hirdetés
hirdetés
2017. november. 24., péntek - Emma.
hirdetés

Manipulálható a transzplantáció?

Bár az Egészségügyi Minisztérium nem tervezi a transzplantáció helyzetének javítását, a hazai gyakorlat több szempontból is kifogásolható. Szakértők szerint eleve kódolt az inkorrekt betegkezelés, a meglévő transzplantációs irányelvek gyakorlati alkalmazhatósága pedig nulla.

Hazánkban ha valaki életében nem tiltakozik ellene, akkor halála után szervei átültetés céljára eltávolíthatók. A gyakorlatban azonban sokszor figyelembe veszik a hozzátartozó tiltakozását. A szabályozásnak ez a formája egybeesik az Európa Tanács javaslatával, a donáció és a szervelosztás, azaz az allokáció szervezése azonban néhány ponton eltér az ideálistól, illetve az Európában szokásos módszerektől. A készülő új európai uniós szervtranszplantációs direktíva, melynek célja a minőség és a biztonság javítása, idén ősszel jelenik meg, és két év áll az országok rendelkezésére, hogy irányelveit törvénykezésükbe átemeljék.
  A szervdonáció szervezését Magyarországon másfél éve, 2007. január elsejétől végzi az Országos Vérellátó Szolgálat keretei között működő Szervkoordinációs Iroda. A korábban öt éven keresztül működő Hungarotransplant Kht. 2006-os megszüntetésével évi 100 millió forintot spórol az egészségügyi kormányzat. A jelenlegi rendszerben a szervelosztás szervezése, a recipiensek végső kiválasztása szokatlan módon a szervbeültetést végző szakemberek kezében van. A szervelosztásban és annak ellenőrzésében az elmúlt két év óta a civil szervezetek nem vehetnek részt; a folyamat rossz átláthatósága és a nyilvánosság alacsony foka az orvosoknak sem jó, mert így gyanúsíthatóvá válnak: pénzért esetleg előbbre veszik betegeiket a várólistán.

Cél: több donor

Mihály Sándor, a Szervkoordinációs Iroda vezető koordinátora szerint a 2007 januárja óta életben lévő kormányrendelet a koordinátorszervezet feladatkörét illetően szűkszavúan és tágan értelmezhetően fogalmaz. Az azonban egyértelmű, hogy a koordinátorok feladata a donorjelentéstől a szervkivétel kezdetéig tartó szervező munka. Napjainkban egyre több az agyi katasztrófa következtében meghalt donor, és csak egyharmad a baleset miatt elhunytak aránya. A vezető koordinátor elmondja, hogy az agyhalál témájában sok egészségügyi dolgozó ugyanolyan tájékozatlan, mint az átlagember, aminek az is oka, hogy nálunk a halál maga tabutéma. Nehezen képzelhető el olyan eset, hogy a család vacsora után megtárgyalja, haláluk esetén hozzájárulnak-e szerveik átültetéséhez.
  Magyarországon 2003-ban készült két felmérés, amelyben a szervátültetéssel kapcsolatos társadalmi attitűdöket, ismereteket vizsgálták. A Hungarotransplant Kht. vizsgálatában a megkérdezettek fele egészségügyi dolgozó volt; az eredmények szerint a válaszolók 77,1 százaléka fogadná el a mástól kapott szerv beültetését betegsége esetén, 73,9 százaléka ajánlaná fel saját szerveit, hogy másokon segítsen, 26 százalékuknak van fenntartása az agyhalál megítélésével kapcsolatban, és 66,4 százalékuk tudta: tiltakozó nyilatkozat szükséges ahhoz, hogy ne történjék szervátültetés. A másik, reprezentatív vizsgálat válaszadóinak egyharmada úgy gondolja, csak az adományozó írásbeli engedélyének birtokában használhatók fel a szervek az adományozó halála után. Talán ez a magyarázata annak, hogy az ÁNTSZ-ben vezetett Országos Transzplantációs Nyilvántartásban csak pár száz tiltakozó nyilatkozat van (a nyilatkozat szövege letölthető a Szervkoordinációs Iroda honlapjáról), holott a visszautasítási arány más országokban 20 százalék körüli. A kezelőorvos feladata az ÁNTSZ-t felhívni és megkérdezni, hogy a lehetséges donor tett-e tiltakozó nyilatkozatot. Mihály Sándor hozzáteszi, hogy nevével ellentétben valójában nem transzplantációs nyilvántartásról van szó – ez tiltakozó regiszter. Mivel nem kötelező a tiltakozást beküldeni, az is érvényes, ha valaki a farzsebében hordja a teljes bizonyító erejű magánokiratot (bár ilyen esetekben nem biztos, hogy ezt megtalálják).
  A vezető koordinátortól megtudtuk: tavaly 151 agyhalott szerveivel 369 ember életét mentették meg. Az EU javaslata alapján minden országban ki kellene nevezni egy felelős személyt, aki eldönti, végrehajtható-e a szervkivétel és ezzel leveszi a felelősséget a kezelőorvos és a hozzátartozó válláról. Mihály Sándor számításai szerint ez legalább évi tízzel növelhetné a donorok számát.
  Kovács József bioetikus az Egyesült Államok példáját említi, ahol a tapasztalatok azt mutatják, hogy az átültethető szervek száma szinte kizárólag a transzplantációs koordinátor aktivitásától függ, aki abban az esetben a legsikeresebb, ha nem a transzplantációs intézet munkatársa, mert ekkor tud elsősorban a szervadó intézmény igényeire és az elhunyt családtagjainak érzelmi támogatására koncentrálni. Nálunk ez a függetlenség nem teljesül, a transzplantációs koordinátorok félállásban a transzplantációs centrumok alkalmazásában állnak, és csak fizetésük másik felét kapják az Országos Vérellátó Szolgálattól.
  Matkó Ida, a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikájának aneszteziológusa úgy véli, ha növelni akarjuk a donorszámot, érdekeltté kéne tenni a donorellátásban az akut részlegeket. Ehhez elengedhetetlen a finanszírozás megemelése, hiszen a gondozottat többek közt izolálni kell és külön személyzettel ellátni, szeptikus betegek mellett ugyanis nem lehet fenntartani a donorszervek átültetésre alkalmas állapotát.

Cél: több beültetés

A ma hazánkban dializált 7 ezer betegnek csak 10 százaléka van várólistán, holott az uniós átlag és javaslat 20 százalék. Székely György, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke jó megoldásnak tartaná, ha a műveseosztályon minden betegnek lenne egy olyan nevesített kezelőorvosa, aki felelősséggel tartozna azért, hogy betege, ha alkalmas veseátültetésre, rákerüljön a várólistára.
  Kovács József adatai szerint Kelet-Közép-Európában a terápiában (dialízisben vagy transzplantációban) részesülő végstádiumú vesebetegségben szenvedők száma a nyugat-európainak csak 40 százaléka. Nők, kisebbségi csoportokhoz tartozók, kis jövedelműek ritkábban részesülnek akár dialízisben, akár transzplantációban. Ez utóbbi nem véletlen, hiszen a sajtóban olvasható beszámolók nem rejtik véka alá: Magyarországon egyes helyeken a vesetranszplantáció például fél-egymillió forintnyi paraszolvenciával intézhető el.
  „A mai rendszerben ezen a területen is kódolva van az inkorrekt betegkezelés lehetősége, holott az ellátóknak is az lenne az érdekük, hogy ne legyenek gyanúsíthatók, illetve megkísérthetők. A jelenlegi rendszer manipulálható, nincs a transzplantációt európai értelemben véve függetlenül szervező intézmény, a szervelosztás nem vált le a szakmai ellátásról, a várólistákat kezelő bizottságokban ugyanazok ülnek, akik a beültetéseket végzik, és az ellenőrző, monitoring testület tagjai is ugyanazok” – vázolja a magyarországi helyzetet Matkó Ida. Ráadásul hazánk nem tagja egyetlen nemzetközi szervcsereegyezménynek sem, így a sürgős beavatkozást igénylő vagy például ritka vércsoportba tartozó magyar betegek nem számíthatnak nagy népességű országokból származó donorokra.
  Székely György több okot is említ, ami miatt romlik a transzplantáció helyzete Magyarországon: a teljesítmény-volumenkorlát bevezetése nem veszi figyelembe, hogy gazdaságilag is megéri az átültetés (minden szerv esetén költséghatékonyabb, mint bármi más kezelés); a kórházbezárások további terheket rónak az eddig is túlterhelt személyzetre; a független szervelosztás hiánya lehetővé teszi, hogy a várólista-bizottság vesét osszon a kevés műtétet végzőknek, ami a betegek számára az esélyegyenlőség megcsúfolását jelenti.
  További korlátozó tényező a szakmai irányelvek hiánya, illetve alacsony színvonala. Az Egészségügyi Minisztérium Tudor munkacsoportjának értékeléséből kiderül: a meglévő transzplantációs irányelvek gyakorlati alkalmazhatósága nulla (a szakmák átlaga 33 százalék), fejlesztésük folyamata és az érintettek bevonása a maximális pontszám 10 százalékát kapta (a szakmák átlaga 25, illetve 38,5 százalék), egyedül a „világos megfogalmazás, áttekinthető dokumentáció” kategóriában szerepeltek jól a transzplantációs irányelvek: 80 százalékot kaptak (átlag: 68 százalék).
  Úgy tűnik, a minisztériumban pillanatnyilag nem téma a transzplantációs helyzet javítása. Tímár Krisztina főtanácsos, a szervátültetés referense annyit közölt: Magyarországon a sejt- és szövetátültetés szabályozása szinkronban van az e tárgykörben 2004-ben megjelent uniós direktívával, és hozzátette: véleménye szerint a sajtóban közölt negatív beállítottságú hírek csökkentik a donoraktivitást. Arra a kérdésre, hogy milyen eredménnyel zárult a prof. dr. Sótonyi Péter, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke által lefolytatott vizsgálat a Hungarotransplant Kht. korábbi vezetője ellen, a Medical Tribune nem kapott választ.
  A Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője is csak a következő információval tudott szolgálni az általuk két éve indított Hungarotransplant- vizsgálat ügyében: „A tényállás teljes körű felderítése, illetve az eddig beszerzett adatokkal kapcsolatos ügyészi állásfoglalás kialakítása még nem zárult le. A nyomozás befejezésének várható időpontja jelenleg még nem határozható meg.”

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink