2021. december. 08., szerda - Mária.
hirdetés

 

Mást eszünk, mégis hízunk

A koronavírus-járvány hatására a magyarok igyekeztek a korábbinál egészségesebben étkezni, mégis tovább gyarapodtak karanténkilóink, átlagosan 30 dekával lettünk nehezebbek – derült ki egy a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának szakemberei által végzett kutatásból.

Miként változtak a magyarok élelmiszervásárlási szokásai a koronavírus-járvány harmadik hulláma idején – ezeket vizsgálta a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Intézete, a Nébih, valamint a TÉT Platform Egyesület közösen. A március 30. és május 4. között csaknem kétezer ember megkérdezésén alapuló kutatás a tavaly tavaszi első hullám idején végzett hasonló felmérés folytatása volt.

Kontor Enikő, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (GTK) Marketing és Kereskedelem Intézetének adjunktusa a második „karanténkutatásról” a hirek.unideb.hu-nak kifejtette: a munka során a GTK munkatársai hozzájárultak a kérdőív összeállításához, illetve az eredmények kiértékelésében és azok nyilvánossággal való megismertetésben is szerepet vállalnak.

Egyebek mellett arra jutottak, hogy az első hullámhoz képest a vizsgált időszakban ugyan nőtt a boltlátogatási gyakoriság, de még nem érte el a járvány előtti időszak értékét. A legtöbben csak kétszer-háromszor vásároltak egy héten, egyre kevésbé volt jellemző a heti négyszeri, ötszöri, vagy ennél gyakoribb boltlátogatás.

Kontor Enikő szerint ezzel összefüggésben állhat, hogy az első hullámhoz képest egyharmaddal nőtt az online rendelők aránya. A növekedés egyértelműen tapasztalható volt a melegételt rendelők számában, de ami eddig kevésbé volt jellemző, hogy az élelmiszereket is egyre többen szerezték be a világhálóról a kényszerű napközbeni otthonlét miatt. Ráadásul a megkérdezettek 20-30 százaléka úgy nyilatkozott, hogy ezt a szokását szeretné a járvány után is megtartani.

Kontor Enikő, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (GTK) Marketing és Kereskedelem Intézetének adjunktusa (Fotó: unideb.hu)
Kontor Enikő, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (GTK) Marketing és Kereskedelem Intézetének adjunktusa (Fotó: unideb.hu)

Rákérdeztek arra is, hogy melyek a legfontosabb szempontok a vásárláskor. Az eredmények azt mutatják, hogy a preferenciák nem változtak a járvány előtthöz, illetve az első hullámhoz képest, ugyanakkor némi átrendeződés tapasztalható. A magyarok köztudottan ízorientáltak, és ez nem változott a pandémia alatt sem.

A vásárlási döntés meghozatalakor az első két legfontosabb szempont az íz és a minőség volt. Ezt követően viszont némileg módosult a sorrend. Míg az első hullám alatt a tartósság bizonyult a harmadik legfontosabb szempontnak, addig a harmadik hullám során az egészséges étrendbe illeszthetőséget már hangsúlyosabbnak tartottuk. A tartósság most a 6. helyre szorult vissza, a kedvező ár és a megszokott márka is megelőzte. Úgy tűnik, hogy az első pánikon, amely az élelmiszer-felhalmozáshoz vezetett, már túljutottunk. Ugyanakkor ez a mintegy másfél éve tartó járvány talán mintha megmozdított volna valamit a magyar emberek gondolkodásában, és próbálunk egészségesebben táplálkozni – fogalmazott a szakember.

Hozzátette: ennek ellenére az első hullámban felszedett átlagosan plusz egy karanténkilót most körülbelül 30 dekával tovább gyarapítottuk.

Az ok egyértelmű: míg csaknem 70 százalék úgy nyilatkozott, hogy naponta 5-8 órát, vagy ennél is többet ül, addig a megkérdezettek 40 százaléka kevesebbet mozgott az elmúlt évben, mint korábban – ismertette az adjunktus.

Kontor Enikő kifejtette: az egészségesebb táplálkozás felé fordulást jelzik azok a válaszok is, melyek szerint több zöldséget, gyümölcsöt, tojást fogyasztottunk. A vizsgált időszakban a legritkábban vásárolt termékek közé tartoztak az impulzív, magas élvezeti értékkel rendelkező sós rágcsálnivalók, az édességek, az üdítők és az alkoholos italok. Emellett a megkérdezettek közel harmada nyilatkozott úgy, hogy törekedett a változatos étkezésre, odafigyelt az energiabevitelre és kisebb adagokat fogyasztott. A kutatók megfigyelték, hogy bár csökkent a felhalmozási hajlam, sok családban még mindig túl nagy az élelmiszertartalék. A háztartások 20 százaléka arra számít, nem tudják a lejárati időn belül elfogyasztani a termékeket. Pozitívum, hogy a megkérdezettek közel fele felajánlaná karitatív célokra az el nem fogyasztott élelmiszereket.

Végül az is bebizonyosodott, hogy a harmadik hullám alatt hittünk a vitaminok és táplálék-kiegészítők erejében, csaknem 44 százalékkal nőtt azok aránya, akik ilyen módon próbálták támogatni a szervezetük védekezőképességét.

A kutatás végső konklúziója, hogy bár a járvány okozta első pánik elmúlt, ugyanakkor úgy tűnik, hogy az elmúlt másfél év alatt kialakult új szokásaink jó része tartósan velünk marad.

(forrás: Debreceni Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Az oszcilláló világegyetem

    A könyv a képzelet és a tudomány határán mozogva a világegyetem belső harmóniájának egészen új megközelítését tartalmazza. Feloldja a...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Álomkönyv. Pszichoterápiás álommunka

    Az Álomkönyvet mindazok haszonnal forgathatják, akik érdeklődnek saját álmaik iránt, és akik izgalmasnak találják a...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Kardiológia 2007

    Egy olyan országban, ahol a vezető halálokok közé soroljuk a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, feltétlenül fontos, hogy a társadalom minden rétegét...

  • learn more Orvoslás pénzért és hivatástudatból

    „Különös sorsa van minden olyan tevékenységnek, a­mely a hivatás nevet kiérdemelte.” Olvashatjuk a könyv előszavában. S...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...