hirdetés
2019. november. 22., péntek - Cecília.
hirdetés

 

Kiszagoljuk, kivel éri meg barátkozni?

Amerikai evolúciógenetikusok egy lépéssel közelebb kerültek a barátság rejtélyének megoldásához, és genetikai alapot találtak arra, hogy miért támogat egy ember valakit, aki nem a rokona.

hirdetés

A darwini elmélet az evolúció működéséről világosan kimondja: a legrátermettebb marad életben a túlélésért folytatott kíméletlen küzdelemben. Hogyan lehetett mégis maga az evolúció a kooperáció kialakulásának és fejlődésének hajtóereje? – ennek a kérdésnek a megválaszolása egy darwinista számára komoly kihívás.

A válasz egy része a genetika segítségével már megszületett: ha segítek a rokonaimnak, aminek révén az ő génjeik nagyobb eséllyel sokszorozódnak, azáltal az én velük közös génjeim is jól járnak. De mi a helyzet azokkal, akikkel nem vagyunk rokonok? Miért vannak barátaink? Márpedig, mint azt az elmúlt évtizedek kutatásai bebizonyították, a barátkozás az evolúciós hajtóerők hatására alakult ki, hiszen segíti a túlélést. A közelmúltban amerikai evolúciógenetikusok egy lépéssel közelebb kerültek a barátság evolúciós rejtélyének megoldásához, és genetikai alapot találtak arra, hogy miért támogat egy ember valakit, aki nem a rokona.

 

Barátságfüggőség

A kutatások már az 1970-es évek óta egyre több bizonyítékot szolgáltatnak azzal kapcsolatban, hogy a barátság jót tesz a testi-lelki egészségnek, sőt, egyenesen nélkülözhetetlen az életben maradáshoz. Mint a barátságkutató Lauren Brent írja a New Scientistben megjelent tanulmányában, a szociális izoláció a fizikai fájdalomhoz hasonló érzésekkel jár, krónikus stresszt jelent, és a kardiovaszkuláris betegségekre és a fertőzésekre való nagyobb fogékonyságot eredményez. A barátság alapvető biológiai szükséglet, és mint a többi életbevágó igény esetében – pl. szex, táplálkozás – a barátkozásnál is az alapvető agyi jutalmazó rendszerek működnek. Így akár azt is kijelenthetjük, teszi hozzá a barátságkutató, hogy függők vagyunk: az ember barátság-addikcióban él, barátságai működtetése közben ugyanazok a limbikus hipotalamikus-középagyi régiói aktívak, mint bármilyen más függőség kapcsán.

A barátság nemcsak az emberre jellemző, az állatok is kötnek barátságokat, ebből a kutatók arra következtetnek, hogy kialakulásában az evolúciónak volt szerepe. A különböző emlősfajok barátkozási szokásainak agyi lenyomatát kutató Lauren Brent és munkatársai az Annals of the New York Academy of Sciences tavaly év végi számában megjelent The neuroethology of friendship című cikkükben bemutatják az emlősök számára reproduktív előnyökkel is járó barátkozás fajok közötti különbségeit, és azt remélik, hogy e különbségek leírásával meg tudják azt ragadni, hogy mi teszi az embert egyedivé az állatvilágban. Ami minden barátkozó fajnál közös: az evolúció átvette és felhasználja az anya-gyermek kötődést biztosító oxitocin-rendszert a baráti kötődésekkel járó jó érzés biztosítására is.

 

Barátkozás = oxitocin + endorfin

Az oxitocin melletti másik neurotranszmitter-szereplő a barátkozás drámájában az endorfin. Az endorfin az evolúció során hamarabb jelent meg, mint az oxitocin; endorfint nemcsak az emlősök, de valamennyi gerinces is produkál, és ezzel motiválja a barátkozást. Az Oxfordi Egyetem evolúciós antropológusai, Robin Dunbar és munkatársai evezős versenyzők endorfintermelését mérve megállapították, hogy ugyanolyan fizikai erőfeszítés kifejtése mellett azok, akik összehangolt mozgásokkal, párban eveznek, több endorfint termelnek, mint a magányos evezők, ezáltal jobban bírják a fáradtságot és a fájdalmat, és jutalomként nagyobb eufóriát éreznek. Vagyis az endorfin azáltal támogatja a barátságot, hogy az összehangolt viselkedést örömmé teszi. A magányosoknál ezzel szemben a stesszhormonok szintje nő meg versenyhelyzetben.

Egy másik kutatás a szociális információgyűjtés élvezetet okozó hatását vizsgálta – már a csecsemők is szívesebben foglalkoznak arcokkal, mint egyéb vizuális ingerekkel. A Frontiers in Human Neuroscience-ben megjelent cikk  bemutatja, hogy ebben egyéni különbségek vannak: van, akinél fMRI-vel vizsgálva a baráti arcok nézegetése nagyobb választ vált ki a drogfüggőségért is felelős agyi régióban, a nucleus accumbensben. Ezek azok az emberek, akik a szociális médiát, így a Facebookot is gyakrabban használják.

 

Kiszagoljuk?

Azonban még a legbarátkozóbb emberek sem barátkoznak mindenkivel. Hogyan választjuk ki a barátainkat? Nicholas Christakis és James Fowler Friendship and Natural Selection című cikkükben  kimutatják, hogy a barátok genomjai között széleskörű összefüggések vannak: vannak olyan területek, ahol az összefüggés pozitív – pl. a szaglórendszerért felelős gének -, és vannak olyan területek – pl. az immunrendszer génjei -, ahol az összefüggés negatív. A pozitív korreláció azonban szignifikánsan több, azaz olyanok a barátaink, mintha a rokonaink lennének. Vagyis a génjeink közreműködnek annak meghatározásában, hogy mennyire vagyunk barátkozók, és annak meghatározásában is, hogy kikkel barátkozunk.

Azonban mindezzel egy újabb kérdés merül fel: hogyan tudjuk felismerni a hozzánk genetikailag hasonlókat, azokat, akikkel aztán barátkozni kezdünk. Az arcuk, a hangjuk, a gesztusaik hasonlósága alapján, vagy a szaguk tetszik meg? Egyelőre nem tudjuk.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink