be a bíróságnak, végül a törvényszéknek kell kifizetnie a díjakat. Már ha van kinek, mert az viszont dr. Keller Éva, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének igazgatója előadásából derült ki, hogy mindössze 76 aktív igazságügyi orvosszakértő dolgozik az országban, többségük 50 év feletti, így gyakorta előfordul, hogy a bírósági kirendeléseknek nem tudnak eleget tenni. Bár folyamatban van a szakértés területének átértelmezése, és az igazságügyi orvostan reformja, a humánerőforrás vonalon óriásiak a hiányosságok. Az ügyeket azonban nem csak a szakértők hiánya, hanem az ügyvédek harca is lassítja – folytatta Adorján Lívia, aki szerint a bírói gyakorlatnak is változnia kell a jövőben, ahogyan a felelősségbiztosítások kérdése is rendezésre vár. Mint mondta, nem jók a szerződések, a szolgáltatók alacsony limitű szerződések megkötésére kényszerülnek. A biztosítótársaságok nem érdekeltek abban, hogy aktívan részt vegyenek a perekben, képviselőjük többnyire csak megfigyelőként van jelen a tárgyalásokon. Jó felelősségbiztosítással kapcsolatos gyakorlatok alakultak ki Észak-Európában, ész az OECD-nek is van módszertani ajánlása erre, ezek analógiájára kidolgozható lenne egy olyan keretrendszer, amely rövidítené a peres eljárások idejét, és korlátozhatná azok anyagi következményeit.

Mindeközben az állam…

A mediáció intézménye azt szolgálja, hogy csak azok az ügyek kerüljenek a bíróságok elé, amelyek nem rendezhetők a betegjogi képviselők segítségével az intézmények falain belül – dr. Novák Krisztina, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatója. Az alternatív vitarendezés a kórházvezető, az orvos, a beteg, vagy annak hozzátartozója között költséghatékony megoldást jelenthet, ráadásul sok esetben a sérelmező eláll a pertől, ha bocsánatot kér tőle az intézmény. Tavaly 23 betegjogi képviselőhöz 12 ezer megkeresés érkezet, túlnyomórészt a Közép-magyarországi régióból. A betegek információt kértek, észrevételt, vagy panaszt tettek, az ügyek felében a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való jog csorbulása volt megállapítható. Rendkívüli hangsúlyt fektetnek a képzésre és oktatásra a betegjogi területén, ezért együttműködnek az ország egyetemeivel, valamint kihelyezett továbbképzéseket tartanak az ellátóknál, így segítve  Az egészségügyi háttérintézmények átszervezésével az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól (ÁEEK) az OBDK-hoz kerültek a minőségügyi és irányelv fejlesztési feladatok. Szintén a központ vette át a minőségügyi szakfőorvosok koordinálását, feladataik kidolgozása még folyamatban van. Az OBDK rendszerszintű javaslatokat tehet az anomáliák kivédésére is, így legutóbb az egészségügyi dokumentáció fénymásolási költségeinek egységesítésére készítettek állásfoglalást, hiszen az intézmények meglehetősen széles palettán szabják meg az árakat, 28-800 forint között.

Nincs betegbiztonság jól működő feltételek nélkül – fogalmazott Ónodi-Szűcs Zoltán, az ÁEEK főigazgatója, így hamarosan valamennyi fenntartásukban álló intézmény belső eljárásrendjében kötelezően bevezetik a Nem várt Események Kezelésére vonatkozó Eljárásrendet (NEKED), hiszen a nemzetközi kutatások rámutattak, hogy minden tízedik kórházi bennfekvésre jut egy nemkívánatos esemény (NKE), ezek 30 százaléka súlyos következményekkel járhat. Nemrég zárult le a kórházakban az uniós forrásokból finanszírozott BELLA (Betegellátók Akkreditációja az ellátás biztonságáért) projekt, további 30 intézmény vár akkreditációra, ahol a működést szabályozó rendszer bevezetésével biztonságosabbá válhat a betegellátás. Míg Ónodi azt hangsúlyozta, hogy az NKE-k többsége a rendszer hibáinak kivetülése, ahol egyszemélyi felelősség csak ritkán állapítható meg, Beneda Attila, egészségügyért felelős államtitkár az orvosok felelősségéről szólva azt mondta, a humánerőforrás hiányosságaiból eredő túlterheltség, a sürgős helyzetben hozott gyors döntési kényszer magában hordozza a hibázás lehetőségét. Mint mondta, a műhibaperekben megítélt kártérítési összegek nagy terhet rónak az ellátórendszerre, ezért az egészségpolitikának is foglalkoznia kell a betegbiztonsági és minőségügyi kérdésekkel, stratégiájuk keretrendszerének kidolgozása most kezdődik el a civil szervezetek és a szakma bevonásával.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink