2025. október. 20., hétfő - Vendel.
hirdetés
hirdetés

Magyar-montenegrói egészségügyi megállapodást írtak alá

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hivatalában fogadta Kenan Hrapović montenegrói egészségügyi minisztert kedden.

A találkozót követően a tárcavezetők egészségügyi együttműködésről írtak alá szándéknyilatkozatot.

Kásler Miklós a megbeszélésen kiemelte, hogy az EMMI kapcsolatai dinamikusan fejlődnek a montenegrói társminisztériummal, amit a közelmúltban tett magas szintű látogatások és aláírt megállapodások is fémjeleznek. A magyar fél lehetőséget lát az onkológiai, illetve az orvosképzést érintő együttműködésben.

A megbeszélésen szó esett a HPV elleni önkéntes védőoltás bevezetéséről, ami Magyarországon már 2014 őszétől térítésmentesen elérhető a jogosultak számára, Montenegróban pedig várhatóan az év végén vezetik be. A magyar és a montenegrói miniszter áttekintette a tüdőtranszplantáció területén formálódó együttműködési lehetőségeket is.

Fotó: Bartos Gyula, kormany.hu
Fotó: Bartos Gyula, kormany.hu

Kenan Hrapović méltatta a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot, amelynek keretében Magyarország 30 ösztöndíjas helyet biztosít a montenegrói hallgatók számára, ezeket elsősorban orvosi és gyógyszerészeti képzésre kívánják felhasználni. A most aláírt szándéknyilatkozat célja a magyar–montenegrói egészségügyi és orvostudományi partnerség fejlesztése, hozzájárulva ezzel a két ország közötti diplomáciai, gazdasági és szakmai kapcsolatok bővüléséhez. Ennek egyik eleme lehet az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel történő jövőbeli együttműködés.

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...