hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

 

Tudomány

Leírták a gének ki-bekapcsolódását szabályozó rendszert

Amerikai kutatók közzétették az első részletes epigenom térképet, az emberi gének működését szabályozó kémiai kapcsolók hálózatának leírását a Nature tudományos magazin csütörtökön megjelent számában.
Sokakban csalódást keltett, hogy az emberi DNS kibetűzése nem vezetett azonnali egészségügyi alkalmazási lehetőségekhez, mert a gének és a betegségek kapcsolatáról kiderült, hogy jóval bonyolultabb, mint hitték. Kialakult az epigenetika tudománya, amely az úgynevezett epigenomot kutatja: a genom „környezetét”, a DNS-lánc fölötti hálózatot, amely eldönti, éppen melyik gén van be- vagy kikapcsolt állapotban.

Joseph Ecker, a Salk Intézet (La Jolla, Kalifornia) munkatársa vezetésével amerikai kutatók nagy teljesítményű számítógépek és egy új technológia segítségével feltérképezték két emberi sejttípus epigenomját: az embrionális őssejtét és a tüdőben található fibroblaszt sejtét. „Ha az epigenomot teljes egészében tanulmányozhatjuk, jobban megértjük, miként szabályozódik a genom működése egészséges állapot, illetve betegség esetén, és azt is, miként befolyásolja a környezet a gének kifejeződését” – foglalta össze kutatásaikat Ecker sajtóközleményében.
 
A sejten belüli kémiai „kapcsolók” most leírt mintázata azt is megmagyarázhatja, hogyan képes az őssejt bármilyen más szövetté átalakulni szervezetünkben.

A tanulmány szerint az epigenetikus jelek kétféleképpen kódolhatják a genetikai információt. Az egyik a DNS-szálakat körülvevő, hol feltekert, hol kicsavarodott állapotban lévő hisztonon keresztül történő szabályozás. A másik folyamat az úgynevezett metiláció, amikor a DNS-molekula egyik építőeleméhez, a citozinhoz metilcsoport kapcsolódik. A DNS-metiláció mintázata olyan öröklődő információ, amely kötődik ugyan a DNS-hez, ám nincs az építőelemekben kódolva.
Az ember epigenomja megváltozik környezeti hatásokra, így az öröklődéssel továbbadhatja a következő generációnak azokat a káros hatásokat, amelyek életében érik.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink