hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Magyar biobank

Az információhiányt – a kutatócsoportok együttműködésének legfőbb akadályát – kívánja kiküszöbölni a Genomikai Kutatás az Emberi Egészségért konzorcium a 2005 júniusában indított www.biobank.hu honlappal. Itt a regisztrált felhasználók tallózhatnak az egyes laboratóriumok mintagyűjteményeiben, és az együttműködés érdekében felvehetik azok tulajdonosával a kapcsolatot.
A honlap indítása óta eltelt időszakban 82 laboratóriumból 122- en regisztráltak és 69 mintaállomány alapadatait (vizsgált betegség, mintaszám, minta típusa) adták meg – ez több tízezer mintát jelent. A szám a közeljövőben vélhetően lényegesen emelkedik. Egyrészt a hasonló céllal létrehozott egyéb biobankregiszterek (például Semmelweis biobank, Nepsy biobank) felől érkező adatok jóvoltából, másrészt pedig azért, mert a lehetőségről egyre több hazai és nemzetközi fórumon szó esik.
Így például az októberben Budapesten rendezett Nemzetközi Immungenomikai és Immunomikai Kongresszuson is, ahol Martin Yuille, a brit biobank egyik vezetője elnökletével megtartott előadáson összefoglalták a honlap célkitűzéseit. A legfontosabb: megteremteni a Magyarországon kutatási célra felhasználható biológiai mintagyűjtemények átfogó adatbázisát – ez például génpolimorfizmus- elemzések esetében különösen jelentős. Ami a távolabbi jövőt illeti: a magyar biobank tagjai részesei lesznek a jövőre induló 7. EU keretprogramhoz benyújtandó, európai mértékben is hatalmas infrastrukturális pályázatnak.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
DR. VÁSÁRHELYI BARNA
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés